Beköszöntött a Kígyó éve

kígyó éve kínai holdújév

Beköszöntött a Kígyó éve


Kedden éjfélkor Kína búcsút mondott a Sárkánynak és üdvözölte a Kígyó évét. Ezzel hivatalosan is megkezdődött az ország legnagyobb ünnepe, a holdújév. Ilyenkor több héten át a családi összejövetelek, a hagyományok, a vásárlások, a kultúra és az utazás kerülnek a középpontba az 1,4 milliárd lakosú országban. Ilyenkor több százmillió ember kel útra, hogy visszatérjen a szülővárosába, ez a világ legnagyobb utazási hulláma. A közlekedési minisztérium idén mintegy 510 millió vonat- és 90 millió repülőútra számít, míg a teljes 40 napos, úgynevezett „csunjün” utazási hullám alatt rekordszámú, mintegy kilencmilliárd út várható a régiók között.

Mivel az esemény a holdnaptárhoz igazodik, minden évben más napra esik: idén január 29-re. A fesztivált több ázsiai országokban is, például Vietnámban, Szingapúrban, Dél-Koreában, Malajziában, Tajvanon és Indonéziában.

A hangolódás már egy héttel korábban elkezdődik az úgynevezett „kis újévvel”, másnéven a Konyhaisten fesztiváljával. Zao Jun a háztartások konyháit és a családokat védelmezi, gyakran imádkoznak hozzá és ajnánlanak neki különböző élelmiszereket a bőséges ételért és családi jólétért.

Az ünnepségsorozat a Lámpásfesztivállal ér véget.

A Kígyó éve, amelyet kis sárkánynak is neveznek, a Sárkány éve után következik. A hiedelem szerint a kígyó a bölcsességet, az intuíciót és az alkalmazkodóképességet szimbolizálja, levedlett bőre pedig a sárkány mitológiai alakjára emlékezteti a távol-keletieket, akik szerencsét és újjászületést remélnek tőle.

Az UNESCO decemberben felvette a szellemi és kulturális örökségek listájára a Tavaszfesztiválnak is nevezett ünnepet.

Forrás: MTI | Borítókép: Unsplash

Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Cenweb webshop bögre felirat

Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   


még többet a kígyókról

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Új országokban jelenhetnek meg mérges kígyók

Sok más fajéhoz hasonlóan a kígyók életterét is átalakítja a klímaváltozás és, és az állatok kénytelenek elvándorolni a túlélés reményében. Így azonban olyan országokban…Tovább

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük