Megkezdődött a 25. gímbika fesztivál itt is! | Szarvasbőgés 2024

szarvasbőgés gímszarvas 2024

Megkezdődött a 25. gímbika fesztivál itt is! | Szarvasbőgés 2024


Kert és vadon | A rovat további írásai itt


“Nem elírás, 2021-ben és 2022-ben percre pontosan ugyanakkor hallottam az első bikát”

Nyilván több ezer éve bőgnek a gímszarvasok a környéken – Európa egyik legpompásabb szarvasállománya! –, csak azt szeretném jelezni a címadással, hogy a szarvasbőgés valódi ünnep, egyfajta fesztiválidőszak a természetimádók számára. Nálunk ráadásul házhoz jön a mozi, nem kell barangolni annak megállapításához sem, hogy mikor indul az első koncert.

Épp tegnap este adtunk hírt arról, hogy

Gemencen beindultak a bikák.

Épp csak kiraktuk a főoldalra a hírt, amikor körülbelül egy óra múlva hallottuk az első bikát a birtoktól nyugatra, viszonylag messziről, talán 3-5 kilométeres távolságból, nem sokkal sötétedés után. A távoli bőgésre talán, egy bika jóval közelebbről, talán 1-2 kilométeres távolságból, a birtokhoz mérten délnyugati irányból bőgött, majd erre még egy kicsivel odébb, dél felől egy harmadik is. Mindez egy percen belül, a dolgozószoba nyitott ablakából. Másnap korahajnalban szintén hallottam bőgést.

Így tehát azt mondhatjuk, hogy viszonylag erősen indult a fesztivál.


szarvasbőgés gímszarvas 2024
Free photo

Várható volt, miután tegnap éjjel szinte egész éjjel zuhogott az eső, rendkívül erősen lehűlt a levegő. Annyit villámlott és időnként olyan szélrohamok voltak, hogy éjjel már szakadozott az internetünk, majd hajnalra – amikor kezdtük volna frissíteni az oldalt – le is állt. Egy ennyire erős nyár végi front szinte törvényszerűen hozza magával, hogy a bikák megszólaljanak. Ilyenkor még mi is – bár bennünk nem zajlanak annyira viharos hormonális változások, mint a szarvasokban – pillanatokon belül kerülünk őszi hangulatba.

Én speciel nem is tegnap, hanem az eggyel korábbi lehűléssel már teljes mellszélességgel felfeküdtem az őszi flow-ra, amint azt részint a Cenweb magazin is tükrözi, hisz már egy hete hozom a szarvasokkal kapcsolatos írásokat.

Többek között kiraktuk az eddigi legátfogóbb cikkünket arról a kérdésről, hogy

mikor kezdődik a szarvasbőgés?


Országos szinten erre a kérdésre azt válaszolhatjuk, hogy a standard szerint. Annak ellenére, hogy a nyár vége nem egyszerűen kánikulát hoz, hanem újabb hőhullámot, és úgy néz ki, hogy az idei lesz minden idők legforróbb és leghosszabb nyara, mégis: annyit hozott a szarvasok konyhájára az augusztus húszra eső radikális, majd tegnap este megerősödő lehűlés, hogy hozzák a papírformát.

Más kérdés, hogy

mi a helyzet nálunk?

Érdemes elolvasni, mit írtam a szarvasbőgésről tavaly. Tényleg szívből ajánlom.


Egészen más úgy belemenni a bőgés időszakába, hogy már nem emlékszünk pontosan dolgokra, és más úgy, hogy szokatlanul pontos képünk, és rém éles viszonyításai pontjaink vannak. A tavalyi posztból három dolgot emelnék ki.

Az egyik az, hogy mivel szinte állandóan ébren vagyok éjjel (általában a magazint írom-szerkesztem vagy regényt írok) – az ősz közeledtével főként! –, percre pontosan tudom, hogy mikor dörög fel az első bika. Így az adataim nem véletlenszerűek, hanem nagyon is relevánsak.

Az elmúlt négy évben így alakult a bőgés kezdete:

  • 2021. augusztus 27. | hajnali 1.27
  • 2022. augusztus 27. | hajnali 1.27
  • 2023. augusztus 15. | hajnali 3.15
  • 2024. augusztus 27. | este 20.30.

Nem elírás, 2021-ben és 2022-ben percre pontosan ugyanakkor hallottam az első bikát, de az is elgondolkodtató, hogy bár az időjárás jelentősen átalakul, a környék gímbikái egyelőre morózusan pontosak.

Másik, szintén roppant érdekes megfigyelés – most látom: hisz erről már tavaly is írtam! –, hogy az első bikák mindig délről-délnyugatról szólnak. Ez megerősíti azt a feltételezésemet, hogy a birtokra a bikák egy része (25 év tapasztalati szerint leginkább az idős „nagy” bikák) némi vándorút után érkezik ide, méghozzá zömmel délről, talán a vad Mura vidékéről.

Rendkívül érdekes volna műholdas követéssel kutatni a gímszarvas mozgását Európában.

Ez annyira érdekes lehet,

hogy amennyiben tehetős polgár volnék, ebbe legkésőbb ma délig jelentős összeget fektetnék be.

A barna medve esetében is láttuk, hogy megdöbbentő vándorutakat tesznek meg évezredek óta, és részint ennek köszönhetően népesítenek be viszonylag hamar új területeket, tartanak fenn távoli populációk közötti kapcsolatokat és biztosítják az egymástól elszakadt populációk közötti vérfrissítést. Erről szól az egyik legérdekesebb medvékről szóló írásunk ITT.


Persze csak akkor olvassátok el, ha már végeztetek a tavalyi szarvasbőgés-poszttal és megnéztétek a szarvasainkról szóló kisfilmet is. Jó szarvasbőgést, szép ősz és minden jókat továbbra is: Cen’

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   

még több szarvas

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

12 hozzászólás

  1. Nagyon vártam már! 🙂

    Annál is inkább, mert a szarvasok talán tudnak valamit, és a bőgésükkel tényleg az ősz kezdetét jelzik – aminek errefelé, sajnos, egyelőre semmi nyoma. 🙁 A tegnap esti front semmi esőt nem hozott Zuglóba, csak némi lehűlést, ami reggelig tartott ki csupán.

    (Ezt a dátumot biztosan megjegyzem, mert az édesanyám is augusztus 27-én született. 🙂 )

    1. Author

      Igen, látom, az ország nagy részén folytatódik a hőhullám: döbbenetes – bár az egyik podcastben épp azt jósoltam, hogy marad ni fog a meleg, akár novemberig, november közepéig is.

      1. Igen, emlékszem.
        Nagyon úgy néz ki, hogy igazad lesz, pedig ezúttal kivételesen azért szurkoltam, hogy ne legyen. ☹
        Eddig még sosem jött be az időjósok által prognosztizált lehűlés, sajnos.

        Pedig hétvégén már kezdődne a naptár szerinti ősz…

  2. Nagyon jó képet választottál a cikkhez!

  3. Egyre inkább èrtem, Cen’ , hogy miért ünnep a szarvasbőgés🫎
    Mivel szomorúan belátom, hogy ez a vidék, ahol élek pokollá vált, ahol hónapok óta nem esett eső, itt már akkor se lehet ünnep, ha valaha egyáltalàn az lett volna. 😪

    1. Author

      Egyrészt őrült öröm, ha sikerül nektek is ünneppé tenni. Másrészt Ibolya, próbálj meg velünk lenni amennyire csak lehet, mi igyekszünk sok mindenekkel közvetíteni a vadont, abban a reményben, hogy örömötöket és örömödet szolgáljuk ezzel – meg persze a vadont is. Elárulok egy apró titkot, hátha ez is jobb kedvre derít: készül egy ünnepi videó abból az apropóból, hogy elértük a 1000 fajt. Remélem, a hétvégére már látható lesz. 🙂

      1. Köszönöm, igyekszem, mert jó itt lenni nálatok! 🤗

      2. Most, hogy csodás eső volt nálatok, vajon a tókák és a patakmeder is megtelt és nem csak vízzel, hanem élettel is, remékem! 🐸🦎🐋😊

  4. Többször is visszatértem ehhez a cikkhez-ez is olyan “honvágyas”:-)). A mi kis falunk szinte szomszédos a szlovén határhoz közeli kedvenc helyeddel Lendvával, annak ilyedén a nagyapám lovaskocsival járt át Belatincra, ahonnan elhozta feleségnek a nagyanyámat, , Ő meg gyalog járt Belatincról Lendvára szolgálni, aztán egy szép napon átjöttek a magyar oldalra végleg. Szóval körülöttünk csupa erdő, bennük ahogy ifjúságom csavargásaira emlékszem szép vadászházakkal- meg ahogy mi hívtuk”menedékházak”- fából. A mi udvarunkból nem lehetett hallani a 3-4 km.-re lévő környező erdők szarvasainak bőgését, de mindig tudtuk mikor nem szabad csavarogni.Tegnap az egyik alföldi ,Szeged vonzáskörzetében élő ismerősöm, aki hobbiból vadászik kirakott egy olyan képet, ahol ott fekszik kiterítve egy gyönyörű gímbika, hatalmas trófeával a fején- szóval nem bírtam lájkolni. Ezek szerint a szarvasbőgés kezdetekor kiadják az engedélyt is arra melyik gímbikát lehet kilőni? Szóval ez a tudatos állomány szaporítás szabályozása? Amíg somogyban éltem, sokat kirándultunk a gyerekeinkkel Bőszénfára, fantasztikus látvány volt a vezetett kirándulásokon, a messzi horizonton a sok sok szarva látványa.

    1. Author

      Valahol Tornyiszentmiklós környékén éltetek? | a szarvasokkal kapcsolatos kérdésedre alapos, aprólékos választ ad egy korábbi cikkem, ami Edward túlélési esélyeit latolgatja – pontosan megnyugtat mindenkit, és biztosít mindenkit arról, hogy errefelé (de a legtöbb szarvasos területen szintúgy) nem esztelen lövöldözés zajlik. Azok a vadászok pedig, akikkel jó együttélésem van, megdöbbentően körültekintőek. De tényleg!

      1. A nagyszüleim és a szüleim is Szentgyörgyvölgyön éltek. Én csak 14 éves koromig, aztán már csak a szünidőkben. Elolvasom a korábbi cikket a vadászattal kapcsolatban- köszönöm.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük