Vermelő halak | Döbbenetes felvételek a Dráva folyó sötétjéből!
Mindig is szerettem volna látni, mi van a nagy és vad sodrású folyók mélyén. Kedvenc folyóm, ami egyúttal – sok hivatalos forrás szerint is – Európa legvadabb folyója (és amit legutóbb Graz városában láttunk), folyton azzal vonz a partjára, hogy nehezen kiismerhető. Vannak persze, akik jobban szeretik a kiszámíthatóságot, a tópartok stabilitását és biztonságát. De a tavak kedvelőinek is őszintén és magabiztosan állíthatom: annyi izgalmat és olyan erős érzéseket sehol sem kaphatunk, mint a folyók partján, főként a vad folyók közelében.
A horgászokat is alapvetően két nagy táborra osztja a folyók és tavak világa.
A legtöbben a tavakra esküsznek, s viszonylag kevesen vannak a folyóvízi horgászok. Nem véletlenül. Folyón horgászni eleve sokkal nehezebb. Több az akadó, nem áll meg a szerelék, vagy csak nehezen, elsodorja a csalit és az etetést is a víz, a halak mozgása nehezen kiszámítható, amint gyakran a vízjárás is hektikus (ma már sok helyen – például a Dráván és a Murán – nemcsak az időjárás, hanem az erőművek miatt is).
Ha a tavakon mondjuk 5 alapvető tényező kombináció alapján dönthetünk egy jó hely és egy jó horgászstratégia mellett, akkor folyóvíznél legalább 50 alapvető tényező befolyásolhatja a sikerességünket. Talán ez riaszt el sokakat a folyóvízi horgászattól.
Kevesebb ott a kapás és a fogás, gyakran tátong üresen a szák.
Folyóvízen a helyismeret is sokkal (de sokkal!) többet nyom a latba, mint tavaknál. És mivel a folyóvizek az áradások, az alacsony hőmérséklet, a kisebb szervesanyag-tartalom és az „instabilitás” miatt kedvezőtlenebb élőhelynek tűnnek – ráadásul a fogások is kisebbek, halászat is elsősorban állóvizeken alakul ki –, azt hihetjük, hogy a folyók halfaunája szegényesebb.
De nem!
Jóval több halfaj él a folyókban, mint a tavakban.
Magyarország halfajokban leggazdagabb vizei sem állóvizek. Messze nem. Tudtommal a legtöbb halfaj a Rábában él, illetve a Mura-Kerka-Lendva torkolat vidéken, a magyar-horvát-szlovén hármas határ környékén. Ez utóbbit ismerem én is, majdnem olyan jól, mint a tenyeremet, s emlékezetes márnázások meg szilvaorrú keszegek jutnak eszembe róla, vagy épp a közelben található étterem, a Kantin páratlanul finom babgulyása.
Ha valaki kétkedne a folyóvizek elsőbbségében, gondoljon csak arra, hogy a tipikus állóvízi horgászhal, a ponty nemcsak tavakban találja meg a számításait, hanem a folyókban is. A tavakból jól ismert dévérkeszeg megél – nagyon is vígan – a folyókban is. Ugyanez igaz a tavak csukáira és balinjaira és harcsáira, de még a mocsarakat, gyorsan melegedő sekély vizeket kedvelő compóra is, amely rendszeresen ott van a folyók holtágaiban. Viszont a folyóvízi halak közül kevesen maradnak meg az állóvizekben. Megmarad mondjuk a pisztráng, vagy a menyhal, de állóvízben nem él a márna, a paduc, számos folyóvízi keszeg, a magyar bucó, az ingola, a kecsege, és sok-sok érdekes és pompás folyóvízi hal.
Érdekes jelenség ez, mivel, ha a madárvilágra pillantunk, ott is azt látjuk, hogy a leggazdagabb madárközösség inkább állóvizeken, azon belül is mocsarakon, és lápokon élnek.
Miért nincs ez így a halaknál is?
A megoldás talán abban kereshető, hogy van a tápláléknál is alapvetőbb életfeltétel, ami többek között a madaraknál – és általában minden szárazföldön élő fajnál – „evidencia”, bárhol és bármikor magától adódó alapfeltétel: a levegő. A vízben viszont egészen más a helyzet. Hiába van sok tápanyag, ha kevés a vízben az oxigén, akkor az csak kevés vízi szervezetet képes ellátni. Bár a folyóvizekben élni nem elhanyagolható kihívás, jóval kényelmetlenebb, mint a csöndes állóvizekben éldegélni – gondoljuk csak el, hogy sok folyóvízi hal egész életében úszni kényszerül, nem állhat meg egy pillanatra sem, hisz körötte árad a víz szakadatlan –, ugyanakkor a folyóvizek oxigéntartalma jóval magasabb és kiegyensúlyozottabb az állóvizekénél. Talán ezzel magyarázható, hogy a folyók halfaunája nagyságrendekkel gazdagabb.
Ugyanakkor mindebből szinte semmit sem látni.
A horgászok szákjai sem tükrözik vissza ezt a gazdagságot. A folyók kutatása is jóval bajosabb, és egy folyó legtitkosabb mélységeihez hozzáférni sok helyen lehetetlen. Erre épp a Mura szolgáltat példát. Nekem is van olyan horgászhelyem, ahol körülbelül 12 méteres mélységben horgászok közepes vízállásnál. És ahol egyszer – minthogy egy ideig sportúszó voltam – bemerészkedtem a folyó szélébe. Bár rekkenő hőség volt, a Mura vize mégis jeges volt, s úgy gondoltam, a szokatlanul hideg víz miatt zúg a fejem. Csakhogy amikor kicsit jobban kitapostam magamat a vízből, eltűnt a zúgás; ha viszont ismét nyakig süllyedtem, akkor ismét hallottam. Ez nem sokkal egy törésvonal mellett volt. Hamar rájöttem, hogy amit hallok – az a tompa zúgás és morajlás –, nem más, mint a Mura mélyében tonnaszám délkelet felé vándorló sóder moraja.
Mintha egy futballpálya méretű „betonkeverő” volna alattam.
És ebből a betonkeverőből kellett (volna) halakat fogni. Rémisztő erők dolgoznak egy ilyen folyóban. Nem csoda, ha a tudásunk a halfaunáról kezdetleges, és végképp nem csoda, ha alig-alig akad alkalom arra, hogy bepillantsunk a legnagyobb mélységek életébe.
Most azonban egy szlovén csapat megmutatta nekünk a Mura nagy testvérének titkait, amikor lemerültek az újév első napjaiban a Dráva legmélyebb pontján, 25 méteres mélységbe, ahol a folyó alján örök sötét uralkodik, hisz a folyóvíz koránt sem annyira tiszta, mint a tengereké, így kevésbé jut le a víz aljára a fény.
A folyóvízi horgász gyakran ábrándozik arról, vajon mi lehet a mélyben?
Abban a mélységben, ami jóval titokzatosabb és veszélyesebb, mint a tavak alja. Különösen igaz ez akkor, ha a télen vermelő halakról gondolkodunk. Egy régi spanom, akitől annak idején horgászni tanultam, és aki alapvetően folyóvízi horgász volt – ő volt az is, akit egyszer homoki vipera mart meg a kilencedik emeleti lakásom fürdőszobájában ITT –, szóval ez a herpetológus span mondta, hogy télen is lehet sok halat fogni a Murán, csak épp ismerni kell a vermelőhelyeket, azokat a törésvonalakat és gödröket, ahol összegyűlik a hal.
Azóta sem tudom elképzelni, hogyan néz ki a fagyos, téli folyó sötét mélyén vermelő folyóvízi halak sokadalma. De ennek vége.
Nem kell majd úgy alászállnom a rettentő alvilágba életem végén, hogy sosem láttam, amit mindig is szerettem volna látni: azt a másik evilági alvilágot, amit a folyók titkolnak előlünk. Most végre itt egy videó, ahol a Dráva telelő halait nézhetjük meg, s nemcsak hatalmas, csokorba gyülekező folyami harcsákat, hanem durbincsok hadát, keszegek felhőit, és márnák és pontyok olyan tumultusát, ami a Laokoón-szoborcsoport mozgalmasságát és epikusságát idézi.
Gyönyörködjetek, borzongjatok, csodálkozzatok, és fogadjátok szeretettel videóajánlatunkat!
Borítókép / illusztrációk: Pixabay & Wikipédia
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
ITT KÉRHETSZ TŐLÜNK INGYENES HÍRLEVELET ✉️
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több hal
„…Mura mélyében tonnaszám délkelet felé vándorló sóder moraja” – annak idején a házunk udvarába innen hozattunk kavicsot- „muramenti” mosott kavics- később Apám az egészet beleépítette a mediterrán partoldal támasztó bontott téglából készült támfalunk alapjába. Anyám szíve közepe volt a Mura – a hármashatár csücskében éltek a szüleim , a vend nagyanyám sétált át a szerelmével a magyar oldalra valamikor régen- a belatinci uradalmi cseléd és a kógyári nagygazda kocsisának története:-)) regénybe illik, mint ahogy az Anyámé is. Bocsánat, hogy mindig bejön valami személyes szál is de a Mura vidék az nekem is a szívemben van, újabban a Dráva folyó is mert a Fiam meg annak a közelében él.
Én nagyon is kedvelem a személyes emlékeket. Itt van részemről is egy: https://centauriweb.hu/barangolas-a-muravideken/
Köszönöm!
Nagyon jó volt olvasni, mert olyan szépen írsz a természet általám is imádott, nehezen kiismerthető részéról is.
Én belenőttem a tiszai, ártéri horgászatba. A Tiszának is vannak vadregényes, sebesfolyású részei, illetve csak voltak, amíg nem szabályozták túl. Egyszer horgásztunk a Rábán, az sem piskóta volt, de elképzelem milyen lehet a Murán. Van is egy emléked erről, amit ezen az oldalon még nem láttam, jó lenne ha hoznád majd azt is. 🙂 Főleg az új követőknek, olvasóknak. 🙂 Persze én is szívesen olvasnám újra.
Hú, ez a film a vermelésről szenzációs!
Sejtettem, hogy ez neked bejön majd 🙂
A víz alatti felvételek fantasztikusak, elképesztőek, sőt, döbbenetesek!!
Az jutott eszembe, hogy ilyenkor vajon telelnek egymáshoz szoros közelségben olyan halak, akik a nyári vizekben egymás ellenségei?
Én sosem horgásztam, a halak közül csak keveset ismerek fel, és tulajdonképpen lelkesedni is csak akkor tudok értük igazán, amikor a tányéromon látom őket – bocs’ mindenkitől, akinek a lelkébe gázoltam! -, de egy horgász mellett szívesen elüldögélnék egy szép folyó- vagy tóparton.
Jó kérdések, és bennem is felvetődött, mert úgy láttam, hogy sok helyen a vermelő harcsák és más halak egészen közel vannak egymáshoz, vagyis elvileg a harcsák „akciózhatnának”. Érdekes lenne mindezt huzamosan víz alatti kamerákkal, „halkamerákkal” figyelni! Milyen nagyszerű lehetne egy ilyen online víz alatti adás! És tudományos szempontból is biztosan sok hasznos infót adna!
Igen!! 🙂 🙂 Amikor nem zavarja meg senki előzetesen a halakat.