A magyar labdarúgó-válogatott | Leszünk-e még focinagyhatalom?
A nagy focivilágversenyekkor felmerülhet a kérdés, hogy látjuk-e még valaha a magyar válogatottat EB- és/vagy VB-döntőben. Leszünk-e még valaha olyan focinagyhatalom, mint 1950 és ’54 között voltunk, amikor az Aranycsapatot nem lehetett megverni? Olyan focinagyhatalom, amilyen most Argentína, Franciaország vagy Belgium?
Egyáltalán, miért fontos ez?
Miért nem elégszünk meg azzal, hogy más sportágakban sorra szerezzük az aranyérmeket és ott vagyunk a legjobbak között? Miért akarjuk azt, hogy pont a foci legyen ott az élvonalban? E sportág népszerűségében biztos, hogy sok tényező szerepet játszik. Az egyik, hogy talán sokáig ez volt a legelérhetőbb csapatsport gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, és életében szinte mindenki rúgott már labdába. Könnyű kapcsolódni a focihoz, és erre a kapcsolódásra könnyen rá tudott épülni reklám és politika is. De akárhogy is legyen: szeretjük a focit és jó focit akarunk.
És feltesszük a kérdést, hogy ha már egyszer volt egy Aranycsapatunk, hogyan zuhanhattunk olyan mélyre, ami a ’90-as éveket és a 2000-es évek elejét jellemezte? Ilyet tényleg nem látni máshol. Egy csapat vagy jó és az is marad vagy nem jó, és onnan vagy fejlődik vagy nem. De ekkora zuhanás már önmagában is elgondolkodtató.
Voltunk valaha?
A magyar válogatott mintegy 122 éves történetét nézve azt látjuk, hogy az Aranycsapat négy évét leszámítva valójában sosem voltunk igazán focinagyhatalom. Noha 1934-től mintegy 50 éven át, egészen 1986-ig jó teljesítményt nyújtottunk és rendszeresen ott voltunk a világversenyeken. Elterjedt nézet, hogy a magyar foci ’86 utáni mélyrepüléséhez nagyban hozzájárult a szocializmus bukása. A ’90-es évek elején a klubok elvesztették az állami támogatást, és nem tudták felvenni a versenyt a gazdagabb nyugat-európai klubokkal.
A kezdetek sem voltak dicsőségesek, noha ott vagyunk a pionírok között. Ausztria és mi voltunk az első válogatottak, akik a briteken kívül meccset játszottak. Az első válogatott meccset 1902-ben Ausztria ellen játszotta a Hajós Alfréd vezette 11 idegenben, ahol 5-0-ra kapott ki. Hajós Alfréd szövetségi kapitány, aki mellesleg újságíró is volt amellett, hogy úszógéniusz, maga számolt be a Sport-Világban a „csúfos“ vereségről:
“Az osztrák és magyar Football Szövetség reprezentativ csapatainak mult vasárnapi mérkőzése a mieink csúfos kudarcával végződött. Bár a legtúlzottabb optimisták sem gondoltak a magyar csapat győzelmére, ily fokú vereségre mégsem számított senki.“
Ha a stílust félretesszük, ez a beszámoló szinte bármikor megszülethetett volna a csapat 1986 utáni történetében.
Az első, 1930-as VB-re
még nem jutott ki a válogatott, de a ’34-esre már igen, és egészen a negyeddöntőig menetelt. ’38-ban még ennél is jobb eredményt ért el és döntőt játszott, ahol végül 4-2-re kikapott a címvédő Olaszországtól. 36 év alatt azért ez nem rossz teljesítmény az első meccs kudarca után. Aztán a háború miatt két világbajnokság kimaradt, a következőt ’50-ben rendezték, ahová nem jutottunk ki. De aztán jött az Aranycsapat, hogy ’54-ben a döntőbe jusson. Itt Nyugat-Németországtól kaptunk ki 3-2-re. VB-döntőbe ezután már nem jutottunk, és ’86 óta (lassan 40 éve) a világbajnokságra sem sikerül kvalifikálnunk. Az eddigi 22 tornából összesen 9-en voltunk ott, és most újra várhatjuk a 2026-os selejtezőket.
Lássuk, mi újság az EB-kkel
Az első, ’60-as bajnokságra nem jutottunk ki, ’64-ben viszont már ott voltunk, ráadásul a harmadik helyen végeztünk. A ’68-as EB szintén nélkülünk telt el, ’72-ben viszont ismét kijutottunk. Majd egy 44 éves, tíz EB-s szünet következett az emlékezetes, 2016-os kijutásig. Ezután a 2020-as és a 2024-es EB-n is ott voltunk. Ez kiemelkedő sikersorozat, ha azt nézzük, hogy ezelőtt még sosem sikerült két egymás utáni EB-re kijutnunk. Az eddig rendezett, összesen 17 Európa-bajnokság közül tehát 5-ön vagyunk ott, ebből három alkalom a legutóbbi három. Ugyanakkor hozzátartozik, hogy 2016 volt az első olyan EB, ahol már 24 csapat vett részt a korábbi 8 majd 16 helyett. De ne becsüljük le a magyar válogatott teljesítményét se, mert jelenleg a 27. helyen áll a FIFA világranglistáján. 1996-ban, amikor története legrosszabb helyén állt, a 87. volt.
Mégis mi volt az Aranycsapat titka?
Mi lehetett az a körülmény, az a csillagzat, ami összehozott egy olyan anomáliát, mint az Aranycsapat? Mi az, amit megismételhetnénk, és mi az, ami megismételhetetlen?
Először is a speciális történelmi helyzet,
biztos, hogy közrejátszott, és olyan kiváló teljesítményt sajtolt ki a sportolókból, amire más, kevésbé zivataros korszakok talán nem képesek. Ahogy távolodott a második világháború depressziója, néhányakban felébredt a tett- és bizonyításvágy. Meg akartuk mutatni, hogy igenis van élet a halál után, és egy vesztes háború után is van, ahol tudunk nyerni.
A Magyarország a XX. században című könyv szerint ugyanakkor a sporttámogatások rendszere is kedvezett a focinak. Mint a második világháború utáni korszak sporttörténelméről szóló egyik fejezet, A szovjet típusú államszocialista sportmodell alternatívái (1944–1956) című írja, „az egyén érvényesülésének szűkített csatornája az élsport felé terelte mindazokat, akik vállalkozói szellemet éreztek magukban valamelyik szakág művelésére. A kíméletlen edzések tortúráit elviselő – a társadalom alsóbb ranglétráiról feljebb lépni szándékozó rétegekből kikerült – élversenyzők előtt megnyíltak az utak a jelképes állások után járó fizetések, az egyetemi felvételik, a tiszti rang, a lakáskiutalás és a külföldi kiutazások mások által alig megszerezhető előnyeihez.”
“Így az 1950-es évek elejére a sportaktivitás és a sport iránti odaadás olyan légköre alakult ki, amelyben az utódjelöltek második, harmadik garnitúrája lehetetlenné tette, hogy az élsportolókat a válogatottban kivívott hely megrészegítse. (…) Tudták, hogy ha lazítanak, már ott vannak helyükbe a többiek.”
Hozzáteszik, hogy a szereplési esélyeinket az is növelte, hogy a korábbi évek nemzetközi élmezőnye a háború utáni veszteségek és társadalmi feszültségek miatt nem tartotta elsődlegesnek az élsport támogatását (NSZK, Japán, Finnország, Franciaország, Anglia, Hollandia és Olaszország). Miután mindezek a körülmények elmúltak, a foci támogatása háttérbe szorult, de egy darabig még maradtunk a megkezdett úton, az élmezőnyben illetve annak közelében.
Egy regénybe illő figura
De volt még valami, pontosabban még valaki az Aranycsapatnál a kiváló játékosokon kívül, akinek biztos, hogy nem elhanyagolható a szerepe a sikerekben. Sebes Gusztáv szövetségi kapitány, aki ritka lelkes és ambíciózus futballimádó volt, emellett precíz és minden apró részletre odafigyelő szakember.
Ez utóbbit illusztrálja, hogy a személyes edzés- és étkezéstervek mellett időjárási előrejelzést kért a VB előtt a svájci szállás kiválasztásához Solothurnban. A Sportorvosi Laboratórium és a Meteorológiai Intézet két munkatársa pedig az 1954-es év elejétől nézte a környék napi átlaghőmérsékletét. Az angolok elleni 1953-as összecsapás előtt Londonból hozatott az itthoninál nehezebb angol labdákat, hogy azzal gyakoroljon a csapat. Tervet készített mindenre, és folyamatosan jegyzetelt. Mindenütt szerzett magának valakit, tanácsadót, szakembert, akik ontották a jelentéseiket.
Ügyelt a kommunikációra is, és azt vallotta, „sohasem szabad hangoskodni, gorombáskodni a játékosokkal, mert azzal csak idegessé vagy közönyössé, esetleg – ami talán a legrosszabb – alakoskodóvá tehetjük őket.” A büntető.com oldalon részletes portré olvasható róla. Ha valamit eltanulhatunk az Aranycsapattól, ezt a lelkes és aprólékos hozzáállást biztosan, mert a győzelem vagy a vereség a részletekben rejlik. Ráadásul ma sokkal korszerűbb eszközök állnak rendelkezésre.
Címlapkép: Magyarország – Anglia (7:1) válogatott labdarúgó-mérkőzés 1954. május 23-án a Népstadionban, forrás: Fortepan
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több sport
De jó kis áttekintő elemzés ez! 👍 Olvastam volna még. Köszi, Mara! 🙂
Támogatásban most sincs hiány, hiszen ömlik a pénz a fociba, csak ennek semmi eredménye nem látszik.
A fb-on valaki azt bizonyította be egy posztban, hogy a TAO pénzek nélkül is kb. itt tartana a válogatotr, mert a játékosok jó része vagy külföldön született és nevelkedett, vagy már fiatalon kiment külföldre, mert fejlődni akart. Tehát az ő tudásuk nem ezeknek a pénzeknek köszönhető.
Pont ma osztottam meg a fb-on Cen’ 2016-os, “A meccs hőse” c. írását azzal a szöveggel, hogy akár most is íródhatna hasonló. 🙂
A meccs hőse számomra örök, az első nagy rácsodálkozàs, még arra a reggelre is pontosan emlékszem, amikor először olvastam. Zseniális!
Újra elolvasom 😊😊😊
De örülök, hogy tetszett! 🥰
Ez a támogatáskérdés örök “forró téma”. Én sem gondolom, hogy csak ezen múlna a siker. Annál is inkább, mivel világszerte egyre több pénzt pumpálnak a fociba, és mintha ezzel párhuzamosan egyre unalmasabbak lennének a meccsek és a játékosok.
Köszi az emlékeztetőt, én is elolvasom újra. 🙂