Nincs egyetértés a koronavírus eredetéről
A hétvégén a Wall Street Journal és a New York Times arról írt, hogy a vírus eredetének vizsgálata során az amerikai energiaügyi minisztérium arra az eredményre jutott “alacsony megbízhatóság” mellett, hogy a vírus egy kínai laboratóriumból, Vuhan városából került véletlenül a környezetbe és kezdett el terjedni.
A sajtóhírre reagálva a kínai külügyminisztérium szóvivője rágalomról beszélt, és azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy próbája befeketíteni Kínát,
emellett az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Kínával közösen végzett vizsgálatára hivatkozott, amely “rendkívül valószínűtlennek” nevezte a koronavírus laboratóriumi eredetét.
John Kirby, az amerikai elnöki hivatal Nemzetbiztonsági Tanácsának koordinátora azt mondta, még nincsenek a kezükben tények a járvány eredetével kapcsolatban, ugyanakkor megjegyezte, hogy a hírszerzői közösségen belül sincs konszenzus a koronavírus származásával kapcsolatban.
Forrás: MTI, kép: Unsplash
Imádom őket, megint sokkal okosabbak lettünk tőlük. Köszi a hírt – hamarosan jövök én is koronás cuccokkal.
Szerintem az van, hogy az energiaügyi minisztérium tényleg jutott valamire, ami kiszivárgott, és most megpróbálják visszagyömöszölni a zsákba. Én eleinte nem hittem el ezt a laborverziót, de egyre többször hallani róla, releváns hipotézis lett. Szerintem az amcsik már tudják, csak próbálnak még bizonyítékokat gyűjteni, ami mondjuk nem lesz egyszerű.