Karikó Katalin: Be kell mutatni a tudomány eredményeit!

Karikó Katalin

Karikó Katalin: Be kell mutatni a tudományt az embereknek!

A Nobel-díjas kutató előadásán azt mondta, „feladatunk tájékoztatni az embereket, lelkesíteni a fiatalokat, mert kutatónak lenni, újat létrehozni, segíteni másoknak nagyszerű”.

Hosszú folyamat, ameddig az alapkutatás során elért felfedezésből termék, az mRNS esetében törzskönyvezett vakcina lesz – fejtette ki a professzor. Hangsúlyozta, a terméket pedig el kell fogadtatni a társadalommal, mivel az átlagember ismerete távol áll a tudományos közösségétől.


Azok, akik ismereteiket az immunológiáról a közösségi médiában szerezték, és álhíreket terjesztenek az mRNS-vakcináról, arról nem tudtak, hogy gyermekkorukban kaptak kanyaró, mumpsz és rózsahimlő elleni, élő vírust tartalmazó védőoltást, amelyben ott volt az RNS. Egyszerű szavakkal kell elmagyarázni az embereknek, miről van szó.

A legfontosabb, hogy hinni kell önmagunkban, a hit azonban önmagában nem elég, sok tapasztalatot is kell szerezni, ehhez pedig el kell hagynunk a komfortzónánkat.


Az akadémiai és az ipari szektorban is kiemelkedően fontos a stressz kezelése.

Azokra a területekre kell koncentrálni, melyeken képesek vagyunk változtatni. Karikó Katalin úgy látja, az, aki mentálisan és fizikálisan készen áll, képes kimászni azokból a hullámvölgyekből, melyekbe kerül. A biokémikus problémának látja, hogy amíg korábban a természet megértése volt a kutatás célja, ma már publikáció vált a legfontosabbá, amely elismertséget, pályázati támogatást és összességében előrejutást hoz.

„Ha van ötleted, valósítsd meg magad” – szögezte le Karikó Katalin.

Ehhez partnerekre van szükség, a kutató ezért hangsúlyozta a személyes kapcsolatok és a bizalom fontosságát, példaként egykori doktorandusz társát, Ludwig Jánost említette, akivel bár az 1980-as éveket követően személyesen keveset találkoztak, de tartották a kapcsolatot és első közös, 1985-ös cikküket követő publikációjuk egyike volt annak a három közleménynek, amely a Nobel-díj indoklásában is szerepelt.

Kérdésre válaszolva arra biztatta a fiatalokat, próbálják ki magukat külföldön is, fontos a tapasztalatszerzés, élmények begyűjtése az akadémiai szférában és az iparban is. Hasznosnak tartaná, ha a kutatók – például a Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársai – aktívabban bekapcsolódnának az oktatásba.

A rendezvényen átadták az SZTE innovációs díjait.

Hallgatói kategóriában a szén-dioxid és glicerin egyidejű elektrokémiai átalakításával kapcsolatos munkájáért Szirmai Adriennt díjazták, szintén szén-dioxid redukcióval kapcsolatos kutatásaiért a leginnovatívabb PhD-munkáért járó elismerést Samu Angelika kapta.

Élő természettudomány kategóriában Hunyadi Attila gyógyszerész professzort és Ducza Esztert a természetes ekdiszteroid előállításával és alkalmazása kapcsolatos kutatásaiért díjazták, Sápi András az élettelen természettudomány kategóriában 3D-nyomtatóba való filamentek készítésének kidolgozásáért, Fodor Gergely egészségügyi kategóriában egyedileg tervezett légáramlásmérők tervezéséért kapott díjat.


Előre is köszönjük, ha megosztod ezt a cikket másokkal is!

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


dizájn kreativitás kreatívipar pixa 1 adomány 1

Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   


még több tudomány

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

2 hozzászólás

  1. Töreki Annamària dolgozatát nagyon szìvesen olvasnàm . Égetően fontos.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük