Kémia és irodalom | Tudtad, hogy az irodalmat a kémia is működteti?
Nem véletlenül raktam fel ma éjjel több részletet is első kötetem a Pátosz a káoszban című kissé rendhagyó novellás kötetemből. Szeretném, ha veletek együtt, kedves olvasók, kicsit kifinomultabb figyelemmel fordulnánk a kémia tudománya felé. Mi köze van ennek a korábbi részletekhez és egyáltalán az irodalomhoz? Jó kérdés!
Nekem nemcsak az szívügyem (fájdalmam?), hogy a műveltség napjainkban nem jelent magától értetődően legalább egy alapszintű természettudományi jártasságot is. Ugyanígy – bár kevéssé ismert vagy artikulált – a természettudományok terén nem csupán a madártan, a zoológia, az ökológia felé vagyok elkötelezett, hanem a kémia irányába is. Nem is kevéssé.
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ez a coming out védhető és hiteles lehet azért is, mert rendkívül korán dokumentáltam, deklaráltam is, bár – emlékeim szerint – ez senkinek sem tűnt fel.
Nyilvános írói pályám elejétől kezdve
(2006-tól) erősen alapozok a kémia tudományára, annak tudatában is, hogy esély sincs rá, hogy megszülessen egy olyan irodalomszemlélet, egy olyan irodalomkritika, egy olyan értelmezési (megértési) tartomány, ami tovább lát az orra hegyénél. És ami egyáltalán felismerné egy elbeszélés kémiai, fizikai, matematikai kódolását – ami azonban sokszor többet tesz hozzá egy történethez, mint amennyit nyilvánvaló, az irodalomtörténetben vagy tágabb értelemben vett művészettörténetben bevezetett szimbólumok.
Óriási a kísértés, hogy az ízléstelenséget sem elkerülve, oldalakon keresztül hozzam a példákat, amikor kémiai utalások, adatok, fogalmak keretébe helyezek történeteket. Onnantól, hogy gyakran használom a „termonukleáris” jelzőt, egészen odáig, hogy az egyik leghosszabb elbeszélésem címe nemes egyszerűséggel annyi: Antimon.
Az Antimon az 51 elem (egy fém) a periódusostáblában.
Vagy ott van a Fonóból Feno Barbitál, ami „civilben”, ha épp nem egy regényfolyam különös szereplője, akkor egy korábban nyugtatónak, újabban inkább görcsoldásra használt vegyület. Hogy a kémia, és a kémiai rendszerek és szimbólumok ötvözése a lélek történéseivel mennyire nem új keletű jelenségek az írói munkáimban, arra jó példa, hogy a legelső kötetemben jelent meg az Antimon is. És Feno Barbitál is ott szerepelt már az első írásaim között is.
De olvashat az olvasó olyan alcímet is, mint amilyen „Az utolsó adag stroncium”, de a Pátosz a káoszban még a fülszövegen is alkímiaként ábrázolom az írást, s ugyanebben a fülszövegben olyan fogalmakkal találkozhatunk, mint amilyen a Bunsen-égő, és ami csak kémikusoknak hozza el a szakmabeliek otthonosságának kellemes érzetét.
Egy kémiába belehabarodó, különös, ám szerencsétlen sorsú zseniről szól ugyancsak ebben a kötetben a Tafy hajdani nőjének majdani veje című elbeszélés.
Először is egy apró titok. Az elbeszélésben szereplő figura nem a fantázia szüleménye. Valóban felrobbantotta a saját gimnáziumát a ksíréletei során, valóban zseni, valóban őrült, talán még két éve sincs, amikor utoljára találkoztam vele az utván. Az elbeszélésből egyedül a nagy pergamen, az abszolút nulla keresése nem fikciós mozzanat. A címhez pedig annyit, hogy erős utalás (csűrcsavar) az időre, azon belül is az időparadoxonok megjelenítésének.
A Kék angyal című kötetben folytattam a sort.
Gondoljatok csak a Bróm-robbanásra! Először is, ebben az esetben is egy vegyület a címadó. Arról az apróságról nem szólva, hogy szintén robbanásról van szó, akárcsak a Tafy hajdani nőjének majdani vejében. a Zárójelentés című elbeszélés bizonyos szakaszaiban pedgi hemzsegnek az olyan vegyületek nevei, amelyek átlagos földi halandó számára semmit sem mondanak. Hosszú a sor, folytathatnám napestig. A kémia nemcsak anyagi létünk alapjait kutatja. Egyúttal egyfajta metaforája is a világnak, az életnek, annak a struktúrának, amit az emberi élet is leképez.
Mindezt csak azért részletezem: nehogy bárki azt hihesse, a kémia iránti rajongás és elkötelezettség csak alkalmi fellángolás. Nem.
Nem először ölelkezünk számottevő kéjjel a kémia meg én.
Meggyőződésem régóta, hogy addig nem tekinthető felnőttkorúnak a kultúránk, a „művelt nyugat”, amíg a műveltség humánműveltség-központú. Szintén az első kötetemben írtam (Minidínó és Ókeánosz), hogy akkor jön(ne) el az „ember aranykora”, amikor egy esti színpadi előadáson egy matematikai egyenlet kíméletlen levezetése három felvonásban épp úgy megrendíti a közönséget, mint manapság egy Csehov vagy Ibsen darab.
Rögtön az első kötetemben
írtam arról is, hogy a matematika, a fizika, a kémia területeit akkor is annektálnia kellene az irodalomnak, ha ezzel felszámolja magát. Vagyis íróként, már a legelső könyvem első lapjain hitet tettem az irodalom felszámolásának szükségszerűsége és törvényszerűsége mellett.
Látom, tudom: ez emészthetetlen, összeegyeztethetetlen azzal a képpel, amit irodalomszemlélet- és olvasószerte egy íróról, pontosabban annak archetípusáról gondolnak. Hibásan. A valódi író nem szolgája az irodalomnak és saját művének sem. A valódi író a szabadság rabja, de annyira, hogy akár önmagát és saját művét is képes felszámolni, amikor felfogja többek között a matematika vagy a kémia összetett, dinamikus igazságait. Azokat a tételeket, amelyek sokszor épp olyan paradoxonok, mint amilyen az, ha egy író akarja meghaladni az irodalmat. De gondolkodjuk logikusan, és válaszoljunk két kérdésre:
Lehetséges-e, hogy az irodalmat már nem lehet meghaladni?
Aligha. És ha ez aligha elképzelhető, és az irodalom (is) meghaladható, akkor nemcsak mint lehetőség áll előttünk, hanem mint kihívás, sőt: mint feladat. Meg KELL haladni (ha lehet mihamarabb).
Ki haladja meg az irodalmat, ha nem épp egy író?
Remélem, érezhető, hogy egyfajta lelkesültség izzít át belülről, mintha termonukleáris erők szabadulnának fel az összes sejt minden parcellájából minden ezred másodpercben; mintha korábban eltéphetetlennek tűnő kovalens kötéseket játszi könnyedséggel szaggatnék fel végtelen plusz egyszer.
Kérem, ez a kémia kémiája. Kérem, a vegyszer az élet fűszere!
Nem csoda, ha lelkesültségem, és a reneszánsz, ha tetszik holisztikus, szintetizáló új szemlélet reménye ismét fellobbant bennem, amikor azt láttam, hogy idehaza is kísérletet tesznek a kémia népszerűsítésére. Más kérdés, hogy egyelőre – úgy látom – kevés emberhez ér el ez a program, aminek honlapja is van (Kémia mindenkinek). Meg persze gazdasági megfontolások is, minthogy a nagy cégek is szűkölködnek vegyészekben, kémikusokban, holott gazdasági érdek is, hogy a fiatalok közül egyre többen forduljanak érdeklődéssel a kémia felé.
A mi szemünk előtt viszont ennél is nagyobb cél lebeg. A kezdetektől fogva. A Cenweb magazinná szervezése során is célunk volt ez mindig. Az a cél, hogy például a kémiát is olyan szinten integráljuk a mindennapok kalandjaiba és műveltségébe, ahogyan annak része Bulgakov Mester és Margaritája vagy teszem azt Gauguin.
Így most – mivel van egy hazai program is a kémia népszerűsítésére – szeretnénk ezt a törekvést a fentiek szellemében segíteni. Arra kérünk titeket is, kedves olvasóink, hogy támogassátok ezeket az oldalakat. Kövessétek a Facebookon és a Youtube-on.
Mi pedig megkerestük a Magyar Kémikusok Egyesületét, akik az új honlapot is üzemeltetik, egyrészt azzal a kéréssel, hogy átvehessünk tőlük írásokat, másrészt azzal a „hátsó szándékkal”, hogy hosszútávon is támogassuk ezt a törekvést, és hosszú távon jó példával járjunk elől, amikor a Cenweb kémiavonalát jelentősen erősítjük.
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több tudomány
Lehet, most csalódást fogok okozni, de a kémia sosem tartozott a kedvenc tárgyaim közé. Megtanultam, mert abból is ötöst akartam kapni, de sosem csodálkoztam rá úgy, mint a fizika órán hallottakra, látottakra, tanultakra. (Bár annak nagyon örültem, hogy kémia órán megismerhettem pl. a répacukor gyártási folyamatát. 🙂 )
Ez persze egyáltalán nem csökkenti az írásaid iránti rajongásomat, Cen’! 🙂
Nem okoztál csalódást. Épp ezt a lényeg: tisztában vagyok vele, hogy a kémia milyen mostohagyerek. Ha csak egy kicsit is sikerülne ezen változtatni a jövőben, akkor már megérte minden erőfeszítés. Bárhogy van is, az írásaim telis tele vannak kémiával. 🙂
Emlékeim szerint a fizikáért sem rajongtak többen annak idején, mint a kémiáért. S ha valaki szerette a matekot – s urambocsá! még tudta is -, arra már majdnem csodabogárként tekintettek sokan. (Pláne, ha lány volt. 🙂 )
Nem vagyok képben igazán: mennyi kémiát tanulnak a diákok mostanában?
Te viszont tényleg népszerűsíted az írásaidban, mert pl. amikor először olvastam az Antimont, emlékszem, rákerestem a neten, hogy mi is az. 🙂
Feltűnt anno, talán először a Bróm robbanásnál, amit fenntebb leírsz. Egyik nagy kedvenc novellám, a FoNo alapjànak tartom, talán az is.
Az Antimonnal való első találkozásomkor mindig beugrott a Bizmut 😊, egymás mellett vannak a periódusos rendszerben. Nagyon érdekel, vajon Antimon miért lett Antimon? 🤔
Örülnék, ha és amennyiben létrejönne a Magyar Kémikusok Társaságàval a találkozás, ők elolvasnák legalább a Bróm-robbanást, ha eddig még nem tették. 😊
Nagyon örülök, hogy a valós kémia is támogatást kap általatok! És most nem az irodalmi oldalról közelítve, bár néha gondolkodtam azon, hogy miért bukannak fel ilyen elemek, nevek, a novelláidban, de nálad azért sok a kitalált, megfordított név is.. Nem azért mintha én anno imádtam volna mint tantárgyat, de azt azért, egyszerűen szólva, idejében felismertem, hogy kémia nélkül nincs biológia, és akkor nincs élet, nincs természet,……. és így tovább.
Nem csak a gyártásban keresnek vegyészeket, kémikusokat, de az oktatásban legalább 25 éve nincsenek jó tanárok, mert a kémia szak nem volt népszerű már akkor sem. Sokan csak szükségből választották. Vagy azok akik tényleg értették és szerették a kémiát, már akkor a gyógyszeriparban, és más akkor prosperáló vegyi cégekben helyezkedtek el. És most ez üt vissza. Szóval szuper ötlet a kémia népszerűsítése!!
A szervetlen kémia vizsgámon csak a Jóisten tett át elsőben az orvosin, de a biokémiát nagyon szerettem- a jelenlegi szakmám meg tiszta radiokémia- molekuláris képalkotás. Az első laboros szakvizsgámra anno négyszer olvastam el a Karlson patobiokémia könyvét. Aztán meg az izotópok oldaláról kellett újra előszedni, melyik jelzett molekula hova megy milyen biokémiai folyamatba lép be stb.. Sosem gondoltam, hogy egyszer a képalkotás oldaláról kell újra tanulnom a sejtbiológiát, a biokémiai utakat. Feliratkoztam az ajánlott oldalra, kattintsatok rá , nagyon szuper, s meghallgattam egy zseniális beszélgetést Ben Feringa Nobel díjas biokémia professzorral- „A molekuláris gépek világa ” videó alatt találjátok . Hihetetlen , hogy egy farmról a Nobel díjig jutott Ő is, akárcsak Karikó Katalin -meg is említette. Zseniális – kitűnő a humora, a lelkesedése, ahogy beszél arról, hogy a kémia- biokémia mindenben ott van, valaki megkérdezte tőle tud e olyan dogot mondani ami elszakítható a kémiától- nos nincs olyan- neki is elhisszük, mint a Te novella és regény hőseidnek. Én azt hittem mindig azért adsz olyan klassz neveket a történeteidben , mert latint is tanultál, vagy mert az orvos Édesanyád mellet ebben is szocializálódtál . Az irodalomba is kellene „Lindo meetingeket ” adni( a fenti beszélgetés említette, hallgassátok meg ), ahova minden tehetséges embert meghívnának és beszélhetnének a munkáikról.