Elkészültek a magasított gázlók és az Árasztó-csatorna!
A legutóbbi hétvége legfontosabb munkálata volt, hogy kiigazítsuk, amit a víz erodált a gázlókból, megmagasítsuk a fenékküszöböket, és legalább két helyen, a két folyásirány szerinti alsó gázlón (a Hód-gázlón és a Sakál-gázlón) kavicsos „burkolatot” adjunk a gázló tetejének két okból is:
- Egyrészt, hogy ne tudja a víz könnyen kikezdeni,
- másrészt, hogy a kavicsos csobogók ívóhelyek lehessenek.
A meteorológiai folyton esőt jósolt, így rendkívül izgalmasak voltak az újabb patak-revitalizációs munkákat megelőző napok, de szombat reggel már láttuk, hogy nem lesz gond. A legutóbbi eső után szépen járhatóvá száradt a patakpart, és esőt sem mondtak aznapra. A markolós ugyan késett, de volt annyira korrekt, hogy ideszólt telefonon.
8.20-kor álltunk munkába a Hód-gátnál.
Amikor azt megmagasítottuk, felmentünk a legfelső, Árasztó-gázlóhoz. Miután azt is megmagasítottuk, hozzáláttunk a legfontosabb újításnak, az Árasztó-csatorna kijelölésének és kiásásának. Jóval korábban a csatorna miatt végeztünk alapos szártépőzést a patak mentén, hogy a markolóval tiszta munkát lehessen végezni, és átláthassuk a terepviszonyokat, s hogy például a magas nád ne takarja előlünk a lejtést.
Első körben a gyorsabb és olcsóbb megoldást választottunk,
többek között azért is, mert nem lehettünk abban biztosak, hogy egyáltalán működik-e majd a csatorna ötlete. Egyelőre egy olyan árokról van szó, aminek a profilja nem igazán barátságos. Olyan, akár egy csövek lefektetéséhez készített, körülbelül 50-70 centiméter mély árok (később, ha lehetőségünk lesz rá, átalakítjuk barátságos profilú, teknős mélyedéssé). A földet a bal oldalára pakoltuk ki, méghozzá úgy, hogy egy viszonylag rendezett, lapos sáncot kapjunk, és ne egy építési területet idéző földhányást. Ennek még fontos szerep jut a következőkben, s könnyen lehet, hogy ez a sánc az év egyik nagy sztárja lesz még.
De vissza a csatornához!
Körülbelül a harmadánál tartottunk, amikor a földből – épp úgy, ahogyan korábban a Forrás-tónál – víz tört fel. Nem sokkal később, amint haladtunk a géppel előre, több ponton is. Ez meglepett, mert ez a terület jóval szárazabb a Kisbereknél. Mindenesetre a források azt ígérték, hogy a Nagypatak nélkül is vízzel telítődik majd az árok, ami egyúttal azt is jelenti, hogy az Árasztó-csatorna nemcsak arra használható majd, hogy áradáskor kivigye a rétre a vizet, hanem arra is, hogy aszály idején némi vizet adjon vissza a pataknak.
Ennél örvendetesebb hírt aligha kaphattunk volna a még el sem készült Árasztó-csatornával kapcsolatosan. Valóban, alig telt el pár perc, és az árokban megjelent a víz, majd viszonylag gyorsan egyre nagyobb felületet borított el.
A csatorna vonalát addig vittük el,
míg érzésem szerint a szintje elég alacsonyan volt ahhoz, hogy amikor majd összenyitjuk a patakkal, a víz túlcsorduljon a végén és elöntse a mezőt. Csakhogy abban a pillanatban, amikor végeztünk az Árasztó-csatorna kiásásával, nem tudtuk még ellenőrizni, hogy jó lesz-e a dolog, mivel a patak még nem duzzadt arra a szintre, hogy az új árokba vezethessük a víz egy részét. Magyarán, az Árasztó-gázlón ekkor még nem ment át víz. Bár a patakmedret egybenyitottuk a csatornával, a munka végén inkább azt kértem a markolóstól, hogy egy rövid szakaszon temessem vissza, válasszuk szét a patakot és a csatornát, s ha szükség van rá, mert mondjuk áradás jön, akár egy ásóval is összenyithatom a kettőt.
Ezután elindultunk lefelé, hogy a többi gázlót is megmagasítsuk: a Dalmát-gázlót, a Nagyfűz-gázlót és a Sakál-gázlót. Jelentős emeléseket hajtottunk végre mindhárom helyen, ennek megfelelően a patakpart jobb partján a „kubikgödrök”, ahonnan a földet és homok kivettük a magasításhoz, jelentősen megnőttek és kimélyültek. Egészen tekintélyesek lettek, annyira, hogy amennyiben valamennyi vízzel telik ki, egyenként is számbavehető kétéltű-szaporodóhelyek lehetnek. Ez tehát további 5, apró, de fontos kis tavacskát jelenthet az élővilág számára.
Miután végeztünk az utolsó gázlóval is,
a legfelső gázlónál, az Árasztó-gázlónál még mindig nem ért el a vízszint azt a magasságot, hogy átbukjon rajta a víz, és elkezdődjön a következő szakasz, a Dalmát-víz feltöltődése. Ebben az időben a korábban „bezárt” víz állt a szakaszokban.
Elérkeztünk a Nagypatak visszavadításának második fázisában az utolsó művelethez. A markolót leraktuk a nádas szélébe, a markolóst pedig elvittem egy közeli telepre, ahol már kora reggel megrakott egy billencset 3 köbméter kaviccsal. Aztán visszajöttünk a birtokra, ahol a bejáratnál jó pár ágat le kellett vágnom (vérző szívvel), hogy a markolónál is hatalmasabb jármű beférjen a fák alatt, ám végül viszonylag elfogadható veszteségek árán bejutottunk a billenccsel a birtokra, onnan a patakpartra, és megfelezve a kavicsot, egyik részét a Hód-gázlóra, a másik részét a Sakál-gázlóra billentettük. Végül a markolóval a kavicsot elegyengettük a gázlók tetején.
Mikor ezzel is végeztünk, az Árasztó-gázlón még mindig nem bukott át a víz.
Nem kicsit volt valószínűtlen, hogy ennyi idő kell az emelkedéshez. Később rájöttem, hogy azért, mert a két gázló közötti szakaszokon csak a szakaszt kell megtölteni, viszont a legfelső szakasz fölött a duzzasztás hatása voltaképp kilométeres távolságban is érződik, még ha csak kicsit is. A jóval hosszabb szakasz duzzasztása pedig sokkal több vizet igényel.
Körülbelül a munkák befejezése után egy órával kezdett átbukni a víz az Árasztó-gázlón, de viszonylag vékonyan. Mintha nem volna elég víz a Nagypatakban. Körülbelül 2 órával később viszont hirtelen rengeteg víz „jelent meg”. A Felső-víz szépen kitelt, széles volt és hatalmas. Nyilván addigra duzzadt vissza az Árasztó-gázló fölötti rész egészen, s már minden csepp utánpótlás az Árasztó-gázlón jelentkezett. A Dalmát-víz már gyorsan telt, sőt, szinte viharosan. Amikor a víz egy óra múlva a Dalmát-gázlóhoz ért, ott már akkora erővel ment át a frissen rakott magasításon, hogy félő volt: egyből vályút mos ki magának, és nem lesz elég magas a vízszint a Dalmát-vízen.
Ezért hoztam egy gyors döntést.
Felmentem az ásóért, és nekiláttam összenyitni a Nagypatakot az Árasztó-csatornával. Eleinte úgy gondoltam, hogy a magasítások után akár 2-3 nap is kellhet, míg minden patakszakasz megtelik vízzel, és csak azután tudunk kísérletezni a csatornával, de aznap este nyilvánvalóvá vált, hogy rengeteg víz érkezik. Annál biztosan több, mint amire számítottunk, és a patakszakaszokat is a vártnál gyorsabban fogja feltölteni, tehát nyugodtan lehet tölteni a csatornát is. De első körben nem is a csatorna feltöltése volt a cél, hanem csak az, hogy egy időre csökkentsem a víz erejét a gázlókon. Ásóval viszonylag hamar összenyitottam a patakot és a csatornát, ahová megindult a víz, s nem sokkal később enyhült is a Dalmát-gázlónál átfolyó víz ereje. Kint voltam ameddig csak lehetett, ingáztam a gázlók és a csatorna között, s csak akkor mentem fel a házba, amikor már rám sötétedett.
Akkor úgy gondoltam, hogy abban a tempóban, ahogyan akkor töltődött a meder, körülbelül éjfélig fog feltöltődni az utolsó szakasz is, és éjfélig átbukik a víz a legalsó Hód-gázlón is. Ezzel együtt ki fog telni a csatorna is, sőt még a patak kitelése előtt is, hisz az jóval kisebb. Így kiderül éjfélre az is, hogy a csatornából képes-e kilépni a víz a rétre.
Összefoglalva: éjfélre készen leszünk.
Pokoli fáradt voltam. Alsó hangon is legalább 30 kilométert gyalogoltam kora reggeltől sötétedésig a területen belül. A lábam szeretett volna leszakadni, meg a derekam is, sajgott a talpam, a bokám, és kialvatlan is voltam, ezért lefeküdtem, de természetesen nem sikerült elaludni, mert folyton a gázlók jártak a fejemben, legfőképp az, hogy a Sakál-gázlónál mit fog tenni a víz, mert ott már kavicsos ágyon megy át, de a gázló alsó részét túl meredeknek ítéltem. Hosszas forgolódás után a vége természetesen az lett, hogy nem aludtam, sőt: végül Marával együtt mentünk le éjfél előtt nem sokkal megnézni, hogyan állnak a dolgok a völgyben.
Egészen varázslatos volt.
Milliónyi csillag szikrázott az égen. Holdvilág nem volt, de annyi csillag rajzott a fejünk fölött, hogy halványan derengett a táj a csillagfényben. Amikor pedig leértünk a patakpartra, hamisítatlan hegyvidéki hangulat fogadott. Utoljára a Börzsönyben hallottam ilyet. Ahogyan a sötét, csillagfényes éjszakában jól hallhatóan, elevenen és erősen csobog egy patak a hegyek és a komor erdők között. Ebből rögtön tudtuk, hogy a Sakál-gázlóig biztosan kitelt a meder, hisz a csobogás a Sakál-gázlótól jött.
Elsőként azonban az alsó gázlóhoz, a Hód-gázlóhoz mentünk megnézni, vajon kitelt-e a meder egészen. Ami ott fogadott csodálatos volt. A patak halk csobogással folyt át a kavicságyon, sok helyen szétterülve, valóban úgy, ahogyan egy hegyi patak medrében. Láttuk, hogy néhol még omlik a föld a vízbe a csobogó alatt, ebből tudtuk, hogy nem sokkal az érkezésünk előtt érkezhetett oda a víz is. Viszonylag pontosan eltaláltam, mennyi idő kell a meder telítődéséhez. Már csak az a kérdés maradt hátra, hogy a gázlók milyen állapotban vannak, és hogy a csatorna vize vajon képes volt-e kilépni a rétre.
Szép lassan, minden gázlót alaposan szemügyre véve felsétáltunk az Árasztó-gázlóig. A látvány még sötétben is lenyűgöző volt. Mara azt mondta:
„Mintha egy folyó partján sétálnánk”.
A telefon fényénél is érzékelhető volt, hogy mennyivel szélesebb és nyugodtabb víz keletkezett. Végül, amikor elértük az Árasztó-gázlót, láttuk, hogy a patakot és a csatornát összekötő kis árokban nem mozdul a víz. Ebből tudtuk, hogy a csatorna teljesen megtelt. De azt is tudtam, hogy sajnos nem tudott kilépni a rétre, mert hiszen akkor folyna még. Akkor továbbra is nyomná a vizet a csatornába, hisz a túlsó végén a víz meg haladna a réten tovább. A bejáróban egy hím barna varangy üldögélt máris, aki meglepetten bámult a fénycsóvába.
A biztonság kedvéért azért megnéztük az Árasztó-csatorna végét is, hogy legalább azt lássuk, mennyi kellett volna, hogy a víz a rét felé továbbhaladhasson. Végülis nem sok, talán úgy 7-8 centiméter hiányzott.
Az árasztás tehát egyelőre elmaradt,
azon még dolgoznunk kell. De a Nagypataknál már csak a gázlókat kell figyelni, stabilizálni, növényesíteni, kiigazítani, de a Nagypatak az öt gázló szakaszán készen áll már arra, hogy egy páratlanul gazdag életközösség alakulhasson ki benne.
Borítókép: Pixabay
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több „Kert és vadon”
Mestermű! Ez izgalmas volt, Bravo! 🐸🦎🐸🐟
Tényleg egy tórendszer alakul a Nagypatak mentén! 🙂
Lehet, hogy rosszul gondolom, de az Árasztó-csatornából a közlekedőedények elve alapján akkor fog kilépni a víz, ha a patak vízszintje is magasabb lesz. A 7-8 cm-t úgy érted, hogy ennyivel magasabbra kellett volna duzzasztani ott a vizet?
Pontosan! Vagy tovább kell vinni a csatornát, amíg a rét lejtése miatt tűnik el az 7-8 centiméter. A legjobb megoldás az lenne, ha vennénk 100 homokzsákot, és azzal ideiglenesen emelnénk a patak vízszintjén, majd ha végeztünk az árasztással, megnyitnánk a homokzsákokból emelt kis gátat.
Ez biztosan jó ötlet? Ez csak egyszeri megoldás lenne, aztán visszaállna a mostani állapot, és megint nem jutna víz a rétre. Ugye nem akarsz mindig homokzsákokat pakolni, amikor árasztani szeretnél? Nem lenne jobb a csatornát meghosszabbítani inkább? (Bocs’, hogy belekotyogok!)
No meg nem lenne túl szép látvány ott az a sok homokzsák sem.
De ez csak az én véleményem, ami nem is számít igazán! 🙂
Jól lamentálgatsz, de ez egy bonyolult kérdés. Fontos az a pont, mert ott kell megállítani egy esetleges nagyobb áradást, s nemcsak azért, hogy menjen az árasztás, hanem azért is, hogy egy nagy árhullám nehogy elkezdje leépíteni a gázlókat. Erről a kérdésről, az Árasztó-gázló és csatorna kérdéséről írok majd külön is, meg lassan már videót is kell készíteni. 🙂
Igen, azt sejtem, hogy ez egy kulcsfontosságú pont az összes többi szempontjából is. Én csak paraszti ésszel, hangosan gondolkodom, hiszen tulajdonképpen nem is értek hozzá. Csak arra gondoltam, hogy talán praktikusabb volna egy egyszeri, végleges megoldást találni, amikor nem kellene lesned a patak vízszintjét, hanem a természet tenné a dolgát – akkor is, amikor esetleg nem vagy otthon.
No de te majd kiókumlálod, hogy mi a legjobb megoldás! 🙂
Huh ez olyan volt mint egy
Jò ki fordulatos regényrészlet. Eszméletlen érdekes. Nagyszerű munka, csak a vìz el ne szökjön màshova.