450 film ingyen az ünnepek alatt! Unatkozni nem fogunk…
Több száz magyar film vált elérhetővé hétfőtől a Filmio, a Nemzeti Filmintézet streaming platformjának kínálatában, ahol egészen január 6-ig lehet a kiemelt alkotásokat ingyenesen megtekinteni.
A több mint 450 film között a Meseautótól a Fehérlófián át a Moszkva térig számos klasszikus, közönségkedvenc és filmritkaság található – közölte az NFI hétfőn az MTI-vel.
Ingyen elérhetők mások mellett Fábri Zoltán, Makk Károly, Mészáros Márta, Elek Judit, Jancsó Miklós és Szabó István világszerte elismert alkotásai, az első magyar némafilmek és háború előtti vígjátékok, a hetvenes évek avantgárd kísérleti filmjei, a nyolcvanas évek olyan közönségsikerei, mint a Dögkeselyű vagy a Macskafogó, valamint a kilencvenes és a kétezres évek kultfilmjei, köztük a Roncsfilm és a Werckmeister harmóniák.
„A magyar filmkultúra egyedülálló kincs, amelyet minél szélesebb körben meg kell ismertetni. December a közös ünneplés és a visszaemlékezés hónapja, ezért szeretnénk lehetőséget adni mindenkinek, hogy hozzáférjen ezekhez az időtlen klasszikusokhoz kiváló minőségben felújítva, felejthetetlen filmélményekkel megajándékozva a családokat”
– mondta Káel Csabát, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
A platform hétről hétre bővülő tartalma átfogó válogatás a magyar film több mint 120 évének alkotásaiból. A csaknem ezer filmből álló kínálat több darabja számos alkalommal ingyen érhető el, az idén 110 éves Magyar Animáció legismertebb alkotásait például egész évben előfizetés nélkül lehet megnézni. A filmeket kábel nélkül lehet átjátszani a különböző okoseszközökről és számítógépekről az erre alkalmas tévékészülékekre is.
Forrás: MTI | Borítókép: Pixabay
Előre is köszönjük, ha megosztod ezt a cikket másokkal is!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!

Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több film










































Már megy a moziban az új népszerű magyar film a „Futni mentem” meg a Pedro Aldomovar film is a” Szomszéd szoba” én a héten mindkettőt megnézem, legalábbis ez a tervem. Jó lesz filmeket nézni az ünnep alatt, bár nekem olyan mennyiségű olvasnivalóm halmozódott fel, hogy gőzöm sincs hogyan osztom meg a dolgokat.