Hurrá! Visszaálltunk az alapvonalra!

Emlékeztek? Október 23-án délután érkezett egy jelentős eső. A jelentős természetesen ebben az esetben sem azt jelenti, amit jelentett volna mondjuk tíz éve. De ahhoz mérten, hogy októberben gyakorlatilag nem kaptunk csapadékot, és országos szinte is folytatódott az aszály, ahhoz mérten remek eső volt. Rövid és közepes, de ez volt az első, ami megtette a hatását. Hozzátartozik, hogy október 23-ig kisebb szemerkélések és intenzív, őszi harmatképződés mellett a talaj és a patak környezete valamelyest átnedvesedett, így már egy közepes eső is képes volt szabad szemmel is jól látható hatást kifejteni.
2025. sarkalatos pillanatai az alábbiak voltak az aszály kezdete óta.
- 2025. június kilencedikén kora délután megállt a víz a patakban, vagyis a gázlókon már nem bukott át a víz. Ettől fogva fokozatosan apadt a víz a növekvő hőségben.
- 2025. július hetedikén érkezett egy olyan eső, ami emelte a Nagypatak vízszintjét, ráadásul annyira, hogy a két felső gázlón átment a víz. Így a Felső-víz, és a Dalmatina-víz visszatöltődött, de a Nagyfűz-gázlónál a vízszint meg sem közelítette a gázló magasságát (körülbelül 70-80 centivel maradt alatta).
- Ezt követően heteken át drasztikus száradás volt, a nyár végére az alsó Hód-vízben szinte már csak sár maradt.
- Az őszi lehűlés, kisebb szemerkélések lassan regenerálták a vizeinket, de a patakon továbbra sem indult el a víz áramlása.
2025. október 23-án késő délután
érkező, körülbelül 6-8 órás, közepes intenzitású eső hatására másnap annyi víz érkezett a patakba, hogy a Felső-gázlón megindult a víz. Egy nappal később eggyel lejjebb, a Dalmatina-gázlón is. Ezúttal az utánpótlás intenzívebb volt és a már a Nagyfűz-gázlónál is szépen emelte a vízszintet. Ezért ott pár nappal később szintén elindult a víz (erre június óta ott nem volt példa). Néhány nappal később megindult a víz a Sakál-gázlón is, bár csak szerényen. A legalsó vizünk szintje a Hód-gázlónál bár csak centikkel, de elmaradt a maximum alatt, így ott végül már nem jutott át a víz. A teljes visszatöltés folyamata tehát a célegyenesben elakadt. November elején meg kellett állapítani, hogy nem sikerült visszajutnunk a júniusi állapotokig, nem fog újraindulni a patak. November elsején a víz finoman bár, de ismét apadt.
Ekkor érkezett november másodikán egy újabb eső, ami kaliberét tekintve hasonló volt az október huszonharmadikai esőnek. Ez a csapadék viszont – mivel már telített medreket talált és nedves talajokat – már másnapra megindította a legalsó gázlónkon, a Hód-gázlón is a vizet, ráadásul viszonylag szépen. Nem ömlött, de azért szélesen elterülve jól láthatóan áramlás alakult ki a kavicsos gázlón.
Ezzel véget ér egy korszak.
2025. június hetedike és 2025. november harmadika között csaknem öt hónap telt el. Ez idő alatt a patakban csak állt a víz. 20 víztestünkből összesen nyolc maradt talpon ebben az öt hónapban. Az öt duzzasztott patakszakasz, bár drámai vízveszteségek is voltak, teljesen nem száradtak ki egy pillanatra se. A Kisberek három kicsi, források táplálta tava pedig remekül állta a sarat; csak az utolsó pillanatban, augusztus végén érződött rajtuk némi apadás.
November harmadikán nemcsak a patak teljes hosszán indult el az áramlás, de azt is elmondhatjuk, hogy valamennyi vizünk újraéledt! A Sakál-tókában például olyan sok a víz, amennyit tavasszal sem láttunk benne. Valamennyi csatornánk újraéledt. A Nagyberek-csatorna szinte teljesen megtelt, az Edward-csatorna is. Némi víz a legszárazabb csatornánkban is van.
És ami a legfontosabb:
bár október 23. után a várva várt negyedik árasztásunk végül is elmaradt, november harmadikán már ténylegesen elöntötte a víz a Nagyberek egy részét, a „rizsföldet”, amit újabban Kisbivalyosnak nevezünk. A víz azóta is áll a mezőn (2025.11.07.), és némi reményünk arra is van, hogy az öntésterületünk megmaradhat talán most már egészen tavaszig. Sőt: talán növekedhet is, és meghaladhatja az eddigi legsikeresebb, legnagyobb árasztásunk méreteit is – reméljük, hamarosan. Hamarosan az árasztásról is hozunk részletes anyagokat, és felvettünk róla egy közel egy órás videót is. Igyekszünk mihamarabb elétek hozni azt is. Köszönet azoknak, akik lehetővé tették, hogy 2025-ben belevághassunk a rezervátum vízesélőhely-rehabilitációjába.
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket! Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá! | ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️ | Borítókép: Centauri

Kedves olvasó,
lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több „Kert és vadon”










































🙂 🙂
Gyere vissza, ma sok nekedvaló blog lesz! 🙂
A kavicsos vizes videó nagyon klassz:-))
Örülök, ez a Hód-gázló. Ami különösen jó, hogy 8 hónapja építettük, de már olyan természetes, mintha mindig is ott lett volna.