Ez a Suhajda Szilárd emlékvideó lélegzetelállító

Legalábbis ennél szebbet még nem láttam. Talán az én olvasóim között is vannak olyanok, akik úgy gondolják, hogy Suhajda balszerencsés mászásáról nem kellene ennyit írni, beszélni, és talán van is ebben valami, de két dologra szeretném felhívni a figyelmet: az egyik az, hogy nem véletlenül keletkezett a mászás körül ilyen hosszan tartó vita! A hegymászás, kiváltképp a nyolcezresek és azon belül is az Everest megmászása temérdek kérdést vet fel jó ideje már, és nincs azzal semmi gond, ha ezeket a kérdéseket megpróbáljuk tisztába rakni.

A másik, amit szeretnék tisztázni: a hegymászást bármilyen szinten kritizálók százával kapják azokat a kommenteket, melyek szerint a kritizálók a fotelből sem kelnek fel, legfeljebb a Tescóig képesek elvonszolni magukat, így semmit sem tudnak a hegymászásról, és másról sem, így jobban tennék, ha kussolnának. Régi olvasók pontosan tuják, hogy én nem tartozom a fotelben ücsörgők közé, és bár hegymászó nem vagyok, a fél életemet a vadonban töltöttem és töltöm, télen és nyáron, ha kell fagyban és hóban, szóval némi rálátásom van a kérdésre, és fogok is még róla írni, hisz a regényeimben és novelláimban is rendszeresen visszatérő figurák a kalandorok, aranyásók, elkóborolt családapák…

és egyébként is életünk és jövőnk központi kérdésének tartom ember és természet kapcsolatának tisztán látását, sőt: erős felülvizsgálatát. Ez a felülvizsgálat érinti a hegymászást is! Valid kérdés, hogy a hegymászásnak valójában mennyi köze van a természethez vagy a természet szeretetéhez – ahogy azt sokan állítják.

Reményeim szerint jut időm és erőm hamarosan, hogy ezt a kérdést körbejárjam, de addig is, egy halott ember, egy lefagyott sors előtt humanistaként tisztelegve ajánlom figyelmetekbe az alábbi videót, ami valóban méltó és szép.