Gólyavédelem | 3200 fészekkel várja vissza a gólyákat az E.ON
Az E.ON 3200 fészekkel várja a gólyákat, száz új gólyafészektartóval, a régiek kijavításával, madárbarát hálózati átalakításokkal teszi biztonságosabbá a költést idén is – közölte az E.ON Hungária Csoport az MTI-vel.
Az E.ON Hungária Csoport idei madárvédelmi fejlesztései többszáz millió forintos költséggel járnak, melyet teljes egészében az energiacég finanszíroz.
A Dunántúl, Budapest és Pest vármegye áramhálózatát üzemeltető cég egyes hulladéklerakók környékén a föld alá vitte a vezetékeket, és új fészkeket is kihelyez, a nagyfeszültségű oszlopokra új költőládákat erősít a vércsék és sólymok számára is.
Több mint 250 oszlop madárbarát átalakítását tervezte be a cég erre az évre, a munkák egy része a gólyák érkezéséig megvalósul. Az oszlopokra madárbarát burkolatok, hosszú szigetelők, madárkiülők kerülnek fel a madarak biztonsága érdekében.
A gólyák költését az oszlopokra telepített új fészektartókkal segítik, ebből idén több mint 100 darabot telepítenek. A viharban megsérült fészkeket újjáépítik, a mázsás súlyú, leborulásveszélyesek súlyán pedig a természetvédelmi szakemberek könnyítenek.
Idén már legalább 3200 fészkelőhely várja a gólyapárokat az E.ON dunántúli és pest vármegyei áramhálózatán – emelték ki a közleményben, felidézve, hogy 2024-ben 548 fiókát gyűrűztek az E.ON segítségével a Dunántúlon.
Az E.ON az őszi-téli hónapokban avatkozik be a hátrahagyott fészkek környékén, ilyenkor végzik a legtöbb fészeképítést, fészekjavítást és madárbarát hálózati átalakítást is. A fészekkihelyezéseket mindig előzetes egyeztetések alapján, a Nemzeti Parkok madárvédelmi szakembereinek javaslatai alapján végzik.
Forrás: MTI | Borítókép / illusztrációk: Pixabay
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️

Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több gólya









































