Jelentős lehűlés érkezik a hétvégén, visszatérnek az éjszakai fagyok
Pénteken és szombaton még többórás napsütés mellett 20 Celsius-fok körüli hőmérséklet várható, majd észak felől egy hidegfront felhőzete vonul át az ország fölött, és elsősorban keleten, északkeleten lehet zápor, zivatar. Vasárnap visszatérnek a hajnali fagyok és a hőmérséklet csúcsértéke mindössze 4-9 fok között alakul, a Dunától keletre zápor, hózápor is kialakulhat. A szél szombaton és vasárnap erős, helyenként viharos lesz – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
Pénteken gomolyfelhős, napos, száraz idő valószínű, az északkeleti szél csak helyenként élénkül meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 17 és 21 fok között alakul.
Szombaton
a fátyol- és gomolyfelhők mellett általában többórás napsütés várható, majd észak felől egy markáns hidegfront felhőzete vonul át az ország fölött, amelynek felhőzetéből elsősorban az ország keleti felében valószínű zápor, északkeleten, keleten helyenként zivatarok is lehetnek. Az északi, északnyugati irányba forduló szél sokfelé megerősödik, többfelé viharos lökések is lehetnek. A minimum-hőmérséklet általában 3-9 fok között valószínű, de a szélvédett, kevésbé felhős helyeken ennél pár fokkal hidegebb is lehet. Délután jellemzően 14-21 fok várható.
Vasárnap felhőátvonulások mellett keleten többórás, nyugaton sok napsütésre lehet számítani. Helyenként, nagyobb eséllyel a Dunától keletre zápor, hózápor előfordulhat. Az északi, északnyugati szél továbbra is nagy területen lesz erős, helyenként viharos. Hajnalban mínusz 5, plusz 3 fok közötti értékek valószínűek, a maximum-hőmérséklet 4 és 9 fok között várható.
A hideghullám veszélyezteti a gyümölcsösöket
A HungaroMet agrometeorológiai elemzést is készített, mely szerint a vasárnap érkező sarkvidéki levegő és a tavaszi fagyok újabb károkat okozhatnak a gyümölcsösökben a jövő héten.
Az elmúlt tíz napban jelentős, 20-50 milliméternyi volt a csapadék; délnyugaton és az ország középső részén ennél is több esett, míg északon és az Alföldön helyenként nem érte el ezt az értéket. Már a 90 napos csapadékmennyiség is nagy területen több a szokásosnál, sokfelé telítődött a talaj felső 70-90 centiméteres, délnyugaton és északkeleten az 1-1,5 méteres rétege is, helyenként belvízfoltok is megjelentek.
A hőmérséklet az átlagos fölött alakult, éjszakánként is többnyire csak 5 és 10 Celsius-fok közé hűlt le a levegő, napközben pedig jellemzően 15 fok körülire, a naposabb részeken 20 fok közelébe melegedett fel a levegő. Az 5 centiméteren mért talajhőmérséklet a múlt hét közepe óta 10 fok körüli.
Az őszi vetések tavaszi fejlődése a kedvező nedvesség és hőmérséklet hatására jól halad, a gyengébben áttelelt őszi búza táblái is szépen erősödnek. A szántókra a tartósan sáros talaj miatt csak ritkán lehetett gépekkel ráhajtani, de az elmúlt napok szeles időjárása miatt sokat szikkadt a felszín.
A korai csonthéjasok közül
a kajszi és a mandula csaknem országszerte elvirágzott. A gyakori csapadék kedvezett a gombás megbetegedéseknek. A hét legvégétől visszatérő fagyok még komolyabb problémákat okozhatnak: a kajszi a sziromhullás, terméskezdemény fejlődési fázisában mínusz 1-2 Celsius-foknál erősebb fagy esetén már károsodik, az őszibarack teljes virágzásban mínusz 2-3 foknál kezd károsodni.
Bár a kukorica vetéséhez a talaj hőmérséklete elérte a 10 fokos küszöbértéket, a jövő heti lehűlés miatt még érdemes várni.
Hétfőtől a fagyvédelemre mindenképpen fel kell készülni. Reggelre többnyire 0 és mínusz 5 fok közé hűl le a levegő, és a szél is fújni fog, ami nem engedi annyira lehűlni a felszín közeli légréteget, de nehezíti a fagy elleni védekezést. Keddtől lassan enyhül az idő, az éjszakai lehűlés mértéke a felhőzettől is erősen függ majd. Összességében országos csapadék nem valószínű, a záporokból 10 milliméternyinél kevesebb csapadék várható a jövő hét közepéig.
Forrás: MTI | Borítókép / illusztrációk: Pixabay
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️

Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több időjárás










































A kerttulajdonos munkatársaim már palántázást terveztek a hétvégére- azt hiszem halasztós projekt.
Sok éve már azt olvassuk és halljuk, hogy miért drága a sárga barack- a fagykárok az egekbe srófolják az árát- úgy tűnik az idén is így lesz. A rutinos gazdák vajon hogyan védekeznek? Füstölnek mint mondjuk a késői aszú szüretnél?
Pont most olvastam erről egy cikket, a szlovén kormány ajánlásokat is közzétett arról, hogy hogyan lehet védekezni, náluk is most jön a fagy. Igen, füstölnek is, tüzet gyújtanak, és a talaj hőfelvevő képességét is lehet alakítani mulcsozással, öntözéssel, hogy éjszaka több hőt adjon le, emellett a takarás jöhet még szóba. Tavasz elején mindig bejárják a képek a netet a francia szőlősgazdákról, ahogy őrzik a tüzeket a fagyos éjszakákon, nagyon megrendítő és egyszerre fenséges látvány. De a szőlőtermesztést egyébként egyre többen feladják Franciaországban, mondjuk nem emiatt, hanem mert a kereslet visszaesett.
Milyen kiszolgáltatottak azok a gazdák akik a földből , a kertjükből, a gyümölcsösükből élnek. Jön egy fagy, vagy jégeső, vagy árvíz, vagy éppen az aszály- van amire nem lehet felkészülni. Az én szüleim pl. a kertet az aszályos időszakban hajnalban locsolták úgy, hogy Édesanyám poharanként adott vizet minden egyes növényének, a tövére öntve- 1000 négyszögöl nem kis konyha kert volt.
Itthon az aranykalászos gazda végzettség nélkül már nem lehet gazdálkodni. Nem igazán figyeltem eddig az ezzel kapcsolatos híreket, meg hogyan kártalanítják pl. fagykároknál az embereket. Raffai Sarolta Föld ember folyó c. könyve ugrott be, a főszereplő „paprikás Marci” -ha jól emlékszem- küzdelméről nem csak a gazdaságával, hanem az emberekkel is az ötvenes években. No meg egy klassz olasz film amiben egy szőlősgazda család éppen egy fagyos éjszakán micsoda küzdelemmel rakja ki a füstölőket majd a megmentett termés szüreteléskor hogyan táncolnak a gyönyörű asszonyok és lányok a a nagy dézsában vagy préselőben? a szőlőt taposva. Kár, hogy nem jut szembe a címe. Amúgy a világ el van árasztva mindenféle borral, az igazi ínyencek biztosan a helyi minőséget veszik inkább. ASzt azért nem gondoltam volna, hogy a francia szőlősgazdákat is tönkre teheti a piac. Joanna Harris „Szederbor” c. könyve egy olyan sztori, amiben egy délfrancia megörökölt de elhagyott nagyszülői házban egy hazatérő lány megtalálja a nagypapa titkos receptjét a szederbor készítéshez:-)))
Igen nagyon kiszolgáltatott ez a műfaj, nem véletlen, hogy egyre kevesebben élnek mezőgazdaságból. A népi varázslatok jelentős része is mezőgazdasági. Szép lehet ez a film. Nem ez az?
https://www.youtube.com/watch?v=sYk8M_ZTNlY
https://www.youtube.com/watch?v=hnsP1etZkr4
Joanne Harris, ő írta a Csokoládét is, ha jól látom, amiből film is készült.
Húúh de ez volt az, hogy találtad meg? Kétszer is láttam- de olyan régen volt, hogy totál legátolta az agyam a sok minden más.
Igen , az összes magyarul megjelent könyvét olvastam. A Csokicipő a folytatás pl. úgy ugrál az időben, hogy nehéz olvasni. A másik szuper jó könyve az Ötnegyed narancs.
Képzeld, megkérdeztem a ChatGPT-t. 🙂 Néhány tipp után előállt ezzel. Köszi az ajánlókat, belehallgatok hangoskönyvben.