Sebtapasz volt csak a nyolcadik csapadékhullám | Videó!

2000 Patakmeder 2025 szetpember 11. torkolat 2

Sebtapasz volt csak a nyolcadik csapadékhullám


Centauri cen logo Cenweb

Miután augusztus 30/31-én elértük a 2025-ös aszály mélypontját, és az akkori eső némiképp visszatöltötte a Felső-vizet, megnedvesítette a talajt is (ez volt a hetedik csapadékhullám 2025. március elseje óta), nem sokat kellett várni a nyolcadik csapadékhullámra, ami szeptember 10-én, nem sokkal éjfél után érkezett. Ez valamivel kiadósabb volt. Éjjel épp egy vadkant figyeltünk a vadkamerán az Újvadréten, amikor eleredt az eső. Ezt követően majdnem 24 órán át csendesen esett, de akadt benne két intenzívebb, körülbelül 30 perces zápor is.



A korábbi tapasztalatokból kiindulva és tudva, hogy a talaj milyen szinten van kiszáradva, és a talajvíz is mennyire megcsappant az elmúlt fél évben (a patakon negyed éve nem folyik víz), sokat nem vártunk ettől az esőtől sem. Csak ismételni tudom magamat: jelentős javuláshoz legalább három, de inkább 4-5 napos intenzív (!) eső kellene. Ebben a hullámban is, ha bármikor kimentem terepre, a talaj felső rétege egyértelműen gránitkemény maradt, vagyis annyi eső sem esett, ami a felső rétegeket felpuhította volna.

Az eső második napján valamennyi vízutánpótlás megjelent

a patakmeder felső szakaszán, a víz zavaros lett és valamicskét emelkedett. De ennél több ezúttal sem történt. Fel sem merült, a közelébe sem jártunk annak, hogy mondjuk a Felső-víz megteljen és végre elinduljon a patakmederben a víz az alsóbb szakaszok felé vagy beömöljön a Cselle-öbölbe is. A táj felfrissült, a növényzet is, ám továbbra sincs esély a patakmeder feltöltődésére és árasztásra.


2000 Patakmeder 2025 szetpember 10. torkolat 1
Szeptember tizedikén késő délután a torkolat. Kristálytiszta víz, alacsony állás. A körülbelül 17 órás esőnek tehát semmi hatása nem volt a patakra. | Fotó: Centauri
2000 Patakmeder 2025 szetpember 11. torkolat 2
Másnap hajnalban, 6:00 óra felé már legalább zavaros volt a víz, bár épp csak emelkedett valamennyit. Ennél többet aztán már nem is javult a helyzet. | Fotó: Centauri

Ez egyébként tükrözi az országos helyzetet is. Sokan azt hiszik, hogy amikor esik pár napig az eső, akkor az véget vet az aszálynak. Ez koránt sincs így. A helyzet jóval bonyolultabb. nincs az a kétnapos eső, ami képes pótolni egy féléves hiányt. És itt már nemcsak a felszínről, hanem nagy mélységekből is hiányzik a víz, aminek a visszapótlása sok időt vesz igénybe. Ezt tükrözik az országos adatok is. (Hamarosan újabb országos aszály-értékelést is hozunk).

Most szerettük volna rögzíteni, hogy mit adott a rezervátumnak a legutóbbi csapadékhullám, és mi a helyzet ebben a pillanatban, szeptember 13-án, egy nappal a következő, a kilencedik csapadékhullám előtt. Mert holnaptól állítólag ismét eső és jelentős lehűlés érkezik. Meglátjuk, hogy az mire lesz elég. Sok esőt nem mondanak, így nagy javulást ezúttal sem remélhetünk. Mivel lassan szeptember közepén járunk már, és a következő hétre sincs kilátás nagy zuhékra, azzal is meg kell békülni, hogy miután elengedtük a nyári árasztás lehetőségét, a szeptemberi árasztás is vágyálom marad. Hacsak nem történik csoda, s a prognózisok ellenére is egy hétre leszakad az ég.  


Cenweb webshop bögre felirat

Kedves olvasó,

lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   


még több „Kert és vadon”

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

3 hozzászólás

  1. Erre voltam kíváncsi, hogy volt-e elég eső. Megkaptam a választ.

    1. Author

      Nyugaton a helyzet változatlan. 🙂

  2. Tegnap Győrben voltam, délután kb. fél órán át felhőszakadás volt a városban. Itthon Szhelyen este amikor megérkeztünk, nem igazán látszott eső nyoma…
    Majdcsak lesz víz a birtokon.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük