Ilyen volt az Izrael-Olaszország meccs
Amikor elképzeltem, hogy milyen lesz az Izrael-Olaszország, arra számítottam, hogy tömeg fogad és zeng majd a stadion. Talán mert eddig jellemzően olyan meccseken voltam, ahol ez történt. De legalábbis ezek voltak a legemlékezetesebbek. Amint azonban zuhogó esőben megérkeztünk a kispesti Bozsik Arénához, már kívülről is lehetett látni, hogy szinte teljesen üresek a lelátók. Igaz, úgy tűnt, az emberek többsége még a kígyózó sorok valamelyikében várja, hogy bejusson. Azt gondoltuk, húsz-huszonöt perc elég lesz erre a műveletre, és nagyjából elég is volt.
De közben kiderült, hogy a himnuszokat már előbb lejátsszák. A magyarok többsége láthatóan az olaszok miatt jött, és volt, aki teljesen kiakadt amiatt, hogy nem ért be a himnuszra. Egy ember egészen addig hőbörgött, amíg el nem jutott a kapuig. A sor valóban meglehetősen lassan haladt, főleg ahhoz képest, hogy mint később kiderült, tényleg nagyon kevesen voltunk: alig több mint kétezren. A foci EB-t megjárt barátaim azon nevettek, hogy Németországban negyvenezer ember jutott be úgy egy-egy meccsre, hogy meg sem állt a sor.
A biztonsági ellenőrzés nem nagyon különbözött a megszokottól. Megnézték a jegyet, aztán egy következő ponton be kellett tenni a táskát az átvilágítóba, míg mi áthaladtunk a detektorkapun. A stadion kívülről szép, de belülről elképesztően lehangoló volt a sötét előtérrel, ahol a büfé és a mosdók árválkodtak. Onnan viszont mindössze néhány lépcsőfokot kellett megtenni, míg a kapu mögötti lelátóra értünk, ahol a magyar szurkolók kaptak helyet. Meglepődtem, hogy valójában milyen kicsia stadion, kívülről mintha nagyobbnak látszana. Viszont nagy előnye a fedett lelátó, így nem áztunk bőrig. Erre sem számítottam, ezért direkt erre az alkalomra vettem egy esőkabátot, amit végül csak azért vettem fel, hogy ne fázzak.
Üdv a megyei bajnokságon!
A játékosoknak viszont nem adatott meg ez a kényelem, a csúszós pályán, a kitartó esőben kellett teljesíteniük, eleinte nem is nagyon haladt a meccs, ami a kisszámú néző mellett teljessé tette a megyeibajnokság-hangulatot. A kis stadion nagy előnye, hogy meglepően közel voltunk a pályához, szinte karnyújtsányira a kaputól. Ennek az elhelyezésnek viszont az volt a hátránya, hogy semmit nem láttunk abból, ami a másik kapunál történt. Néha vágyakozva pillantottam az egyik teljesen lezárt oldallelátóra, ahonnan kiválóan lehetett volna végigkövetni az eseményeket. Ebből a szempontból fura, hogy pont a kapu mögötti részt nyitották meg, de biztos volt valami logisztikai oka. A másik oldallelátón, az egyik szektort izraeli szurkolók foglalták el, a másik kapu mögütt pedig egy markoknyi olasz lengette meg néha a zászlókat.
A meccsre csatlakozott hozzánk Azzurra, Operatore ismerőse, aki, mint kiderült, szintén nagy olaszrajongó, és a története nagyon hasonlít a miénkhez: még tizenévesen szeretett bele az olasz fociba és ezzel együtt mindebe, ami olasz, olyannyira, hogy ezen a vonalon is tanult tovább. A pályán közben kissé felpörögtek az események, az olaszok összeszedték magukat, és amikor Kápotifózá azt mondta, most már jöhetne egy olasz gól, be is vágtak egyet épp az előttünk lévő kapuba. A gólt és a gólszerzőt héberül mondta be a hangosbemondó, amely emellett még néhányszor váratlanul megszólalt, hogy szurkolásra buzdítsa az izraelieket, amitől néhány pillanatra mindenki úgy érezhette, mintha Izraelben lenne.
A kulisszák mögött
Ebben a félidőben még egy második gólt is rúgtak az olaszok ebbe a kapuba, majd a második félidőben az izraeliek találtak be, ebből a szempontból szerencsés helyen ültünk, hogy „erre lejtett“ a pálya, és az összes gólt közelről láttuk, leszámítva azt az egy olaszt, amit végül nem adtak meg. Ez volt egyébként az első olyan élő meccsem, ahol videóbírót használtak, érdekesek voltak ezek a megállások, mindig megkérdeztem, hogy most mi történik, mire kiderült, hogy nézik a videót.
A második félidőben az olasz kapus, Gianluigi Donnarumma hátát láthattuk, ami olyan, mintha egy kicsit a kulisszák mögé pillanthattunk volna. A játék gyakran a másik térfélen zajlott, és voltak pontok, amikor a kapus mintha unatkozott volna. A tévéből a hálóőrök végtelen magányosságát mutató jelenetek általában hiányoznak. Moldova György focinovelláinak abszurd világa jelent meg előttem, ahol ilyenkor egy kapus biztosan elővenné a bélyeggyűjteményét vagy a zsebrádióját.
A társaság kedvéért
Donnarumma végül szerintem kicsit vesztett is a figyelméből, nem igazán gondolta, hogy ezen a meccsen még komoly dolga akadhat, de végülis így történt, és kapott egy gólt. Erre a félidőre még közelebb mentünk a pályához, majdnem egészen a lelátó korlátjához, ahol már többen álltak. A nézőket egy, a lelátó tetejéhez rögzített háló választotta el a pályától, hogy ne tudják sörökkel dobálni a játékosokat, ami inkább a bajnoki meccseken lehet jellemző intenció.
A játékidő hihetetlenül gyorsan eltelt, főleg, hogy a felét végigbeszélgettük, összeségében kellemes, családias kis esti program kerekedett. Újra igazolódott, hogy meccsre elsősorban a hangulat és a társaság kedvéért jár az ember, nem feltétlenül azért, ami a pályán történik, mert azt a tévéből egyértelműen jobban lehet követni, ahogy nekünk is azért még újra meg kellett néznünk otthon a gólokat.
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több sport
Már épp’ akartam kérdezni, hogy mikor lesznek Izrael meccsei és lám.
Donnarumma neve ismerős, bár ritkán nézek meccseket.
Köszönjük a tudósítást, Mara. 🙂
Akkor jól időzítettem. 🙂 Elég karakteres egy név, bár az olaszoknál nem ritka az ilyesmi. 🙂
Jò kis nap lehetett a régi csapattal🥰
Tényleg jó volt. 🙂 🙂
Azt hiszem, egy ilyen meccsen lehet arra számítani, hogy alacsony lesz a nézőszám, hiszen a két csapat szurkolói valószínűleg nem fognak tömegesen elutazni egy másik országba a meccs kedvéért.
Kíváncsiságból megnéztem: a Bozsik Stadion befogadóképessége 8200 fő. Nos, van olyan kézilabda csarnok, ami ennél nagyobb – még itt Magyarországon is.
Végül is szerencsések voltatok. Minden gólt közelről láthattatok, nem áztatok, és jó társaságban tölthettétek el az időt. 🙂
Igen, nem panaszkodhatunk. 🙂 Persze, végülis logikus, hogy nem voltak sokan, főleg, hogy ez a Nemzetek Ligája nem igazán tétsorozat. De manapság mindenki mindenhova elmegy, vagy legalábbis nekem ez volt a tévképzetem. 🙂 De amúgy nem hiányzott a tömeg, nem igazán szeretem.
Kösz Mara!
Szívesen! 🙂 🙂