Dolce vita | Fontos videókat lőttünk lesről a szarvasbőgés csúcsán!

2000 szarvasbika fiatal nyársas sáncon legel aranyvessző

Dolce vita | Fontos videókat lőttünk lesről a szarvasbőgés csúcsán!


Centauri cen logo Cenweb

2025. augusztus 19/20 éjjelén úgy érzékeltem, hogy a szarvasbőgés minden korábbinál intenzívebb. Ezen az éjszakán szólt a legtöbb bika és a legkitartóbban. Emiatt hajnalban úgy döntöttem: kimegyek a lesre. Ebben a szezonban a vadkamerázásra fektettük a hangsúlyt, mivel szeretnénk záros határidőn belül felállni egy olyan kamerarendszerrel, amely megbízhatóan, folyamatosan és részletgazdagon közvetíti felénk a rezervátum élővilágának minden rezdülését – lehetőleg oly módon, hogy ti is, kedves olvasók, nyomon követhessétek a rezervátum életét, méghozzá gyönyörködtető minőségben.

Ezért az idén ősszel arra koncentráltunk, hogy a kamerákkal megtaláljuk a szarvasainkat. Ellentétben például 2021. őszével, amikor filmet forgattunk a szarvasainkról, és szinte állandóan a lesen ültünk minden hajnalban, májustól egészen október végéig.


Az idén is felültem a lesre párszor, de nem sok eredménnyel.

Most viszont annyira pezsgő volt az élet éjjel, hogy úgy gondoltam: megér egy újabb próbát. 5.40-kor indultam el a házból. 5.45-kor már egy szarvastehenet videóztam az Angolkertből. Tehát ki se mentem a kertből, amikor már előttem voltak a szarvasok. Egészen feljöttek a kertig, és a Nagykarám és a Kiskarám határán a bokorsort legelték, főként a kökény zsengébb ágait. Ágakat a szarvasok elsősorban az emésztésük segítése érdekében, rostbevitel céljából fogyasztanak.



A szél délről fújt, szerencsére nem vettek észre, amikor felbukkantam az Angolkert szélében. Pontosabban egy másik tehén kiszúrt, és hosszasan, zavarba ejtően figyelt, de miután meg se rezzentem, egy idő után elunta a megfigyelésemet és továbbállt a Juharos felé.



Amikor úgy ítéltem meg, hogy valamennyi szarvas biztonságos távolságba ment, kisurrantam az Angolkertből, és felmásztam a Régilesbe. Onnan újabb szarvast láttam rögtön, egy fiatal nyársas bikát, akit aznap éjjel láthattam már egyszer a vadkamera felvételein az Északi-égeres szélében is. Ez a bika békésen legelészett az Edward-sáncon és környékén.

Érdekes volt látni két dolgot.

Egyrészt megfigyelhető, amint ez a bika is a kanadai aranyvessző (Solidago canadensis) hajtásainak végét tömi magába. Korábban sokszor volt szó arról (többek között a szarvasokról szóló kisfilmben), hogy nálunk a gímszarvas előszeretettel megy rá a kanadai aranyvesszőre, főként a virágzatára. A feltételezésem az, hogy különösen a bikáknak jelenthet ez többlet energiaforrást abban az időszakban, amikor a bőgésre kell felkészülni, és úgynevezett döhér bikává kell válniuk. Sokszor láttam, hogy a szarvasok útvonalai mentén az aranyvessző nem képes eljutni a virágzásig, mert annyira erősen legelik.

Ezúttal is született egy olyan felvétel, ahol a bika egyértelműen az aranyvessző hajtáscsúcsaira hajt. Érdemes látni azt is, hogy ez a fiatal bika is mennyire kitelt, szinte kövér, és mennyire fényes a szőrzete. Nem akarok túl messzire menni a vélelmezésekben, de talán az is közrejászthat abban, hogy a környék összes szarvasa ilyen kifényesedett, jó húsban lévő állat, hogy az amúgy is táplálékban gazdag időszak végén tonnaszám ehetnek cukorban gazdag virágokat.



Más növények is tartalmazhatnak sok cukrot,

főként a friss hajtásokban. (Nem véletlen, hogy a vad, de a ló is, előnyben részesíti a zsenge hajtásvégeket, és amint a szarvas, úgy a ló is – ezt tanulmányok is megerősítik – a cukrot keresi a növényzetben.) Friss hajtás a nyár végén egyre kevesebb van (főként egy aszályos nyár végén), ellenben épp ilyenkor bontja hatalmas virágzatait a kanadai aranyvessző, végeláthatatlan energiaforrást nyújtva nemcsak a méheknek, hanem a szarvasoknak is. Ezzel egyáltalán nem akarom azt sugalmazni, hogy a kanadai aranyvessző jelenléte kívánatos, csak kár volna tagadni, hogy nyilván vannak előnyei is. A méhészek ezért szeretik – mi viszont itt a rezervátumban a hajdani állomány méretét 80%-al csökkentettük, és pár hete is tettünk lépéseket (kaszálás új területeken) a visszaszorítására.  



Ha nem az aranyvessző hajtásait falatozza az ifjú bika, akkor pedig a sáncunkon halad végig. Végre videóban is megmutathatjuk, miért nem alakultak ki az űrből is látható virágcsíkok a sáncokon, annak ellenére sem, hogy az idei mézelő zóna-vetéseink remekül sikerültek. Jobban, mint bármikor korábban. Az őzek és szarvasok rendszeresen járták a sáncokat, ahol elsősorban a mézontófüvet legelték. Konkrétan a virágokat. De lecsipegték a bíborhere virágait is. Korábban is láttuk, hogy az őzek, főként a nagyobbacska gidák sokszor szinte kizárólag virágokat legelnek.



Sokáig csak a békésen legelésző kis bikát láttam,

később aztán hatalmas csörtögést csinált egy vélhetően szintén bika, valahol a Sakál-víz környékén, ám az Újliget égerfái miatt a Régilesről nem látni már oda. 2021. óta annyit nőttek a fák a les előtt, hogy a Nagysásrét és környékéből szinte semmit sem látni (az Újlesről sokkal jobban). Pedig most érdemes lett volna – mert nem sokkal később népes tarvad-had bukkant fel a Bikafa-sánc végén, de ezt csak egy szellős lombú égeren keresztül figyelhettem. Majd a csapat elvonult a Kisberek irányába.


2000 szarvasok tarvad Nagysásrét Bikafa-sánc
Tehenek és borjak a Bikafa-sánc végén takarásban | 2025.09.20. | Fotó: Centauri

Kilenc óra körül jöttem vissza a házba abban a reményben, hogy lesznek még ehhez hasonló reggelek. Nem sejtettem még, hogy sikerült elkapnom a szarvasbőgés csúcsát. Nem kivételes eset, ha a szarvasbőgés olyan hirtelen ér véget, mintha elvágnák. Aznap viszont még nem tudtam, hogy ennek a szarvasbőségnek szokatlanul hamar lesz vége, de ez már egy másik történet…    



adomány szarvas gímszarvas szarvasbőgés vadak állatok állatvilág vadászat

Kedves olvasó,

lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   


még több „Kert és vadon”

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

9 hozzászólás

  1. Mi lett volna, ha annak a „sasolós” szarvastehénnek is lett volna egy kamerája? 😉😀
    Ezek szerint nem célszerű teljesen kiirtani az aranyvesszőt, mert akkor nem fogja a birtokra csábítani a szarvasokat. Amikor újabb területek megtisztítását vetted tervbe, nyilván erre is gondoltál.

    1. Author

      Vannak parcellák, ahol nem tudjuk tovább irtani, mert ugyanakkor szépen jön fel a cserjeszint, többek között a galagonya (ilyen a Kiskarám és az Újliget). Ezeken a helyeken marad annyi, ami bőven elég 🙂 A nyílt területekről viszont továbbra is igyekszünk kipaterolni amennyire csak lehet. És egy apró titok, mert tudom, hogy te szereted az ilyesmit: „sétálós videót” is veszek fel mindjárt, ha feltöltődött a stabilizátor. 🙂 🙂

  2. De csodás felvételek! <3 Imádnivaló zabagépek! A szarvast nem szúrja a kökény? Vagy nem zavarja?

  3. Annyi finom falat van a birtokon, hogy az alma már csak desszert. 🙂

  4. Az alma biztosan nagy csábítás a vadaknak. Vasárnap apró csöröge almát szedtünk fel a földről Szalafő-Pityerszeren , no persze csak azért, hogy megkóstoljuk- nagyon finom:-)) Éppen előtte beszélgettünk arról milyen jó lenne egy olyan almafa amiről csak úgy lehet enni egy harsanós roppanós almát s alig mondtam ki- ott volt az út mellett a csöröge almafa – erre mondják „kérjetek és megadatik”:-))) . Így lett a szépséges szarvasbika dologgal is a másik cikkben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük