Élőkép: Több tízezer kanadai daru gyülekezik Nebraskában

Kanadai daru

Élőkép: Több tízezer kanadai daru gyülekezik Nebraskában


Minden tavasszal mintegy száz-kétszázezer kanadai daru (Antigone canadensis) érkezik Mexikóból, Floridából, Texasból és Arizonából a nebraskai Platte folyó völgyébe, hogy erőt gyűjtsön, mielőtt továbbindul az alaszkai, kanadai, kelet-szibériai költőhelyekre.


Kanadai daru

Az első néhány ezer madár február elején-közepén ér Nebraska középső részére, bár az időzítés évről évre némiképp változik. A számuk általában fokozatosan növekszik, amíg március közepén-végén el nem éri a csúcspontját. A Chapman és Overton város közötti folyószakaszon már mintegy 27 ezer darut számoltak össze.

Körülbelül egy hónapig maradnak itt, napjaikat a kukoricaföldeken töltik, az őszről maradt kukoricaszemeket csipegetve, majd minden este visszatérnek a folyó biztonságába, ahonnan messzire elhallatszik a krúgatásuk. Rövid nebraskai tartózkodásuk alatt a testsúlyuk akár húsz százalékát is felszedhetik magukra.



Mindezt mi is élőben követhetjük a Youtube-on az Explore.org vadkamerájának köszönhetően. Nebraska hét órával hátrébb jár, mint mi, így amikor a cikket írtam, még hajnal előtti sötétség borította a tájat, így sokszor csak a hangjukat lehet hallani, de ez is egészen varázslatos volt.


Tavaly ősszel egyébként Magyarországon, a Hortobágyon is járt kanadai daru, ez volt a faj első hitelesített megfigyelése hazánkban.

Forrás: Smithsonian Magazine, képek: Unsplash


Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kérj tőlünk hírlevelet!

    Név*

    Email cím*


    Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!

    Abban hiszek – és azt szeretném –, ha ezen a kérésen hamar túljutnál, és az oldal maga győzne meg arról, hogy érdemes ez a projekt a támogatásodra. Fontos a marketing, nem kétlem, de szeretném azt hinni, hogy az utóbbi 15 év a legjobb érv.

    még több daru

    Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

    Jövendőmondó álom

    Voltatok már úgy, hogy láttátok a jövőt? Átléphetünk egy másik téridőbe, ha álmodunk? Lehetséges, hogy az álom is szerves része a valóságnak?… Tovább

    még több madárvonulás

    Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

    3 hozzászólás

    1. Author

      Csodálatosak! Reggel a krúgatásuk volt az aláfestő zeném a munkához. <3

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük