Hamarosan nyitnak a budapesti karácsonyi vásárok

karácsonyi vásár vörösmarty

A Vörösmarty téren és a Bazilikánál is nyit a karácsonyi vásár


November 17-én péntektől karácsonyi díszbe öltözik a Vörösmarty tér, és a Vörösmarty Classic Xmas idén újabb látványosságokat is ígér Budapest belvárosában.

A tér közepén lévő Vörösmarty-szobor átlátszó „hógömbbe” burkolva áll majd, a szobor köré pedig ledfal épül, amely multimédiás információs pontként is szolgál: az információs tartalmak mellett a látogatók egy QR-kóddal aktiválható közösségi játékban is részt vehetnek.

A Kristálypalotára óriási karácsonyfa-dekoráció kerül, és a téren egy ingyenes kisvasút is üzemel majd: az arra felülő családok testközelből gyönyörködhetnek az Oroszlános kút ünnepi díszítésében. A látogatókat fényinstallációk is várják az Alice Csodaországban mesealakjaival.

A Vörösmarty Classic Xmas gasztronómiai kiállítói hagyományos magyar karácsonyi karácsonyi ételeket és italokat kínálnak, lehet majd borpárosítással ajánlott menüt is választani, és minden nagykonyhánál elérhető lesz naponta egy olyan étel, amelyet ezerötszáz forintos fix áron vásárolhatunk meg.

A kézművesek a hagyományőrzés jegyében válogatják össze tradicionális termékeiket, és lesz egy kézműves ház is, ahol az érdeklődő gyerekek hétvégente foglalkozásokon vehetnek részt. A szervezők a kiállítók mellett támogatói helyet biztosítanak a Heim Pál Gyermekkórháznak is. A vásár december 31-ig tart nyitva.

Advent a Bazilikánál

Pénteken nyit az Advent Bazilika karácsonyi vásár is, ahol megújult ünnepi fénydekoráció, multimédia-kiállítás, zenei produkciók, tizenkét méteres karácsonyfa, fényfestés, jégpálya, kézműves és gasztronómiai kiállítók várják az érdeklődőket a Szent István Bazilika előtti téren.

Az Advent Bazilika karácsonyi vásár a kontinens egyik legszebb ünnepi rendezvénye; a program 2019-ben, 2021-ben és 2022-ben is elnyerte Európa legjobb karácsonyi vására címet, tavaly pedig emellett a Karácsonyi vásárok állócsillagának is választották.

Itt is Alice Csodaországa elevenedik meg a fényinstallációkban, a nagyhütte tetejére pedig utcazenei produkciók költöznek. Hetente négyszer gospel-, folk-, jazz- és funkkoncerteket lehet majd hallani.

A vásár központi részén állítják fel a karácsonyfát, valamint itt várja a gyerekeket az ingyenes korcsolyapálya korcsolyabérlési lehetőséggel, korcsolyaoktatással. A látogatók minden nap fél hattól félóránként gyönyörködhetnek a Bazilika homlokzatára vetített 3D fényfestésben.



A rendezvényen idén is kizárólag hazai kiállítók kapnak helyet, akik között kézműves és gasztronómiai árusok egyaránt megtalálhatóak. Felvonulnak Magyarország legnevesebb pincészeteinek prémium bortermékei, valamint a hazai borászati kultúra egyes tételei borpárosításként is megjelennek a gasztrokiállítóknál. Itt is lesznek emellett 1500 forintos, fix árú ételek.

A vásárban népművészek, iparművészek és modern dizájner termékeket kínáló innovatív alkotók is kiállítanak, a látványműhelyben pedig kovácsmesterek mutatják be szakmájuk fortélyait. A régmúlt időket idézi meg a Fortepannal közösen megvalósított Advent Anno című fotókiállítás, amely a pavilonok külső oldalát díszíti majd.

A Bazilika előtt kap helyet a betlehemi jászol, valamint a monumentális adventi koszorú. A vásár idén is helyet biztosít az Ökumenikus Segélyszervezetnek, amelyek önkéntesei a helyszínen maguk sütötte mézeskalács szívvel hálálják meg az adakozók segítő szándékát. Az Advent Bazilika január 1-jéig tart nyitva.

Forrás: MTI, kép: Unsplash

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Patreon-tagok körébe ITT. Csupán havi két-három kiló kenyér áráért, 2200 forint támogatásért cserébe elérsz minden támogatói tartalmat, a heti videókat és írásokat is. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő neked, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress meg mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is megköszönve, abban a reményben, hogy szövetségesek lehetünk. A legjobbakat, üdv, Cen’   

még több karácsony

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Ennyit költünk az idén karácsonyfára

Valamivel a tavalyi ár felett lehet kapni az idén karácsonyfát, az árusok a tavalyinál kisebb kereslettel indokolják a körülbelül öt százalékos áremelést…Tovább

Teljes pompában a miskolci fényvillamos

Idén is kitett magáért a Miskolc Városi Közlekedési Zrt., és kívül-belül megújult Miskolci Adventi Villamost álmodott meg. Ebben az évben tizenkettedik alkalommal…Tovább

még több Budapest

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük