Tájfestészet: vizet és kéket a tájba!

Tájfestészet: vizet és kéket a tájba!

Színnel lélekkel

---

Amikor visszaadjuk egy tájnak, egy élőhelynek, egy völgynek a vizet, nem egyszerűen a talajvízháztartást próbáljuk rendbe rakni; nem egyszerűen a szárazságoktól szenvedő és állományukban már a kipusztulás szélén billegő fajoknak adunk egy utolsó esélyt; nemcsak új fajok szaporodását és megjelenését tesszük lehetővé; nemcsak a gyepi békák és mocsári békák, meg a pompás alpesi tarajosgőték számíthatnak ránk, amikor visszaadjuk a vizet; nemcsak a jégmadár találhat magának új telelőhelyet; nemcsak a szitakötők sosem látott nemzedékei nevelkedhetnek nálunk; és nemcsak majd az Afrikából visszatérő gyurgyalagok találnak majd itt a korábbinál jóval több szitakötőt; nemcsak guvatok hangja szólhat minden nap ott, ahol korábban guvat sem volt; nemcsak szalonkák pihenhetnek meg,

hanem az ember is.

Nemcsak egészségesebb és hasznosabb egy vízzel telített táj, hanem szebb is. És fordítva: valószínűleg azért találjuk szépnek, mert sok tízezer év evolúciós tanulsága a kollektív tudatalattink mélyén, hogy ahol víz van, ott a legjobb; ahol víz van, ott van biztonság; ahol víz van, ott érdemes megállni; ahol víz van, ott van élelem; ahol víz van, ott van szerelem; ahol víz van, ott van minden.

A kék szín megnyugtat, de nem azért szeretjük a vizet, mert kék, épp fordítva: azért szeretjük a kéket, mert a víz legtöbbször kék. A kék üzeni mindazt, hogy érdemes megállni, érdemes tábort verni, ahol ez a szín van, ott érdemes halászni, vadászni, családot vagy törzset alapítani, esetleg egy várost vagy országot. Ahol kék van, ott van minden, ezért nyugtat meg minket a kék – főként, ha még fodrozódik is, mert a mozgás, a csordogálás, a hullámzás, a fodrozódás azt üzeni:

ez a víz valóban él, és ha a víz él, élhetünk még mi is.

Nekünk pedig itt a rezervátumban különleges, soha korábban nem érzett öröm látni ezt. Olyan öröm, aminek nincs meg a forrása a kollektív tudatalattiban, hisz a Homo sapiens ilyet csak újabban csinál. Az ember eddig csak elvett, s csak újabban eszmélt rá, hogy időnként valamit vissza kellene adni. Váratlan, újszerű öröm és boldogság ez; olyan öröm, amit a Homo sapiens – így mi is – csak most ízlelgetünk. Ez egy új evolúciós ugrás első elrugaszkodásának élménye, amit évezredekkel később is sokat emlegetnek majd.

---

• Az ember meghódította a tüzet.
• Az ember magához édesgetett állatokat.
• Az ember elvetett magokat.
• Az ember feltalálta a kereket.
• Az ember feltalálta a kereskedelmet.
• Az ember feltalálta a futószalagot.
• Az ember feltalálta a háborúkat.
• Az ember feltalálta a gőgöt.
• Az ember feltalálta a rabszolgaságot.
• Az ember feltalálta a műanyagokat.
• Az ember elérte a Holdat.
• Az ember elérte a Marsot.
• Az ember elérte, hogy teljesen hülye legyen.
• Az ember mindent elvett.
• Az ember semmit sem hagyott.
• Az ember végül mégis valamit visszaadott.

---

---

---

Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket! Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá! | ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️ | Illusztrációk: Centauri

---

---

még több „Kert és vadon”