Hétközepi válság ellen – Őzek a Gímtisztáson

Tavasz óta szinte naponta látjuk ezt a sutát az immár anyányi gidájával. Igen szép gida lett! Könnyít a terheken, amikor látjuk, mennyire szépek, mennyire egészségesek, milyen kecsesen kelnek át ma reggel is a speciálisan a nagyvadak számára kialakított élőhelyen, a Gímtisztáson. Ez a gida, két másik gidával és szarvasborjakkal, vadmalacokkal, görénykölykökkel, kisrókákkal, borzocskákkal és ki tudja hányféle állatkölyökkel, csemetével és csimotával együtt itt nőtt fel.
Óvatos, mert ezt tanulta, mert ez van – nagyon helyesen – a vérében . Ugyanakkor már nem tartanak a szagomtól. Kézzel szórok, rakok ki mindent (nem húzok hozzá kesztyűt), mert már tudják, hogy ahol az én szagom van, ott nem kell parázni. A vadkamerákon látjuk, hogy már fordult a kocka: ha észlelnek, akkor hamar, sokszor pár perccel később ott járnak a nyomomban, megnézni, mit hoztam.
Néha rajtakapom őket, hogy figyelnek a takarásból, s amint visszajövök a házba, ott teremnek a Gímtisztáson, a Csíkos-vadparton, ahová almát viszek, kukoricát, nyalósót, szénát – és persze kamerákat.
Tegnap is, amikor a kamerákhoz vittem akksikat, mire két perc alatt visszaértem a házba, addigra már ott voltak a tisztásokon. Itt együttműködés van – és béke. Gyakran érzem úgy, hogy ha ez nem lenne, elviselhetetlen lenne az élet, ahol az ember agresszív, csörtető, hangos, gőgös, arrogáns és bunkó. És már csak a kisebbség nem az. Mindez a Gímtisztáson nincs. Mindez az őzek léptéből hiányzik. Ha a Gímtisztás, a pagony, a liget, a berek nem lenne, elviselhetetlen lenne az emberi élet, és nem csak a hét közepe.
Légy oly kedves, oszd meg ezt a cikket! Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá! | ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️ | Borítókép: Centauri

Kedves olvasó,
lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több Kert és vadon









































