2025 elején átalakul a MÁV – s végre jobb lesz?
A jövő év elején átalakul a MÁV-csoport szerkezete, 3+1 nagy szervezeti egységbe tömörülve létrehozzák a nemzet közlekedési vállalatát – mondta Nagy Bálint, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közlekedésért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete rendezvényén.
A pályaműködtetési terület leválasztásával létrejön a MÁV Pályaműködtetési Zrt., a MÁV, a Volánbusz, a MÁV-HÉV összeolvadásából alakul meg a mintegy harmincezer munkavállalót foglalkoztató MÁV Személyszállítási Zrt. Ezek hátterét a MÁV Szolgáltatóközpont Zrt. biztosítja majd. A három nagy szakmai egység munkáját pedig ezután is a MÁV Zrt. csoportirányító cégként fogja össze.
Az átalakult struktúrában felgyorsulnak a több szervezeti egységet érintő folyamatok, nő a reakciókészség, a Volán szorosabb integrációjával megvalósulhat az a fajta közös gondolkodás, amit nemzeti tarifaközösségnek is lehet hívni.
A vasút és az autóbusz nem egymással versenyezve, nem párhuzamosan egymás mellett élve, hanem együttműködve és együtt dolgozva szolgálja majd az utasokat.
A magyar állam megvásárolta a Strabag Zrt.-től a GYSEV Zrt.-ben lévő üzletrészét, így kétharmados többsége van a vállalatban. Cél, hogy a GYSEV 2025-ben jobban be tudjon szállni a magyar közlekedés működtetésébe az ország nyugati oldalán. Az idő megkerülhetetlen tényező mind az infrastruktúra, mind a gördülőállomány fejlesztésében.
A magyarországi vasúthálózat hossza 8218 kilométer, amelyből személyforgalomban 6926 kilométert használnak. Ebből 3347 kilométer, azaz a személyforgalomban használt pályaszakaszok mintegy 50 százaléka sebességkorlátozott, műszaki problémája van. A menetrendtartási képesség szempontjából ez a legnagyobb kihívás, a késések jelentős részét ugyanis a pályahibák okozzák.

A vasútfejlesztésre szánt uniós forrásokat a kormány szerint „politikai okokból Brüsszel visszatartja” bizonytalan ideig. A kialakult helyzet miatt saját forrásból és hitelből indítanak fejlesztéseket.
Jövő év elején 1 milliárd euró hitelt terveznek felvenni az Európai Beruházási Banktól (EIB), amelyet 1 milliárd euró összegű saját forrással egészítenek ki. Így összesen mintegy 800 milliárd forint összegben indulhatnak beruházások, amelyek teljes térségek, valamint az egész ország vasúthálózatára kedvező hatást gyakorolnak – mondta közlekedésért felelős államtitkár.
Olyan beavatkozások lesznek, olyan szakaszokat korszerűsítenek, amelyeknek önmagukon túlmutató hatásai lesznek. Egy-egy vasútvonal átbocsátó képességének javításával vagy a pályasebesség emelésével képesek lesznek rendszerszerűen javítani a menetrendszerűséget.
Felújítanak 317 kilométernyi pályaszakaszt,
- ebből 50 kilométert villamosítanak,
- 119 kilométeren felszámolják a lassújeleket, azaz a sebességkorlátozásokat,
- 490 kilométer pályát pedig a legkorszerűbb, központi forgalomirányítás alá helyeznek.
A pályafelújítás mellett a gördülőállomány megújításán is dolgoznak. Új járművek beszerzésénél több éves átfutással kell számolni. Ezért a járműállományt három módon is igyekeznek megerősíteni,
- új járművek beszerzésével,
- használt járművek bérlésével,
- a forgalomból időlegesen kivont járművek célzott karbantartásával, és mielőbbi visszatérésével.
Azonnali beavatkozásként megkezdődött 100 vasúti szerelvény felújítása, ezek jelenleg leginkább alkatrészhiány miatt tárolóvágányokon parkoltak. A vagonok fele IC kocsi, a többi távolsági, étkező vagy fekvőhelyes. Mindegyik járműnek 2025 végéig vissza kell kerülnie a forgalomba, nagy részüknek már jövő nyárig, a következő főszezonra.
Nagy Bálint elismeréssel szólt a MÁV-nál dolgozó 53 ezer munkavállaló szakértelméről, munkájáról. Nélkülük jelenleg nem lehetne kiszolgálni a mintegy 4,5 millió utast. Az utasszám a jegy- és bérletstruktúra, a tarifa- és kedvezményrendszer átalakításának hatására ismét emelkedik.
A MÁV-csoport a vármegye- és országbérletekből eddig több mint 13 milliót értékesített, az erre épülő új tarifáknak köszönhetően a családok akár több tízezer forintot spórolhatnak meg havonta. Átlagosan havi 900 ezer ország- és vármegyebérletet értékesítettek az elmúlt fél évben, ebből 600 ezer vármegyebérlet és 300 ezer országbérlet volt.

Előre is köszönjük, ha megosztod ezt a cikket másokkal is!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!

Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több közlekedés










































A cikket olvasva eszembe jutott a három boríték esete. 🙂
Ha esetleg valaki nem ismerné:
„A nagy cégnél vezérigazgató-váltás van, a távozó régi igazgató pedig átad három borítékod az utódjának azzal, hogy ha nagy baj van a céggel, akkor mindig bontson ki egyet.
Megy az élet, múlik az idő, elkezdenek bajok lenni a cégnél. Egy idő után a vezérigazgató úgy gondolja, nincs más hátra, ki kell bontania az első borítékot. Ez áll benne:
Kenj mindent az elődödre!
Megfogadja a tanácsot, meg is könnyebbül egy kicsit a felelősségteljes munkájában, megy az élet tovább. Idővel azonban megint csak jönnek a bajok, rászánja magát a második boríték kibontására:
Szervezd át a vállalatot!
Ismét megfogadja a tanácsot, hatalmas átszervezést valósít meg, el is tart egy jó darabig, míg kialakul az új rend. A bajok azonban továbbra is csak gyűlnek, nincs mese, az utolsó boríték is sorra kerül, ez áll benne:
Készíts három borítékot…”
Lehet, hogy a MÁV-nál most bontották ki a 2. borítékot? 🙂
A Fiam mùlt szombaton a Pannonia IC nevű vonattal erkezett hozzàm. Késett mert a 3 kocsibòl àllò szerelvényben 1 db mosdò van, ami nem működött😓emiatt kényszer megállàst tartottak Nagykanizsán. Több mint 4 òràs vonatùt Pécstől Szombathelyig. Szòval igen a centralizàlàs ami most megy az nem tudni mit hoz a vasùtnàl.
Én már nagyon várom, hogy jobb legyen a MÁV. Néhány éve volt egy felfutás, aminek eredményei mintha aztán mentek volna a süllyesztőbe. A kedvencem az volt, amikor a kalauz közölte, azért megyünk gyökkettővel, mert nem bírja el a mozdony a vagonokat. Aztán ott vannak a pályahibák, amik hol vannak, hol nincsenek..