Geller | Hosszú poszt a jövőmről
Némelyekben még a közelmúltban is felmerült a kérdés, hogy melyik szerző vagyok valójában. 10 év elteltével ez már abszurd. Ez ösztönzött arra, hogy megvizsgáljam, mit lehet kifacsarni még az álnév adta helyzetből, hogyan kell jókora gellert adni neki.
Hetven évesen, egy őszi napon fogadok valakit. Az ifjúkoromban ültetett fenyők akkor már 20 méteresek. Alattuk boldog, örök árnyék. A kedvenc napszakomra szervezem a találkozót. Alkonyatra. A domb fölött fáradtan levitál az októberi nap. Borozunk, majd rövid beszélgetés után átadom vendégemnek a jelszavakat és a kéziratokat.
Megállapodunk: ha meghalnék, a Centauri nevet ő viszi tovább. Ő ír majd a nevemben, ő frissíti a honlapot, ő publikál.
Mikor betöltöm a százat, megállapítják: „Ejha! Bizonyára a friss levegő és a sok túra az oka.” S elnyerem pályafutásom újabb titulusát: „A legvénebb író.” „Megdöbbentő, hogy Centauri 100 évesen is lendületes regénnyel lepi meg olvasóit.” Másutt így írnak az utolsó – egyébként 35 évesen írt – regényemről: „Centauri amúgy sem jelentős munkásságát végképp lenullázza legutóbbi könyve, mely egy vénember szánalmas kísérlete arra, hogy jelentőset alkosson, ám ez a kísérlet már csak az öregkori szentimentalizmus reprezentációja. Egyetlen erénye, hogy rövid.” Aztán betöltöm a 110-et, s arról faggatnak: „Mi a hosszú élet titka?” Nyilatkozok is agyba-főbe.
120 évesen bejelentem: „Mostantól befejezetlen műveimre koncentrálok,
mert néha már úgy érzem, sürget az idő.” 124 évesen arról írok egy közösségi oldalon, hogy a látásom megromlott, s már csak diktálni tudok. 127 évesen végképp feladom az írást és megsüketülök. 130 évesen nagyinterjúban panaszkodok arról, milyen lelki törést okoz a mind gyakoribb impotencia.
135 évesen én leszek a világ legidősebb írója, s felvételemet kérem a Rekordok Könyvébe. Megdöbbentő, de simán felvesznek.
140 éves koromban azt híresztelik, hogy meghaltam. Ezt rögtön cáfolom: „Örülök, hisz akinek halálhírét keltik, az hosszan él. A legjobbakat mindenkinek: Centauri”. 150 évesen azt írom: „Na, ugye! Halálhíremet keltették, s még mindig élek!” Ekkor persze már mindenki azt találgatja: most épp ki a fene az a Centauri? És mióta? Mikortól van egy másik? 155 éves koromra általánosan elfogadott nézet, hogy valójában sosem léteztem, a név mögött nem személy, hanem egy társaság áll. Akkortájt már bizonyítékok sora igazolja: vannak földönkívüli civilizációk. 157 éves vagyok, mikor sor kerül a földlakók és földönkívüliek első, hiteles kapcsolatfelvételére.
Az Alfa Centauri mellől érkező jóindulatú hominidok engem választanak ki elsőként, nem utolsó sorban a nevem miatt, visszahoznak a halál dimenziójából,
s arra kérnek, vezetném be őket én a földi létbe. Cserébe azt kérem, állítsák vissza fizikai mivoltomat egy mindenki számára felismerhető állapotba. 158 évesen újabb író-olvasó találkozót tartok. A sajtó szerint átverés az egész, részint ennek köszönhetően a teremben kevesen vannak. A „régiek” közül pedig már senki sincs ott. Ez elszomorít. Mikor színpadra lépek, kifütyülnek. A hangzavar ellenére is elmondom, mi történt. Beismerem, hogy bő 60 évig mások írtak a nevemben, de most megint itt vagyok – mondom –, feltámadtam! Igazolásképp a színpadra szólítom a homonidokat, akik a mennyezeten át ereszkednek közénk és számos csodát tesznek. Ennek ellenére másnap azt írják:
„Olcsó Centauri-hasonmás kábítja a népet” – és elindul a találgatás. „Ki a fene ez a hasonmás?”
Két nappal később a hominidok átvisznek egy Alfa Centauri melletti bolygóra, ahol 777 éves koromig 33 galaktikus nyelven írok földönkívüli regényeket. Halálom után kivonnak belőlem minden jót, és szétosztják a szeretteim között. A belőlem származó rosszat atommáglyán elégetik, s a hamvakat tartalmazó kapszulát fénysebességgel lövik bele a legközelebbi féreglyukba.
Ekkor a Földön már senki sem emlékszik rám. Nem is azért, mert a Földet már csak rovarok lakják, hanem mert utóbb kiderül, földi pályafutásom jelentéktelen volt.
Mire a féreglyuk feldolgozza a belőlem származó rosszat, a Földön tovább romlik a helyzet, s ifjúkoromban ültetett fenyőim szénné alakulnak. Csak egy hajszálam marad fenn legkedvesebb fenyőm borostyánná kövesedett gyantacseppjében. Azt a borostyánt viszont sosem találják meg. Nincs is kinek megtalálni. 27.522 éves lennék, amikor azt a borostyánt kiveti magából a homoktenger a Föld napsütötte oldalán, hogy aztán több mint 2 milliárd évig mozdulatlanul feküdjön egy légkör nélküli bolygó téglavörös ege alatt. Mire végre egy az Adroméda-köd felől érkező meteor telibe trafálja, és a borostyánból kiszabaduló hajszál, a hajszálból kiszabaduló DNS útra kel a világűrön át, már az Alfa Centaurinál sem emlékeznek rám, nincsenek már civilizációk ebben a Világegyetemben. Aki csak tehette, párhuzamos valóságokba települt át, a többiek megsemmisültek.
Az én DNS-em az utolsó nyoma annak, hogy valaha lakott volt ez a Világegyetem, ám alig 200.000 évnyi sodródás után, egy szupernova-robbanás során, ez a DNS is kvarkokra szakad.
A kvarkok energia-hurkocskái – akár a túl sokat hordott gyapjúpulóverek – kinyúlnak, hamarosan átérnek minden teret, minden időt, belelógnak minden dimenzióba, minden világegyetembe, végül is tehát annak maradéka, ami valaha én voltam, ott lesz mindenhol, más kérdés, hogy pont úgy lesz ott mindenütt, mintha sehol sem lenne, mi több, soha sehol sem lett volna.
Az energiáknak e tébolyult nyúlása-szóródása addig-addig tart, míg végül – ekkor lennék több mint 12 milliárd éves – a káosz ismét új világegyetemek sokaságává tömörül, s alig 3 milliárd évvel ezt követően ismét kiírom a Facebookra: „A legjobbakat mindenkinek!”
– holott magam sem tudom, hogy ez alatt azt értem: jó hogy megint itt lehetek, s fussak végig még ezerszer szánalmas pályámon, ha rajtam múlik, ezeregyedszer is visszajövök, s remélem, itt lesztek ti is, akkor is, ha van olyan köztetek, aki már ötmilliárdszor ült fel a kezdet és a vég ringlisére.
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kérj tőlünk hírlevelet!
Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!
Abban hiszek – és azt szeretném –, ha ezen a kérésen hamar túljutnál, és az oldal maga győzne meg arról, hogy érdemes ez a projekt a támogatásodra. Fontos a marketing, nem kétlem, de szeretném azt hinni, hogy az utóbbi 15 év a legjobb érv.
még több blog
még több novella
Ez anno is ütött, most még nagyobbat.
Ez is kedvenc! ❤
Lehet, hogy ma már máshogy látod a jövődet, de ezen akkor se változtass! Inkább írj egy újabb novellát! 🙂
Nekem ez új, nem emlékszem, hogy olvastam volna, kitűnő írás. Jól rárímel a kakukkos történetre-a rejtőzködő tojás esete:-)
Azért a z örök élet , meg a visszatérés nagyon szép benne- persze rögtön bekúszott a Higgs bozon:-)))
Számodra Cen’, vajon új értelmet nyert?
Közben néztem a “lenyomatodat”, mint egy nagyszerű dombormű, igazi mestermű az is.
Ez az írás nekem gyönyörű. Kedvenc verssorom jut róla az eszembe: “Minden vagyok és mindennek az ellenkezője is”.