A BYD bemutatta az eddigi leggyorsabb töltőjét

byd töltő autó kocsi közlekedés gépjármű autóipar

A BYD bemutatta az eddigi leggyorsabb töltőjét



A kínai BYD autógyártó 1000 voltos rendszert mutatott be, amellyel a vállalat közlése szerint olyan gyorsan tölthetők majd a kocsik, mintha benzinnel tankolnánk.

Vang Csuan-fu, a BYD elnöke szerint ez az első olyan technológia az iparban, amely 1000 voltos nagyfeszültséget és ultragyors töltést tesz lehetővé. A szuper e-platform 1000 kilowatt (kW) csúcs töltési teljesítménnyel rendelkezik, és egy másodperc alatt 2 kilométerhez elegendő maximális töltést biztosít.

„Az iparágban korábban a leggyorsabb töltés azt jelentette, hogy öt perc töltéssel lehet elérni a 255 kilométernyi hatótávot. Az új technológiával azonban ugyanennyi idő alatt már több mint 400 kilométernyi hatótávot „lehet tankolni” – magyarázta Vang Csuan-fu.

Az új rendszer (amely az akkumulátort és a töltési infrastruktúrát is magába foglalja) várhatóan először a Tang L és a Hang L prémium modellekhez lesz elérhető.

A tervek szerint több mint 4000 ultragyors töltőállomást építenek Kínában, hogy a technológia országszerte megjelenjen.


Forrás: MTI | Borítókép / illusztrációk: Pixabay

Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Cenweb webshop bögre felirat

Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   


még többet az elektromos autókról

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

2 hozzászólás

  1. Az újgazdag ismerőseimnek már több elektromos autója van- azon gondolkodtam mi van, ha az autópályán kimerül az autó mert nem jól kalkuláltak és nincs töltőhely.

    1. Author

      Na ez az, ami egy elektromos autóssal nem fordulhat elő. 🙂 Nagyon jól kell tervezni és inkább túltervezni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük