Így dolgozunk a tökéletes erdőssztyeppén! | Galéria + videó
Legutóbb részletesen, sok drónfelvétellel mutattuk meg itt 2025. első kaszálását. A kaszálás, illetve a szártépőzés bizonyos parcellákban a rezervátum életének egyik legnagyobb, legfontosabb éves eseménye. Többek között azért, mert ez a két munka jelentősen járul hozzá ahhoz, hogy a hajdani kukoricaföld helyén egy természetközeli, erdőssztyeppi élőhelytípus alakuljon ki. Amíg 2025. tavaszán bele nem fogtunk a vizes élőhelyek kialakításába, a kaszálás és a szártépőzés volt a legfontosabb, leghatékonyabb élőhelyformáló eszközünk. Azzal együtt persze, hogy nemcsak a kétféle területkezelés átgondolt és tervezett használatáról van szó.
Az is fontos, hogy mi az, amit nem kaszálunk és nem szártépőzünk! A természetes újulatokat tervszerűen kerüljük évtizedek óta, így keletkezett az égeres, és ezért látni sokfelé kisebb facsoportokat, bokorfoltokat vagy akár kiterjedt bokrosokat is.
A fásszárú újulatban gazdag területeket
időben vettük ki a kaszált parcellák közül, így jött létre az Északi-égeres, a Déli-égeres, a Juharos (ami ebben a pillanatban a legáthatolhatatlanabb bokrosunk, sok fával, nagyobb az Őskökényesnél is), és a Kiskarám, ami egy alacsony cserjés élőhely. Ugyanígy jött létre az Újliget is.
Legalább ennyire hangsúlyos, hogy a Nagypatakot kísérő nádasokat is a kezdetektől védjük. Ez azért is rendkívül fontos, mert számos madárfaj csak olyan nádasban telepedik meg, ahol avas nádat is talál. Ilyen madárfaj például a nádi tücsökmadár (Locustella luscinioides).
Kaszálás szempontjából tehát alapvetően három tevékenységtípussal ösztökéljük a rezervátum visszavadulását.
- kaszálás
- szártépőzés
- teljes kivonás a művelésből
Kaszálást a már magas füvű területté vált parcellákon alkalmazunk, ahol a füves vegetáció karbantartása és megerősítése a cél. Évi legalább egy (júliusi) kaszálás szükséges, de az őszi (október eleje) kaszálás is fontos. A Nagyvadföld nevű parcellában épp az idén tapasztaltuk, hogy a 2024-ben elmaradó őszi kaszálás miatt a kanadai aranyvessző 2025-re visszafoglalta a területet! Vagyis a kaszálás elhagyása ezekben a parcellákban rendkívül kedvezőtlen.
A szártépőzést leginkább olyan parcellákban alkalmazzuk, ahol a kanadai aranyvessző (Solidago canadensis) még mindig domináns. Ez ebben a pillanatban négy parcella: Nagyberek, a Nagysásrét, a Kissásrét (mindhárom parcellában a nádasok kikerülésével). A Hermelinesen és a Kisberekben inkább csalánosokkal, és náddal kevert aranyvesszősök vannak, ezeket is szártépőzzük még az idén (2026-ban már inkább kaszálni szeretnénk). Végül a Nagyvadföld lágyszárú növényzetének körülbelül kilencven százaléka aranyvessző. Itt a bokrok meghagyása mellett az egész parcellát szárzúzóztuk.
Van még egy parcellánk,
ahol – főként az újabb drónfelvételek mutatják jól – megint csak a kanadai aranyvessző dominanciája látszik, ez pedig az Alsófenyéres. Egyelőre nem szárzúzóztuk, mert ez egy kísérleti parcella, ahol azt követjük nyomon már legalább hét éve, hogy miként alakul a növényzet, ha nem avatkozunk be semmilyen módon. Mivel ennyi idő alatt sem alakult ki természetközeli vegetáció, ezt a kísérletet valószínűleg még az idén megszakítjuk, és erre a parcellára is ráküldjük a kaszát vagy a szártépőt, hogy a füves területté alakulást beindítsuk.
A drónfelvételeken látható élőhelyi változatosság és mozaikosság
szépen visszatükröz két dolgot. Egyrészt azt, hogy a rezervátum máris mennyire összetett, mozaikos jellegű és egyértelműen erdőssztyeppi élőhely lett. Másrészt az is tükröződik, hogy továbbra is szinte méterről méterre határozzuk meg a beavatkozásaink, munkálataink idejét és módját, az adott területegység, parcella mikroklímájának, talajadottságainak, aktuális állapotának megfelelően. Fontos tudatosítani, hogy csak aprólékos, átgondolt, diverz tervekkel és munkabeosztással lehet valóban természetközeli területeket varázsolni az egykori szántókból.
Idén július harmadikán kaszáltunk és kilencedikén szártépőztünk (közvetlenül egy kiadós eső után), de a tervek szerint ezzel nem értünk a munkák végére. Legkésőbb október elején újabb jelentős munkákra lesz szükség ahhoz, hogy 2026-ban már egyik jelentős parcellánkban se legyen nagy terjedelemben jelen a kanadai aranyvessző. A tapasztalatok és a drónfelvételek azt is megmutatták, hogy sok-sok évet nyernénk, jóval hamarabb érnénk el az ideális állapotokat (és ez a fajgazdagságot is gyorsan és drasztikusan növelné), ha végre volna egy kistraktorunk, amivel bizonyos parcellákban gyakrabban kaszálhatnánk, és amivel a széna forgatása és begyűjtése is megoldódna. Ráadásul nem lennénk továbbra is kiszolgáltatva másoknak (sosem tudjuk pontosan, mikor tudunk gépet szerezni bérbe).
Fogadjátok szeretettel a szártépőzés napján és másnap hajnalban készült felvételeket és videót. Klubtagok pedig máris készülhetnek rá lélekben, hogy hamarosan ismét együtt repülünk a rezervátum fölött; újabb drónvideós válogatást kapnak a szártépőzésről is, amint nemrégiben a kaszálást is megmutattuk a levegőégből.
Illusztrációk: Centauri
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️
Kedves olvasó,
lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több „Kert és vadon”
Csodás ez a mozaikosság!
Érdekes az is – és ez talán megérdemelne néhány gondolatfutamot -, hogy vajon miért érezzük szépnek azt, ami ökológiai szempontból is a leghasznosabb. 🙂 Mert valahogy ez a változatosság áll a legközelebb ahhoz, amit az ember esztétikaként ismer.