Még mindig az író a legnépszerűbb szakma

Még mindig az író a legnépszerűbb szakma

Legalábbis a világ jelentős részén (például Skandináviában vagy Magyarországon), de világviszonylatban is a második legnépszerűbb foglalkozás. Évekkel ezelőtt írtam már erről, idéztem egy brit kutatás eredményeit.

2015: „Tízből hat angol, ha tehetné, író lenne – derül ki a YouGov közvélemény-kutatásából, melyet 15 ezer ember bevonásával készítettek. A felmérés készítői több különböző foglalkozásról faggatták az embereket, és ezek közül a legtöbben (60%) az írói pályát találták vonzónak.”

Akkor is meglepett, hogy többen lennének írók, mint film- vagy rocksztárok. Most azonban nem egyszerűen megdöbbentenek az eredmények, mint inkább mellbe vágnak, minthogy újabban már abban sem vagyok biztos, hogy a szépirodalomnak nem fellegzett be végleg. Épp a hetekben volt egy vitám erről.

Nagyon is könnyen elképzelhető szerintem, hogy a szépirodalom már középtávon is elhamvad – félig-meddig ez meg is történt már. Kicsit úgy, mint a cipész szakma a cipők tömeggyártásával. Akad ma is pár cipész. Páran még mindig személyre szabott cipőket rendelnek, és vannak, akik képesek még otthon összerakni „kézműves” cipőt. Az irodalom és a szépirodalom is kézműves műfajjá válik. Ebbe most nem mennék bele, de muszáj megjegyeznem azt is, hogy erről mára javarészt az írók maguk tehetnek; a „magas irodalom”, az úgynevezett szépirodalmi szcéna rendkívül nárcisztikus, nagyarcú, belterjes és puhány – jó ideje már.

Az írók túlnyomó többsége ma már inkább mozgalmár és aktivista, ideológiák esztelen képviselője és szószólója, bár, ha valami gyilkos permet a szépirodalomra nézvést, az épp az ideológiai fertőzöttség, ugyanis még a szabadság ideológiája sem tesz szabaddá, épp ellenkezőleg, márpedig a szépirodalom televénye, ahol csírázásra és burjánzásra képes, az a szabadság – anélkül semmi sem történik az irodalomban, egy nyikkanás nincs, egy moly sem rezzen, egy atom se pendül meg a sötétben.

Ha szabadság nincs, semmi sincsen.

Ha valamire igaz ez, a szépirodalomra a leginkább, és ezt az egyszerű alapállást az írók és a szépirodalmi belterjesség rég feladta. Az író feladata nem abban áll, hogy a szabadság fontosságát politikai nyilatkozatokban és aktualizáló interjúkban közre adja (amint most én teszem), beletolja az arcunkba, gyakran akkor is, ha senki sem kérte (amint most én), hanem az volna a feladat, hogy mindezt humanistaként az emberi sorsokon keresztül, alternatívák sokaságán át mutassa meg.

Csak a pilóta szakma népszerűbb az íróságnál, és ez 2023-ban szinte érthetetlen.

Abban egészen biztos vagyok, hogy nem a posztmodern-posztpandémiás kor ideológia isiászban és merevgörcsben, permanens politikai kielégületlenségben és veleszületett impotenciában szenvedő íróinak sorsára vágyik itt a tömeg, hanem a hagyományos írói kép vonzó a számára. A sikeres ponyvaíróé. Aki pezsgőt bont az utolsó fejezet végén, aki még kiírja a kéziratra, hogy „The end”, akinek ügynöke van, és egy Jaguárral hajt el a kötetbemutatóra, ha ugyan nem rögtön sofőr viszi. Az író, aki akár mesés gazdagságban is élhet. Mégsem a pénz miatt népszerű az íróság, mert akkor az üzletemberé volna a világ legirigyeltebb szakmája (pár országban valóban az), hanem mert az írás egyben flow is. Olyan flow, ami jó esetben másokat megbabonáz, ami varázslat, a jó író pedig kissé (vagy nagyon) mágus is. Valódi mágus. Nem bűvész, nem trükköket ismer, hanem a valóság olyan szféráit, ahol a mágia, az élet és a halál lakik.

Az írót még mindig olyan kiváltságos embernek tartják sokan, aki diplomata útlevéllel, retúrjeggyel utazgat menny és pokol, lét és nemlét, a világ látható és láthatatlan tartományai között.

Ha ezért akarnak még mindig oly sokan írók lenni a nagyvilágban, igazuk van. Értem őket.

Igazuk van akkor is, ha ilyen író egyre inkább már csak az emlékezetünkben van, azon belül is egy kicsiny területen, túl az Emlék-hegyeken, túl az Örömök-tengerén, túl a Fájdalmak-útján, egyre inkább a feledés erdejében megbúvó hét holdas rezervátumban csak. Itt tudjátok megnézni, hogyan alakul a szakmák népszerűsége országonként.