100 emlékezetes pillanat 2025-ből

Hónapok óta tudom, hogy 2025. életem egyik legmozgalmasabb és legkalandosabb, legemlékezetesebb és legeredményesebb éve lesz. Ez már viszonylag korán látszott. Felsorolni is nehéz volna, hány fontos lépést tettünk meg veletek együtt, mi mindenben haladtunk. Gondoljatok csak arra, hogy mennyire más egy ideje a Cenweb képanyaga, mennyivel alaposabban látjuk – és láthatjátok ti is –, ami a rezervátumban történik. Lassan szinte megszokottak a drónfelvételek, a napi videók a vadkameráktól; „közönséges” már, hogy a gyakori posztokat látványos videók kísérik. Ki emlékszik már arra, amikor sete-suta vadkamerás felvételink is csak hébe-hóba voltak? De természetesen nem a technikai megújulásaink viszik a prímet, bár ezek hiánya szinte kínzó nyomást jelentettek az utóbbi pár évben.
Köszönet azért, hogy a támogatásotokkal ennyit haladhattunk ebben is!
Az sem utolsó, hogy 2025-ben volt a Cenweb működése a legegyenletesebb. 2025-ben csak a „Kert és vadon” rovatban a rezervátumról 399 cikket írtam. De most a Cenweb teljesítményének elemzésébe nem megyek bele – talán később valamikor.
Mert egy olyan élőhelyfejlesztéssel, amikor egy területből vizes élőhely lesz, semmi sem veszi fel a versenyt. Nem akarok bosszantani senkit, de egy regény megjelenése sem. Ez semmivel sem összevethető haladás és élmény.
Létélmény és életélmény.
Semmi sem volt az életemben, se az íróvá válásom, se a Jack London-túra, se az aranymosás a Börzsönyben, de bizonyos értelemben a magánéleti tragédiáim és örömeim se adtak soha olyan univerzális, kozmikus élményt, mint ez az átalakulás. Bevallom: jelentős kockázatokat vállaltam és vállalok ezért sok fronton, de megéri. Akkor is, ha páran úgy látják: nem, nem éri meg. Sőt: nem is igen érthető, mi is ez a projekt voltaképp. Csak annyit mondok most: enélkül nemcsak 2025. maradt volna felejthető (bár sosem jöttünk volna rá, mihez képest vált azzá, s hogy azzá vált egyáltalán), de az egész élet.
Lehetne kevesebbet kockáztatni, de akkor élni sem érdemes.
Mert ez egy értelmes kockázat. Ez nem extrémsport, ahol a létünket fölöslegesen tesszük kockára, épp ellenkezőleg: ez egy értelmesebb létformába vezető út.
De mielőtt végleg az Alfa Centauri közelébe kalandoznék, vissza a rezervátumra, ami olyan metamorfózison ment át, amihez foghatót álmunkban sem reméltünk. Vagy legfeljebb csak álmunkban. Erről az átalakulásról 399 fotókkal, videókkal illusztrált cikkben számoltunk be. Lezárva ezt a hihetetlen évet, és megnyitva egy olyan esztendőt, ami 2025-re is rálicitálhat, s mielőtt átnéznénk 2025. történetének vizuális összefoglalóját, van egy fontos kérdésem. Ezt nem egy összegzésben akartam nektek szegezni, de az alábbi galéria kínálja, hogy most kérdezzek rá.
Régóta érdekel, hogy a Cenweb posztjai kellő közelségbe viszik-e nektek az élőlényeink sokaságát? Vajon, ha most leírom: gyepi béka – hányan tudják, hogy ez a faj hogyan néz ki, és mit érdemes tudni róla? Emlékeztek fajokra? Emlékszik valaki a hatfoltos csüngőlepkére? És a Miller-vízicickány mond még valakinek valamit? Lassan belétek ívódnak nevek és ökológiai tudások? Azért kérdezem ezt, mert tudom, hogy az olvasóink jelentős része laikus, a törzsolvasóink pedig inkább humánműveltségű emberfők, semmint természettudományos érdeklődésűek.
Sokszor csodálkozom is a nyitottságukon! Példamutató.
Az alábbi galéria most nemcsak arra jó, hogy felidézhessük, mennyire mozgalmas és színes volt 2025., hanem egy kis játékra is hívok mindenkit. A képeken nincs felirat. Mit ismertek fel? Mire emlékeztek? Melyik fotó, melyik esemény, fotó vagy faj jelent nektek emlékezetes pillanatokat? Mit szerettetek ebben az évben a legjobban?
Én sok más mellett a jelenléteteket is! Nagyon. Köszönet érte.
A galéria megnyitásához kattints bármelyik képre!
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket! Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá! | ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️ | Illusztrációk: Centauri

Kedves olvasó,
lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több blog










































Nincs még két ilyen ember a világon, mint ti, Mara, és Cen’! 🙂 Az hogy ilyen csodásak a képek, csodás a birtok, csak a ti érdemetek!
Köszönjük, hogy láthatjuk!
❤️❤️❤️
Megtisztelő 🙂 Igyekezni fogunk 2026-ban is.
Mesés ez a kèpgaléria, 2025 minden heroikus munkája és eredménye benne van.
Öröm volt látni. Köszönjük.😊
Örömmel 🙂
Szerencsére a gyepi békára és a hatfoltos csüngő lepkére, sőt a gőtére is emlékeztem, most inkább a virágokkal vannak hiatusaim, de ma tüzetesen át fogom tanulmányozni.😊💚
A galériát holnap fogom megnézni a laptopon.
S bár a gyepi béka képe nekem nem ugrik be, de a hatfoltos csüngőlepkére határozottan emlékszem. Az egyik kedvencem lett. 🥰
Az „Együtt 2026-ban is” videóhoz – amelyben Marával ketten ballagtok a patakpart felé – lenne egy megjegyzésem: mi is szeretnénk veletek tartani. Lehet? 🙂
Boldog új évet mindenkinek!
Nos, megnéztem a galériát, és elkezdtem kiválogatni azokat a képeket, amik a kedvenceim (pl. 1, 2 ,4 ,14, 30, 44, 67,…), meg amik emlékeket ébresztenek (pl. 6, 11, 20, 31, 57, 64,…), aztán rájöttem, hogy túl sokan lennének, és valószínűleg úgysem érdekelne senkit.
Ez több is, mint 100, de én még tudtam volna beválogatni párat. Nálam a kedvencek között lenne pl. a kép a zöld/fehér sétánnyal, a fekete vízzel és a piros odúval. 🙂
Szóval: csodás volt az elmúlt év, és 2026-nak fel kell kötni az alsóneműt, ha rá akar licitálni, de mi állunk elébe! 🙂
Engem például nagyon is érdekel! Amúgy azóta bővítettem a galériát, már van kép a kedvencedről, a kis piros odúról is 🙂
Érthetem mindezt úgy, hogy vannak azért fajok, akikről nálunk olvastál, és akikről már van benned egy olyan elképzelés és tudás, ami korábban nem volt?
Ó, hát hogyne! Ez egészen biztos, és hálás is vagyok nagyon!
Beléptem egy madárhatározós fb csoportba, hogy még többet tanulhassak, és mindig roppant büszke vagyok, amikor felismerem a képen a kérdezett madarat. 🙂🙂
Minden képre emlékezem- képalkotós vagyok vsz. ezért- a lepkék ott vannak a galériámban, a virágok meg a szg.-m hátterén. Van itt egy kék lepke- őt nem tudom ki. Szóval nagyon szép éves képi leltár. A gyurgyalag ahogy kinéz a falból, a másik nagy kedvenc -nos képzeljétek az osztályom bejáratánál van kihelyezve, megállnak és nézik:-)))).
Ez nagyon megtisztelő, és ilyenkor érezzük magunkat hasznosnak 🙂 🙂
A kék lepke a kis színjátszólepke, új faj volt 2025-ben, először a Sakál-gázlónál találkoztunk vele. Érdekessége, hogy erősen kötődik vizekhez, így őt egyértelműen a vizes élőhellyé alakulásunknak köszönhetjük (később láttuk a Kisberekben a Forrás-tónál is). Ő volt a 61. nappali lepkefaj a rezervátumban. Nem mellesleg védett lepkefaj. 🙂
Itt írtunk róla: https://centauriweb.hu/kis-szinjatszolepke/
Köszönöm! Ő is megy a galériába, imádom a kék minden árnyalatát (is).
Én is kékfüggő vagyok!
SZABÓ EDITNEK | Örülök, ha ezek szerint vannak fajok, amiket nálunk ismertetek meg. Azért is erőltetem ezt a kérdést oly nagyon, mert a „Kert és vadon” posztjait, mindig egy kis ismétléssel, kontextusba helyezéssel kezdem, két okból is: egyrészt ezeket a posztokat később (a Google-on keresztül) olyanok is olvassák, akik először járnak a Cenweben. Másrészt arra gondolok, hogy nektek, törzsolvasóknak sem mindig minden annyira egyértelmű, és nem emlékezhettek úgy mindenre, mint én. Arról akarok valamiként meggyőződni, hogy ez a metódus helyes – és érdemes tartani továbbra is.
Még érthetőbben: ha például megint lesz nálunk hegyi billegető, a következő posztot ismét a hegyi billegetőről korábban írt dolgok rövid összegzésével kezdem, és csak azután írom meg a legújabb előfordulás körülményeit. 🙂 🙂
Csak időnként félek, hogy sok lehet páraknak az ismétlés…
Lehet, hogy akadnak olyanok is, de én biztosan nem tartozom közéjük! Én nem tudok annyit, hogy ne lenne hasznos számomra az ismétlés.
Szóval a hozzám hasonlók és az újak kedvéért folytasd így nyugodtan! A többieknek pedig mindig ott van a görgetés lehetősége. 🙂
Ó, köszönöm, ez fontos visszajelzés és nagy segítség a számomra! Tényleg! Köszönöm 🙂
🙂 🙂
Nem ismétlés- a technika nagyon a tanításhoz, legalábbis nálam fontos- egy csokorba szedni az addigi tudnivalókat , olyan ez mint a páciens történetek, amiket muszáj sorba tenni ahhoz, hogy az ember tudja mit lát egy funkcionális térképen.
Szuper, köszönöm! Akkor ez a metódus marad 🙂 🙂 🙂