Brutális gyepi béka szaporulat a zsír új víztestekben!

2000 gyepi béka lárvák ebihalak

Brutális gyepi béka szaporulat a zsír új víztestekben!


Centauri cen logo Cenweb

Rögzítünk minden az időjárással, illetve minden természeti dinamikával kapcsolatos adatot, az első lepkéket, az első virágokat, a madárfajok érkezésének pontos időpontját, leginkább azért, mert ilyen adatok segítségével tudjuk látványosan mérni a globális felmelegedés hatásait. Nemcsak abból a szempontból, hogy lássuk, mennyivel jön előbbre mondjuk egy madárfaj érkezése, mennyivel hamarabb kezdődnek a fészkelések, mennyivel hamarabb jelennek meg tavasszal a lepkék, hanem abból a szempontból is, hogy lássuk: milyen mértékben válik a természeti rend is kaotikussá az időjárás kaotikussá válásának függvényében.


2025-ig nem volt aktuális ebben a természeti kalendáriumban vezetni az első béka-petecsomók megjelenésének vagy az első ebihalak kelésének időpontját vezetni, hiszen a birtok nem volt alkalmas a kétéltűek szaporodására, de mivel az idén vizes élőhellyé alakultunk, és számos ritka béka- és gőtefaj szaporodik is már nálunk, lehetőségünk és köteleségünk a kétéltűekre vonatkozó adatok gyűjtése is.

Egy hete, 2025.04.11-én számoltunk be arról, hogy az idén az első ebihalakat a birtokhatár közelében lévő belvízben találtuk. Ebben a vízben főként erdei, mocsári és gyepi békák rakták le petéiket kora tavasszal. Akkor még úgy gondoltuk, hogy azért a belvízben jelentek meg az első ebihalak, mert ott sekélyebb és melegebb a víz, s egyébként is azt a vizet régről ismerik a kétéltűek, a mi alig egy hónapos víztesteinkkel pedig csak most ismerkednek.


2000 Tőzeg-tó éjjel Kisberek
A Tőzeg-tó éjjel. Ebben a tavacskában találtuk a birtok történetének első ebihalait. | Fotó: Centauri

2025.04.12-én viszont már a Tőzeg-tóban fedeztünk fel ebihalakat!

Ez volt az első eset, hogy az új vizek igazoltan sikeres (!) szaporodóhelyként működtek. Pontosan úgy, aminek szántuk őket. Ez a nap is egy kisebb születésnap, újjászületésnap a birtok 25 éves történetében. Ráadásul az ebihalak méretéből úgy tűnt, hogy jóval hamarabb kelhettek, mint a belvíz ebihalai (azok egészen elenyészően aprók voltak még). 2025 első ebihalai tehát a Tőzeg-tóban keltek (nem a belvízen).

Ezen fellelkesülve még aznap megnéztünk pár gyepi béka petecsomót a Nagypatak mentén, és boldogan láttuk, hogy akad olyan petemező, amiben hemzsegnek az ebihalak. Ez azért is volt fontos, mert a váratlanul visszatérő kemény áprilisi fagy az ebihalakat is fenyegette, mivel addigra már a gyepi békák petemezői feljöttek a víz színére, ahol megfagyhattak volna (Sok kisebb vizünk többször is befagyott az április eleji zimankóban).


Méz-gát térkép

A Nagyfűz-vízben, azon a helyen, ahol a gyepi békák nászának központi területe volt, ahol a rekord is megszületett, ahol egyszerre 13 gyepi békát észleltünk, ezen a helyen a hatalmas petemezőben élénk lárvák ezreit láttuk, némelyikük már a petecsomón kívül úszkált. Egy másik petemezőben a Felső-vízen épnek tűntek a lárvák, de még nem látszódott a mozgolódásuk.

2025.04.16-án reggel végre nem volt fagy, épp ellenkezőleg: enyhe volt a reggel, és odatűzött a nap a Nagypatak vizeire is. Ekkor a korábbi petecsomóban még mindig együtt voltak a lárvák, de már rendkívül aktívan mozgolódtak. Készítettem is róluk egy videót itt. Ezen a napon már a Felső-víz petemezőiben is megélénkültek a lárvák.



Gyepi béka lárvái a Nagyfűz-vízben 2024.04.16-án reggel. Ez egyúttal az első ebihalakról a birtokon készült fotó. Még látszik a frissen kelt lárvák kopoltyúja (a kis gyökérszerű képződmények). Ezek pár napon belül felszívódnak. Az is érdekes, hogy a lárvák egyértelműen két csoportra oszlanak. Egy részük egyértelműen fekete, más részük viszont barna. Keressük még az okát, hogyan lehet ez. | Fotó: Centauri

Így tehát kimondhatjuk végre: sikeres volt a békáink szaporodása!

Már az első évben jelentős szaporodóhellyé váltak a vizeink. Leginkább a Nagypatak duzzasztott szakaszai. Kisebb mértékben ugyan, de mindhárom tavunkban is van szaporulat. A petecsomók számát nehéz megbecsülni, de talán több ezerszeres növekedést értünk el az elmúlt 25 évhez képest (a petecsomók maximális száma 5 volt 25 év alatt).

Ebihalakkal sosem találkoztunk a birtokon.

Most csak a gyepi béka szaporulata valahol 60.000 és 120.000 lárva között lehet. A mocsári béka szaporulata vélhetően elmarad e mögött, de a mocsári béka utánpótlását is több tízezer ebihal biztosítja. Ennek természetesen csak töredéke éri meg az ivarérett kort, ám vélhetően ez így is az utóbbi évek egyik legsikeresebb szezonja a környék békáinak. Hiszen látjuk, hogy azok például, akik a belvízbe rakták le a petéiket, az idén is mentésre szorulnak, máskülönben napokon belül kiszáradnának. A mi vizeink viszont stabilak, ideálisak, és biztonságosak!

Továbbra is jogos lehet az a reményünk, hogy pár év alatt akár nagyságrendekkel is megnövelhetjük a kétéltűink állományát, és így akár egy egészen jelentős populációt is létrehozhatunk. Olyan körülmények között, olyan időszakban, amikor szinte mindenhol az országban (és a világon) bezuhant a kétéltűek állománya. Ráadásul tesszük – tehettük – mindezt úgy, hogy már tudjuk:

a nálunk élő kétéltű-fauna egészen speciális.


Azt sem zárhatjuk ki, hogy egyedülálló. Részletes elemzést adtunk erről ebben a cikkben látványos diagrammokkal. Érdemes megnézni, mert valóban látványos, hogy mennyire különbözik a nálunk élő fauna az országos átlagtól, és hogy itt mennyire dominánsak a ritka fajok!

A legfontosabb feladatunk továbbra is az, hogy a Nagypatak vízjárását végleg stabilizáljuk, és elérjük a végső célt is, hogy jelentős mocsárrétek kísérjék a vizes élőhelyeinket, a Nagypatakot.   


Borítókép: Centauri

Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


béka békák kétéltűek védelem kutatás pixa 3

Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   


még több „Kert és vadon”

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

8 hozzászólás

  1. Nem lehet, hogy azért nem azonos színű minden poronty, mert már az ivari jelleg kialakulóban van?
    Sajnálom, hogy nem lakom a közelben, titokban bejárnám naponta a területet, ja és persze nem fényképezőgép nélkül. 🙂 🙂 De így, nagy kiváncsisággal várom a te fotóidat!

    1. Author

      Nekem is eszembe jutott, sőt, kissé emlékeztet is ez a két szín a nőstény és a hím gyepi béka alapszíneire, de egyelőre nem találtam irodalmi adatokat erre a jelenségre. Feltettem csoportba is, hátha valami szakértő „megszakérti” a kérdést.

      Nem akarom a szívedet fájdítani, de be kell vallanom: újabban az is előfordul, hogy az éjjel kellős közepén jön rám az izgatottság, és alig várom, hogy világosodjon, és indulhassak terepbejárásra. Sosem volt még ennyire izgalmas itt, pedig ez a hely sosem volt az unalom-szigete. Halak is vannak ám jócskán! Igaz az új halfaj egyre csak várat magára. 🙂 Te itt szerintem egész nap elbóklásznál 🙂

      1. Láttam abban a csoportban egy érdekes véleményt, és az szuper lenne. 🙂

        1. Author

          Arra gondolsz, hogy esetleg gőtelárvák? Mert szerintem az nem állja meg a helyét. Gőték is szép számmal vannak az új vizeinkben, de ezek nem gőtelárvák.

          1. Igen, arra gondoltam. De ha már eleve sok felismert gőtelárva van, akkor még nagyszerűbb! 🙂

  2. Gyönyörű kis ufók! Tuti, hogy a békák egy másik bolygóról érkeztek.

  3. Lehetséges, hogy többféle béka ebihalai vannak együtt? A varangy ebihalai lehetnek ilyen csúnya szürkék? a színek és intenzitás beli különbségek alapján tudom elkülöníteni a dolgokat az emberi test metabolikus térképén. Az idegen dolgok(pl. egy daganat) megmutatja magát mindig azzal, hogy kilóg a sorból.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük