Indul az akció, most csak pár pillanat a használt telefon leadása

használt telefon mobil leadása

Indul az akció, most csak pár pillanat a használt telefon leadása


Idén ősszel 8. alkalommal indítja el a használt mobiltelefonok visszagyűjtését szolgáló Passzold vissza, Tesó! kampányt a Jane Goodall Intézet.

A Jane Goodall Intézet 2018-ban a KÖVET Egyesülettel, valamint az Afrikáért Alapítvány és a Védegylet Egyesület segítségével indította el a kampányt. Ma már 80 aktív gyűjtőpontjuk van az országban, és a kezdetek óta mintegy kilenc tonna használt mobiltelefont gyűjtöttek vissza. Idén 12 ezer telefont szeretnének visszagyűjteni.

Gyűjtőpontot bárki létrehozhat

a munkahelyén, ahol dolgozik, az iskolában, ahol tanul. Ehhez csak fel kell venni a kapcsolatot a Jane Goodall Intézettel. Tanintézmények, civil szervezetek, cégek és közösségek is részt vehetnek a kampányban, amelynek az őszi szakasza szeptember 24. és november 22. között zajlik. Az intézet honlapján, a janegoodall.hu oldalon egy térkép segítségével lehet megtalálni a gyűjtőpontokat.

A gyűjtődobozokba GPS-t, tabletet és ezek tartozékait is el lehet helyezni. Az összegyűlt telefonokat a Gorillapont.hu, végső soron pedig a Goldwater Recycling és az Inter-Metal Recycling veszi át újrahasznosításra, feldolgozásra.

A mobiltelefonok előállításához szükséges, kimerülő készletű, koltán nevű ércet Afrikában veszélyeztetett fajok, például gorillák és csimpánzok élőhelyén bányásszák, felemésztve ezzel élőhelyüket, miközben a mobiltelefonok sok esetben hulladékként szennyezik a környezetet. Ezt a folyamatot szeretnék megállítani a mobilok újrahasznosításával.



Cenweb webshop bögre felirat

Kedves olvasó,

lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   


még több telefon

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Jön a Starlink Mobile, nem lesz gond a térerő

A Starlink műhold-mobil kommunikációs hálózata közvetlen kapcsolatot tesz lehetővé az LTE-kompatibilis mobiltelefonokkal, külön erre a célra szolgáló műholdas berendezések nélkül.Tovább

6 hozzászólás

  1. Szörnyű ahol ezt bányásszák. Gyerekmunka és öldöklés.
    Rákerestem és van egy 51 perces videó, 2023-ból.

    https://www.youtube.com/watch?v=8ZAUC12iedc&t=1s

    Ha ezután azt tennék az emberek mint a vegánok akik nem esznek húst- a többiek meg soha többé nem vesznek laptopot, mobil telefont, akkor vajon mivel helyettesítenék ezt a fémet?
    Kerestem a magyar átvevő helyek listáját, de csak régieket találtam, amiben Szhely nem szerepel, pedig volna mit leadnom.

    1. Sopronban van! Ha esetleg arra jársz… 🙂

  2. Nagyon jó, bár 2018-ban kezdeményezte az akciót a Jane Godall Intézet, de most hallok róla először.
    Köszi az információt!

    1. Mara adott itt hírt már róla régebben is. Valószínűleg nem futottál bele.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük