Korlátoznák a Trevi-kút látogatóinak számát
A Trevi-kút Róma legnagyobb utcai szökőkútja. 1762-ben avatták fel, és a mai napig az ókori Aqua Virgo vízvezeték táplálja. A medencét uraló szoboregyüttes közepén Óceán isten alakja magasodik, és ha valaki vissza akar térni Rómába, a babona szerint aprópénzt kell dobnia a vízbe. A műemlék ikonikus szerepet kapott Federico Fellini Az édes élet című filmjében, amelyben Anita Ekberg és Marcello Mastroianni gázolt a vizében.
A Trevi-kút azonban egyre népszerűbb a turisták körében, és rendszeresen több ezer ember szorong az előtte lévő szűk téren. A 2025-ös jubileumi szent évre készülve a főpolgármesteri hivatal javítani szeretne a körülményeken, ezért új intézkedéseket vezetne be a jövő évtől. A turisták csak előzetes helyfoglalással, egyeurós belépődíj ellenében látogathatnák a kutat, a római lakosok továbbra is ingyen tehetik ezt meg. Korlátoznák annak lehetőségét is, hogy a turisták a lépcsőkön vagy a teret ellepő presszók és éttermek teraszain ülve egyenek, igyanak.
A turistatömeg enyhítésére már korábban is születtek ötletek, 2019-ben például kerítéssel akarták körbevenni a kutat, ahogyan a Spanyol-lépcsőt is. Ezek a tervek végül nem valósultak meg, de 2023 júliusában fizetősség vált egy korábban ingyenes program, a Pantheonba való belépés, amelyért jelenleg fejenként öt eurót kell fizetni.
2025-ben a város rendkívüli eseménysorozatnak ad otthont, amelyre mintegy harmincmillió olasz és külföldi látogatót várnak.
A lányom júliusban Rómában járt, nem tudott a Trevi kút közelébe férkőzni a hatalmas tömeg miatt- amitől meg amúgy is irtózik. nagyon helyes, ha valami egészséges határt húznak, ha más eszköz mint a belép akkor legyen az.
“ha nincs más eszköz mint a belépő” . Hogyan lehetne javítani amit elküld az ember hibásan?- bár mondjuk engem nem zavar, talán látszik ennek ellenére, hogy írástudó valék:-))))
Ne aggódj, már meggyőződtünk róla, hogy írástudó vagy. 🙂 Egyébként nálad nincs olyan gomb a kommentnél, hogy szerkesztés? Már ha bele akarsz nyúlni a korábbi hozzászólásba, mert engem nem zavar, ha benne marad egy-egy “hiba”, ezt észre sem vettem volna, ha nem szólsz. 🙂
Én 12 évvel ezelőtt jártam a Trevi-kútnál, és persze, hogy én is dobtam bele pénzt. 🙂
Próbálkoznak mindenfélével, hogy féken tartsák a turista-áradatot. Emlékszem, pár évvel ezelőtt a mindenfelé a szendvicsüket és egyebeket majszolókból lett elegük, és megtiltották a közterületen történő evést.
Azt hiszem, hogy a klímaváltozás majd besegít, és legalább nyárra lecsökkenti az odalátogatók számát. 🙁
Nem voltam még Rómában- igaziból nem is igazán csábít.
Toscana a szívem csücske- majd egy szép őszi langyos hónapban egyszer csak:-)))
Köztünk szólva engem sem nyűgözött le annyira Róma. Nápolyt sokkal jobban szerettem.
Én 2005-ben jártam ott, már akkor sem voltak kevesen, de az nem volt jellemző, hogy nem lehetett lépni. A Vatikánnál viszont olyan ijesztően hosszú sor állt, körbeérte a területét, hogy onnan visszafordultam. Persze Rómába nem szabad úgy menni, hogy az ember nem veszi meg mindenhova előre a belépőt, de én improvizáltam. A klímaváltozás biztos, hogy nagyon átalakítja a turizmust, már most lehet látni ennek a hatásait. Ismerek olyan nyaralót, aki pár éve megfogadta, hogy délre nyáron soha többet.
Ezt idén nyáron én is megfogadtam, pedig csak az Al-Dunáig mentem! 🙂
Még 2012-ben sem volt nagy tömeg a Trevi-kútnál, nem kellett megküzdeni azért, hogy bele tudjuk dobni a pénzt, meg tudtuk közelíteni.
A Vatikánba itthonról előre megváltott jeggyel és megfogadott idegenvezetővel mentünk. Mi is láttuk a sort, aminek a végére be kellett volna állnunk, ha nem gondoskodunk előre a jegyről.
🙂 🙂