Kiállításon láthatók a meghiúsult budapest épületek
Tervek, álmok, víziók a főváros építészetének 150 évéből címmel nyílt kiállítás a Pesti Vigadóban, ahol fotókon, eredeti terveken, reprodukciókon, maketteken és videókon keresztül láthatjuk az elmúlt másfél évszázad Budapestre álmodott, de meg nem valósult épületeit.
A Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (MÉM MDK) kiállítása a főváros 150. születésnapját ünnepli.
A jórészt a múzeum gyűjteményéből származó anyag többek között olyan nagynevű építészek terveit vonultatja fel, mint Gregersen Hugó, Rimanóczy Gyula, Ybl Miklós vagy Magyar Péter.
A terveket az alapján állították tematikusan csoportokba, hogy milyen tényezők miatt hiúsultak meg: a történelem, a környezet, a társadalom, a művészet vagy divat gáncsolta el őket.

Ilyen is lehetne ma Budapest
Az első teremben installáció fogadja a látogatókat, ahol hét helyszínt járhatnak be virtuálisan, 3D-s videó segítségével, amely megmutatja, hogy milyen lett volna a városkép, ha létrejönnek az épületek.
Megnézhetjük azt a több mint százötven méter magas toronyházat, amelyet Gregersen Hugó tervezett a Deák téri Anker-palota szomszédságába az 1920-as években, valamint Magyar Péter és Lázár Antal gyalogoshídjait 1993-ból. Látható a Gellérthegyre készült, 1935-ös Luxus szálloda és Schaeffer Ferenc Duna-korzóra tervezett négy magasháza az 1960-as évek közepéről, és helyet kapott a francia tervező, Michel Macary toronyháza is, amely a Népstadion mellett állt volna.

Hogyan lesz egy terv sosem volt?
A Hogyan lesz egy terv sosem volt című szekció a különböző építészeti tervek fajtáit veszi sorra: a vázlattól, a diploma-és pályázati terveken keresztül az engedélyezési-és kivitelezési tervig.
Sok építészeti elképzelés nem azért jön létre, hogy megvalósuljon, hanem, hogy valami mást mutasson meg: akár az alkotó tehetségét, hozzáértését, akár a már meglévő terekkel kapcsolatos más lehetőségeket. Itt láthatók kézi tusrajzok, terv-és makettfotók, és egy akvarell is.
Kiderül, hogy milyen lett volna a Deák Ferenc tér, ha az 1950-es években felépül a Nemzeti Színház, de látható Gerlóczy Gedeonnak a Horthy Miklós Nemzeti Sportcsarnokhoz készült 1938-as ötlete is.

A második világháború után
sok építész ábrándozott arról, hogy miként lehetne újjáépíteni Budapestet.
Vákár Tibor például a Gellért fürdő kibővítésére készített tervet 1946-ban, de ennek megvalósítására akkoriban nem volt pénze a fővárosnak. Olgyay Viktor és Olgyay Aladár, a híres építészikerpár Észak-Pest beépítését vázolta 1945-ben, Ybl Miklós 1886-os, a királyi palota bővítésére vonatkozó ötlete pedig az építész halála miatt hiúsult meg. Ezért győzött végül Hauszmann Alajos terve.
A Nemzeti Színház épületére több ötlet is született például 1965-66-ben, valamint 1996-ban, Bán Ferenc ceruzájából. A Déli-pályaudvar, Budapest metrótervei, valamint Tálos Gyula utópisztikus városvízió mellett Istvánffy Mária 1972-es, Kelenföldre tervezett mozgó pályaudvara is szerepel a kiállításon, akárcsak Zalotay Elemér öt méter hosszú pauszrajza a Csillaghegyi szalagházhoz, valamint Rónay Kazimir 1911-es nyilvános telefonfülke elképzelése. A kiállítás február 11-ig tart nyitva.
Forrás: MTI, címlapkép: A metró és a gödöllői HÉV Hungária körúti, közös végállomásának terve 1951-ből, forrás: Fortepan/UVATERV, képek: MTI/Balogh Zoltán
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!

Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért, 2200 forint támogatásért elérsz minden támogatói tartalmat, a heti videókat és írásokat is. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő neked, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a hello@centauriweb.hu vagy a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is megköszönve, és remélve, hogy szövetségesek leszünk.
még több Budapest
még több kiállítás