André Kertész titokzatos padja
Idén a Nemzeti Múzeum a világhírű fotóművész, André Kertész születésének 130. évfordulója alkalmából kiállítássorozatot rendezett a művész eddig nem látott képeiből az intézmény mellett a Robert Capa Központban, valamint az esztergomi Balassa Bálint Múzeumban. Az emlékév záróeseményeként pedig a Múzeumkert egyik padját jelképesen André Kertésznek adták át az emigránsok világnapján.
Mint Zsigmond Gábor főigazgató elmondta, a gesztussal a világhírűvé vált magyar fotóművész előtt szeretnének tisztelegni, akinek a múzeum jelentős hagyatékát őrzi. Az apropót az adja, hogy az alkotó egyik jól ismert fotója éppen azt a padot ábrázolja. Ezt mostantól Kertész-padként fogják emlegetni és emléktáblával jelölik meg.
Magyarország és Franciaország között
Matthieu Berton, a Francia Intézet igazgatója arról beszélt, hogy André Kertész életműve tökéletesen megtestesíti a Magyarország és Franciaország közötti történelmi és kulturális kapcsolatot, annak a két országnak a kapcsolatát, amely a művészi zsenialitásnak táptalaja volt. Felidézte, hogy Kertész 31 évesen érkezett Párizsba, amelynek közege lehetővé tette számára, hogy alkothasson és megossza tehetségét az egész világgal. A francia fővárosról készült fotói ikonikussá váltak, és egyszerre illusztrálják a város iránti szeretetét és költői látásmódját.
Az emlékévre a múzeum a 2021-ben New Yorkból vásárolt 1163 Kertész-kópiából válogatott, melyek többsége 1925 előtt készült. Ezek az ifjú Kertész indulásának eddig nem ismert részleteit tárták a látogatók elé, de az idős mester polaroidjai is bekerültek a kiállítás anyagába.
Fisli Éva, kurátor többek között a Franciaországban őrzött iratokból származó információkra támaszkodott, és a kutatómunka során figyelt fel egy budapesti parkban készült felvételre, amelynek helyszínét később a Múzeumkertben azonosította. Mindebben a kép bal oldalán látszó római szarkofág segített, amely az 1920-as évek elején még azon a helyen állt. Kertész képe valamikor 1912-1922 között készülhetett, abban az évtizedben, amikor az ifjú amatőrből egyre tudatosabb fotográfus lett.
Forrás: MTI, kép: André Kertész 1984-ben, Esztergomban, forrás: Szalay Zoltán/Fortepan
Forrás: MTI | Borítókép / illusztrációk: Pixabay
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!

Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több fotó









































