„Hazai halat karácsonyra!” – ezzel a hazai madaraknak is segítesz
A Felelős Gasztrohős Alapítvány idén karácsonykor arra biztatja a fogyasztókat, hogy a hagyományos ünnepi halételekhez hazai halat válasszanak, ne pedig távoli tengerekből érkező import fajtákat. Ennek érdekében az alapítvány országos online kampányt indított a Facebookon, amelyhez bárki csatlakozhat, aki szeretne felelősebben főzni, új recepteket megismerni, vagy megosztani saját tapasztalatait.
A „Hazai halat karácsonyra!” című online esemény célja, hogy közösségi tudást építsen: a résztvevők megoszthatják egymással kedvenc halas receptjeiket, magyar hal lelőhelyeket, halboltokat és éttermeket, valamint praktikus tippeket az elkészítéshez. A kampány ingyenes, nyitott, és a teljes ünnepi időszakban elérhető.
Miért válasszunk magyar halat?
A magyar hal nemcsak gasztronómiai érték, hanem környezeti, társadalmi és egészségügyi előnyökkel is jár.
Környezeti szempontból A hazai halak kiválasztásával jelentősen csökkenthető a karbonlábnyom, hiszen a magyar hal helyben termelődik, nem jár hosszú távú tengeri vagy légi szállítással, és kevesebb energiát igényel a fagyasztás és tárolás során. A magyar tógazdaságok ráadásul fontos szerepet játszanak a vizes élőhelyek fenntartásában, a biodiverzitás megőrzésében és a vízmegtartásban.
A két legismertebb, ma már idegenforgalmi programnak számító madaras esemény, a hortobágyi daruvonulás és a Tatai Vadlúd Sokadalom is halastavi gazdálkodáshoz kapcsolódik. A daru legfontosabb éjszakázó helyei a hortobágyi halastavak lecsapolt, lehalászott medrében találhatók, ahol a rekorder évben, 2023-ban közel 200 000 daru gyülekezett. Ugyanígy Tatán az Öreg-tó területén folyó halgazdálkodás az egyik feltétele a tó gazdag madárvilágának, többek között annak is, hogy az idén ősszel is körülbelül 50 000 vadlúd gyűlt össze (szerk.).
Egészségügyi szempontból A hazai, friss halak fogyasztása biztonságosabb, hiszen a magyar termelők szigorú állategészségügyi és takarmányozási szabályok szerint dolgoznak. A hazai halaknál jóval kisebb a nehézfém- és mikroműanyag-szennyezés kockázata, amely a tengeri halaknál komoly probléma lehet. A friss hal magas omega–3 zsírsav- és fehérjetartalma miatt kedvezően hat a szív- és érrendszerre, valamint az immunrendszer működésére.
Gasztronómiai élmény és közösség
Az esemény célja az is, hogy a magyar halak (ponty, harcsa, süllő, pisztráng) újra vonzó és modern alapanyaggá váljanak a hazai konyhákban. A kampányban résztvevők megtudhatják, hogy hol érdemes jó minőségű hazai halat beszerezni, mik a szezonális kínálatok, és milyen technikákkal lehet gyorsan, egészségesen és kreatívan elkészíteni őket.
A Felelős Gasztrohős Alapítvány reméli, hogy az akció révén egyre többen fedezik fel a hazai hal sokoldalúságát, és ez az ünnepi időszak nem csak a családi asztalokat, hanem a magyar haltermelést is gazdagabbá teszi.
Csatlakozás
Az eseményhez bárki csatlakozhat a Facebookon, a Felelős Gasztrohős Alapítvány oldalán keresztül. A résztvevőket az alapítvány receptversennyel, tippekkel és inspirációkkal várja a teljes ünnepi időszakban.Forrás: Felelős Gasztrohős Alapítvány, továbbította a Helló Sajtó!

Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket! Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá! | ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️ | Forrás: Felelős Gasztrohős Alapítvány, továbbította a Helló Sajtó! | Illusztrációk: Pixabay

Kedves olvasó,
lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több hal










































Vajon nyáron a hekk imádat a Balatonon hogyan teljesülne, ha csak magyar halat árulnának a parton?
Karácsonykor nálunk a szüleimnél sosem volt hal, Édesanyám nem volt hajlandó halat tisztítani, akkoriban még csak élőhalat lehetett kapni. Az én karácsonyi asztalomon fogas volt mindig az előétel, a pecás barátunknak hála. A halászlét is a barátaink főzték és hozták, vagy ha olyan vendég volt aki a halászlét szerette annak vásároltunk étteremből elvitelre. Halételt nagyjából inkább vendéglőben eszünk, illetve a jó minőségű tengeri tonhal konzervet azért a vegetariánus lányom rendszeresen megveszi- én nem igazán szeretem, ahogyan a lazacot sem. A harcsa az egyik kedvencem, igazi magyaros paprikásként. Volt régen egy olyan tőkehalmáj konzerv-orosz- ami teljesen eltűnt a boltokból- jellegtelen sárga bádogdobozban forgalmazták, de isteni finom volt. No persze egy ilyen halas cikk beindítja az ember agyát, honnan származik a karácsonyi halétel fogyasztás szokása. Rá is kerestem, mert túl azon, hogy annyit tudtam , valahogy a kereszténységhez kapcsolódik, szokásként való elterjedését nem ismertem.
Találtam egy klassz cikket ide teszem a linket, ha nem baj, talán nem rontja el az oldalt, rövid link.
https://www.sopronmedia.hu/cikkek/miert-eszunk-halat-karacsonykor