Romániában nem igazán hasít az újrahasznosítás

újrahasznosítás Romániában

Romániában nem igazán hasít az újrahasznosítás


Romániában romlott a hulladék újrahasznosításának aránya – figyelmeztetett a környezetvédelmi őrség (GNM). A szervezet éves összegzése szerint míg 2023-ban a hulladék 12,9 százalékát sikerült újrahasznosítani, tavaly ez az arány 8,1 százalékra csökkent. A környezetvédelmi őrség 3125 településen – a romániai községek és városok 99 százalékában – végzett ellenőrzései nyomán minden korábbinál nagyobb, 17 millió lej (1,36 milliárd forint) értékben szabott ki bírságot a szabálytalan hulladékkezelés miatt.

„Nem örülünk annak, hogy bírságolhatunk. Mindenütt javaslatokat is megfogalmaztunk a helyzet javítására. Amíg a hulladékot olcsóbb tárolni, mint feldolgozni, addig szükség lesz valamilyen ösztönzőre az újrahasznosítás arányának növeléséhez” – írta a szervezet a Facebookon.

A települések 90 százalékán működik a szelektívhulladék-szállítás, de csak 36 százalékán vannek megfelelő gyűjtőedények. Ráadásul a települések több mint 80 százalékán a szolgáltatás díja nem függ a szemetelés mértékétől.

Az újrahasznosítás terén

a Duna-deltát magába foglaló Tulcea megye áll a legjobban 34 százalékkal, de az ország megyéinek több mint felében 10 százalék alatt volt tavaly az arány. A székelyföldi megyék közül Maros a sereghajtók között volt 3,3 százalékkal, Hargita az országos átlag körül teljesített 9,1 százalékkal. Egyedül Háromszéken jobb a helyzet, Kovászna megyében ugyanis a hulladék 22,6 százalékának újrahasznosításáról gondoskodtak tavaly.

Drámai visszaesés következett be a GNM statisztikája szerint Kolozs megyében, ahol az előző évi 30,4 százalékról 4 százalékra csökkent a hulladékhasznosítás aránya, a Partiumban azonban javultak a mutatók: Szatmár megyében 14,3-ról 26, Bihar megyében pedig 14,5-ről 27,1 százalékra.

Ugyanakkor, akárcsak egy évvel korábban, 2023-ban is Románia termelte a legkevesebb települési hulladékot (303 kg/fő) az Unióban, ahol az átlag 511 kilogramm volt. Lakosságarányosan Ausztriában keletkezett a legtöbb szemét (803 kg/fő) az Eurostat szerint.

Az Európai Unió országaiban 2023-ban személyenként átlagosan 246 kilogramm háztartási hulladékot hasznosítottak újra. Ez a mennyiség a termelt települési hulladék 48 százalékát tette ki. Ezen a téren is Ausztria állt az élen az egy főre jutó 516 kilogrammal és Románia az utolsó helyen, fejenként 36 kilogrammal.


Forrás: MTI | Borítókép: Unsplash

Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Cenweb webshop bögre felirat

Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   


még többet a hulladékokról

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük