Hogyan védekezzünk a hőség ellen?
Alig pár órája azt ajánlottuk, hogy a nyárra és az elviselhetetlen hőségre való tekintettel tartsunk együtt mozimaratonokat. Nem egyszer fordult elő velem az utóbbi két évben, hogy semmi másra nem voltam alkalmas, csak filmnézésre. Ennek két oka is volt. Egyrészt a 2023-as infarktusomat követően rendszeresen voltak necces, nehezen elviselhető időszakok. Hosszan elnyúlt – elnyúlik – a teljes felépülés. (Már ha lesz olyan egyáltalán.)
Különösen nehéz egy infarktusos halál és „feltámadás” után elviselni a negyven fokos hőhullámokat, amelyek hivatalosan is letálisak lehetnek a magfajta jószágnak. De még ha minden a legnagyobb rendben volna is, újabban olyan hőhullámokat élünk át (ezek már nem is hőhullámok, mint inkább hőcunamik), amiben a makkegészséges ifjú titánok is lemondanak a csajozás lehetőségéről, s még a legtűzrőlpattantabb lányok is viszolyogva gondolnak arra, hogy kiballagjanak a strandra; inkább mindenki, kortól és nemtől függetlenül marad inkább a sötét lakásban.
Közvetlenül a klímaberendezés alatt.
Egész nap, gyakran egész éjjel, hisz újabban az éjszakák sem hoznak enyhülést. Épp ezért van egyre többször hőségriadó, hisz az éjjel is magasan „kitartott” hőség miatt lesz magasabb a napi középhőmérséklet, ami alapján a hivatalok riadókat fújnak.
Ilyen helyzetben alapvetően kétféle stratégiát követ a posztmodern, közösségi médiák mérgein nevelődött, algoritmusok diktatúrájában élő szerencsétlen hominoid. Ha kevésbé tudatos és kiszolgáltatottabb, akkor képes akár egész nap a telefonját pörgetni, s megnézni tízezer képet és shorts videót anélkül, hogy abból bármit is megjegyezne – s képes imígyen, ilyen kissé oktalanul és kiszolgáltatottan megismételni oktondi cselekedetét másnap és harmadnap is. Ha esetleg épp szabadságát vagy vakációját tölti, akkor így tehet akár egész héten át is anélkül, hogy abból a hétből bármi is eszébe jutna aztán később, bármikor sanyarú, algoritmusok uralta, mások hülyeségein csüngő-függő élete során.
Azok a valamivel szerencsésebb, s tudatosabb lények,
akik viszolyognak a gondolattól is, hogy reményteli, s potenciálisan szép életük idejéből heteket dobáljanak ki csak úgy a nagy büdös semmire, esetleg a hetekből hónapos veszteségek, majd azokból elvesztegetett évek álljanak össze, szóval ezek a kissé félős, kissé bizonytalan és gyakorta kétségbeesett, bizonyos értelemben ódivatú, avítt, reakciós, az algoritmusoknak és a posztmodern életérzésnek ellenálló lények igyekeznek más megoldást választani a kényszerű szünetek – mint például pandémiás korlátozások vagy klímakarantén – idejére. Hajdanán a társadalomnak ez a tudatosabb, önmaga életét és életidejét többre becsülő csoportja egyként nyúlt a könyvhöz, s nem átallott akár egész nyáron át regényeket olvasni. (Esetenként akkor is, ha amúgy az akkortájt még gyakorta kellemes időjárás lehetővé tett számukra sok más foglalatosságot is.)
Ma már ezt ritkaság,
de időnként ugyanez a csoport időnként még észhez tér, az össznépi elmebajból váratlanul felocsúdik, mint Neo a Mátrixban, rácsodálkozik a valóságra, kiszabadul az algoritmusok és közösségi oldalak rabsága alól, kipattan pszichéje az addig őt erősen fogva tartó burokból, s különféle közösségi, ideológiai, politikai burkokból is, magához tér emberségében, újra nyugodtnak, értelmesnek, kódolhatatlannak és embernek érzi magát, talán csak egy rendszerhiba miatt, talán csak mert a minket uraló, s hibátlan algoritmusokat még nem alkották meg, talán mert még vannak rések a pajzson, és a manipulálásunk folyamatába időnként még hiba csúszhat, bárhogy is, de időnként ezek a valamelyest még értelmes jószágok megrázzák magukat, kitisztul a fejük, tiszta levegő tódul a tüdejükbe, az őket ténylegesen körül ölelő világ képei és színei áramlanak be a szemeikbe, a hozzájuk ténylegesen közel álló emberek érintése és hangja jut el hozzájuk,
és akkor, abban a pillanatban
– amely minden hónappal egyre ritkább és valószínűtlenebb pillanat – képesek bezárni oldalakat, képesek levakaródni közösségi felületekről… s nagyot szippantanak a szabadság levegőjéből, és kéjes-mámoros szabadságvággyal úgy mérik végig a régi-új horizontot, a való világ szemhatárát, mint akik egy hosszú és kínos, számos megalázó és gusztustalan jelenettel terhes elvonókúra legvégén épp most lépnek ki a szanatórium nagykapuján, ismét a szabad életbe, ismét az agydurrantó és leromboló anyagok nélküli létezés mezejére, és akkor, ahelyett, hogy megnéznének még ezer shorts videót, még ezer posztot és agyonfilterezett képet hazug és képmutató emberekről, és mások pöffeszkedésében, nagyotmondásaiban, hazugságaiban „gyönyörködnének”, becsukják a közösségi oldalakat, és keresnek inkább egy jó filmet.
Tanúsítom, hogy ez jó megoldás. Legutoljára 2024 nyarán, az egyik legdurvább hőhullám idején jelentett számomra megoldást és feloldozást a megfékezhetetlen szenvedés alól egy remek sorozat. Ez adta az ötletet, hogy együtt is tartsunk maratonokat, amíg – hála a globális felmelegedésnek és a Homo sapiens hülyeségének – hetekig nem lesz alkalmas az időjárás arra, hogy odakinn járjunk, nyaraljunk, pihenjünk, ahogyan azt évtizedekig megszoktuk.
Folyt. köv.
Az illusztrációkat AI segítségével generáltuk
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több Kisfontos
Ma nekünk munkaszüneti nap van- Semmelweis születésnapja. Terveztük, hogy elgurulunk a Balatonra, de nem bírom rávenni magam, hogy kimenjek a hőségbe. Szóval marad a hűvös lakás, meg a könyvek és az édes semmittevés:-)))
Ez csodálatos programnak hangzik. 🙂 Élvezd ki minden pillanatát! És mesélj majd, mit olvastál.
S valóban ki sem dugtam az orrom a lakásból. Jánoki-Kis Viktória Csend és Zivatar c. könyvét kiolvastam, – szuper jó , ez is nagyon aktuális, hogyan adja fel magát egy nő egy pasi miatt, majd egy csend elvonuláson szembejön vele a valós énje. Plusz megnéztem két szuper jó filmet. Az egyik Mariska Hargitay filmje az Édesanyjáról Jayne Mansfieldről, a másik most nagyon aktuális, a transzneműekről szól- elképesztő a sorsuk -egészen az ötvenes évektől napjainkig, vannak köztük ismert művészek is pl. az Amanda Lear. A film címe Enigma.