Híres színésznőkkel bővült egy exkluzív férfiklub
A londoni West Enden található Garrick Clubot 1831-ben alapították művészek és művészetpártolók, nevét a 18. századi színész-színműíróról, David Garrickról kapta. A klubba 193 éven át egyetlen nő sem léphetett be, maximum úgy, ha egy férfi meghívta és körbevezette az épületben.
A hagyomány bástyái idén márciusban azonban repedezni kezdtek, amikor a Guardian nyilvánosságra hozta a klub tagjainak listáját. Ezen tekintélyes jogászok és művészeti közintézmények vezetői mellett a miniszterelnök-helyettes és III. Károly király is szerepelt. Amikor az újság felhívta a figyelmet a taglistára, fellángolt a közfelháborodás. Ennek nyomán pedig többen is lemondtak a Garrickbeli tagságukról. Köztük Richard Moore, a brit titkosszolgálat, az MI6 és Simon Case, a brit közigazgatási szolgálat vezetője.
Így aztán a klub úgy döntött,
tagjai közé ettől kezdve nőket is felvesz, ezt hatvan százalékban már májusban megszavazták. Még a szabályzatot is módosították, hogy a klubtagságot gyorsított eljárásban is el lehessen nyerni, ne tartson kettőtől öt évig, míg valakit felvesznek. Az 1500 fős társaság így már az év végére négy női taggal bővül. Elsőként két színésznővel, a 89 éves Judi Denchcsel és a 91 éves Shian Phillipsszel
A további új tagjelöltek között szerepel Mary Beard klasszika-filológus, Amber Rudd korábbi miniszter, Cathy Newman televíziós műsorvezető és a munkáspárti politikus, Ayesha Hazarika neve is. A klubnak már tagjai olyan neves színészek, mint Brian Cox, Benedict Cumberbatch és Matthew Macfadyen.
Felmerülhet a kérdés,
hogy mire egy ilyen klubhoz tartozni amellett, hogy az ember ezt elmondhatja magáról. Mint a szervezet honlapjáról kiderül, a klub kitűnő étkezési lehetőségeket, szállást és exkluzív tagrendezvényeket kínál. Emellett különleges színházi könyvtárral is rendelkezik, és színházi festmények valamint rajzok átfogó gyűjteményét lehet benne megcsodálni. A klub kölcsönös megállapodásokat kötött több más magánklubbal a világ minden tájáról.
London legrégebbi férfiklubja,
a White’s 1693-ban Mayfairben kezdte meg működését Mrs. White’s Chocolate House néven. A helyet, ahol a férfiak találkozhattak, ehettek, ihattak és kártyázhattak, egy olasz bevándorló, Francesco Bianco alapította. A klub hamar a züllésről és a hatalmas szerencsejáték-veszteségekről vált híressé. Mint Jonathan Swift fogalmazott, a hírhedt mesterlövészek és előkelő gazemberek találkozóhelye. A 18. század végén egy sor hasonló intézmény jött létre a londoni West Enden található St James’s-ben.
Miért voltak olyan népszerűek a klubok?
A klubokat gyakran úgy jellemezték, mint otthont az otthonon kívül. Különféle elméletek születtek arról, hogy miért volt rájuk szükség:
- az arisztokratáknek kellett egy hely, ahol kikapcsolódhatnak, miután úgy érezték magukat, hogy otthon mindig kirakatban vannak;
- a parlamenti képviselőknek, akik egyre többen érkeztek a vidéki középosztályból, szükségük volt egy helyre Londonban, amely mintegy második otthounkként szolgál: ahol találkozhatnak a barátaikkal, dolgozhatnak és akár alhatnak is;
- a bentlakásos iskolákból kikerülő férfiak hasonló, kizárólag férfiakból álló környezetet akartak létrehozni;
- London egyre növekvő képzett rétegei elegáns környezetben akarták tölteni az idejüket, miközben befolyásos kapcsolatokra tesznek szert.
Volt idő, amikor a klubtagság annyira elterjedt a gentlemanek körében, hogy sokaknak elképzelhetetlen volt, hogy ne csatlakozzanak egyhez. A klubok annyira a brit intézményrendszer részeivé váltak, hogy Edward Ellice 19. századi parlamenti képviselő egyszer azt mondta, hogy az Egyesült Királyságban klubkormányzat van.
A második világháború után
azonban a londoni klubok száma jelentősen lecsökkent, miközben egyre titkolózóbbá váltak, és már nem feltétlenül feleltek meg az egyre terjedő meritokratikus, vagyis érdemeken alapuló kultúra elvárásainak.
A Londoni Klubok Szövetsége szerint ma körülbelül negyven klub működik a városban. Bizonyos mértékig kiszorították őket a magánklubok új fajtái, mint a Soho House, a Groucho Club vagy a 5 Hertford Street, amelyek kereskedelmi alapon működnek, nem pedig a tagok tartják fenn. Ez utóbbiakban nem kérdés, hogy nőket is beengednek, de a régi klubok közül is sokan kénytelenek voltak engedni az egyen. Elsőként a Reform Club fogadott nőket 1981-ben, majd az Athenaeum követte, de csak 2002-ben. Mostanra a legtöbb klubhoz már csatlakozhatnak nők is, de a tagság továbbra is túlnyomórészt férfiakból áll. A Pratt’s tavaly változtatott a szabályokon, azóta két-három nőt vettek fel.
Mi lesz a férfiklubokkal?
De van néhány klub, amely továbbra is ragaszkodik az exkluzivitáshoz: a White’s is ilyen, valamint a Travellers Club, a Savile Club, a Beefsteak Club, a Boodle’s, a Buck’s, a Brooks és az East India Club. A 2010-es egyenjogúsági törvény értelmében az egynemű intézményeknek joguk van ahhoz, hogy ilyenek is maradjanak, de a nyomás egyre nő: az East India, a Savile és a Beefsteak Club is fontolgatja a női tagok felvételét. Vannak azonban, akik kitartanak. A Travellers Club 2014-ben elutasították a női tagság ötletét, az egyik tag pedig azt hozta fel érvéként, hogy a férfiklubban nyugodtan jól érezhetik magukat anélkül, hogy figyelniük kellene az etikettre, amelyet női társaságban feltétlenül be kell tartani (mint az italmeghívás, az, hogy meg kell várni a nőket az étkezéssel, illetve fel kell állni, amikor megérkeznek vagy elmennek.
Vannak női klubok is?
A 19. századi Londonban néhány női klub is alakult, de ezek messze nem nőtték ki magukat akkora mozgalommá és hálózattá, mint a férfiklubok. Az egyik legelső, leghíresebb és ma is létező klub a University Women’s Club, amelyet 1886-ban alapított Gertrude Jackson nőjogi aktivista és tudós. Eredetileg azért hozták létre, hogy helyet biztosítson azoknak a nőknek, akik kiszorultak az egyetemekről, ahol összegyűlhetnek, és szellemi, társadalmi tevékenységeket folytathatnak. 1892-ben Emily Massingberd szociális munkás alapította meg a Pioneer klubot, ahová bármely társadalmi rétegből csatlakozhattak a dolgozó nők, hogy különböző társadalmi, politikai, művészeti kérdésekről beszélgessenek, de az alapító halálával a klub jelentőségét vesztette. A Mary Somerville skót tudósról elnevezett Somerville Clubot 1878-ban alapították, és ma is létezik, akárcsak a Lyceum klub, amelyet 1903-ban Constance Smedley alapított.
Forrás: MTI, The Week, The Sybarite, Woman and her Sphere, kép: Unsplash
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több klub
Üdv a klubban, mondjuk sokszor, ha valaki olyasmit él meg amire nem szàmìtott. Nagy kàr, hogy nincsenek olyan közösségi helyek, ahova szabadon lehet kapcsolòdni- vagy csak én nem ismerek ilyent. Én nem szeretnék férfi klub tagja lenni. No persze kötögetős nagyi klubba sem vàgyom😍😍.
Ugyanez jutott eszembe, hogy nem lennék tagja egy férfiklubnak. Kötögetős klubnak viszont szívesen lennék tagja, olyan jó lenne egyszer kötni valamit, ez régi nagy vágyam. 🙂 (Igaz, hogy ezt hangoskönyv vagy egy film mellett is meg lehet tenni, ha az embernek van ideje.) Amúgy manapság is vannak ilyet főleg szakmai elitklubok magas havidíjért, meg van a Meetup, ami ilyen lazább nemzetközi szerveződés bizonyos érdeklődési körök mentén.
Kate Jacobs “Péntek esti kötőklub”- nagyon klassz könyv jó sok évvel ezelőtt olvastam- aztán ahogy lenni szokott, körbejárt a barátnőimnél a könyv és valahol véglegesen landolt:-))))Fantasztikus történet egy női körről- akik egy fonalboltban összejönnek és együtt kötnek, miközben mesélnek az életükről. Tudok kötni, amikor kicsik voltak a gyerekeim sokat kötöttem, sapkát, mellényt, pulóvert. Anyukám művészi szinten csinálta, azt sajnálom, hogy már egy gyönyörű zöld csavarmintás kardigánon kívül semmi nincs meg tőle. Nekünk kötött zoknink és kesztyünk volt gyerekként, házilag festett gyapjú fonalból. A körkötő tűk felváltották a régi egyenes változó méretű tűket- néha sajnálom, hogy ezeket is elajándékoztam. Még horgolt bikinink is volt tini korunkban:-)))Amúgy a “kötögetős nagyit” úgy értettem, egymagamban otthon unoka szitterkedéssel nem szívesen cserélném fel a barátnőzős elmenős hétvégéket.
“A Jean Austen könyvklub”. Volt egy ilyen film, ez jutott most eszembe. 🙂 No meg hogy tulajdonképpen bárki alakíthat egy klubot. Elég hozzá, ha van néhány hasonló érdeklődésű rokona, barátja, ismerőse bármilyen témakörben.
Régen én is nagyon szerettem kötni – horgolni már nem annyira -, rengeteget kötöttem. Minél bonyolultabb volt a minta, annál jobban élveztem.
A kötés szeretetét talán anyutól örököltem. Ő bedolgozóként is kötött egy háziipari szövetkezetnek. Gyerekkoromban nekem is ő kötötte az egyujjas téli kesztyűket, amik gyorsan kilyukadtak szánkózás, korcsolyázás közben. 🙂 Akkor még nem voltak körkötőtűk, öt tűvel kellett körben kötni a zoknikat, kesztyűket.