Sertéspestis tizedeli az állatokat
A horvát gazdák hatodik napja tüntetnek a sertéspestis megfékezését célzó kormányintézkedések miatt. Közel hétszáz sertéstenyésztő több tucat traktorral állta el az utakat, és akadályozza a forgalmat Kelet-Szlavóniában, Vukovár-Szerémség megyében. A tiltakozást hétfőn Eszék-Baranya megyére is kiterjesztették.
A tiltakozók azt követelik a kormánytól, hogy azonnal vessen véget az egészséges sertések elpusztításának, fogadjon el olyan törvényt, amely lehetővé teszi az egészséges sertések kereskedelmét és a hagyományos módon történő disznóvágást.
Ivica Backo, a horvát falvak védelmére felállított válságtörzs egyik tagja elmondta: addig nem mozdulnak, míg a kormány nem engedélyezi a disznóvágást. Lehűlt az idő, most van itt az ideje a disznótoroknak – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy nem kérnek semmi újat, csak amit Szlavóniában már évszázadok óta csinálnak.
Marija Vuckovic mezőgazdasági miniszter a sajtónak nyilatkozva elmondta: a kormánynak hallgatnia kell az állatorvosokra és a szakmára, amikor járványvédelemről van szó. Amennyiben engednének a gazdák követeléseinek, az visszalépést jelentene a fertőző betegség leküzdésében.
A korlátozás alatt álló körzetekben még saját használatra sem szabad sertést vágni, továbbá tilos az élőállat, a hús, illetve húskészítmények zónán kívülre történő szállítása.
Horvátország június 23-án jelentette először az EU-tagországoknak, hogy a házisertés-állományban is igazolták az ASP vírus jelenlétét, majd rövid idő alatt több tucat járványgócot azonosítottak. Az országban eddig valamivel több mint huszonötezer sertést pusztítottak el.
Továbbra is a kelet-horvátországi Vukovár-Szerémség megyében a legrosszabb a helyzet. A járvány eddig 1087 gazdaságot érint az ország Szerbiával és Bosznia-Hercegovinával határos megyéiben.
A bezárt telepeken legkorábban 2025-ben lesz lehetséges az újbóli tenyésztés, emiatt sok gazdálkodó döntött úgy, hogy felhagy a sertéstartással.
A horvát kormány 7,5 millió euró értékben nyújt támogatást azoknak a gazdálkodóknak, akiknek a járvány továbbterjedésének megakadályozása érdekében el kellett pusztítaniuk a sertésállományukat.
Forrás: MTI, kép: Unsplash
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért, 2200 forint támogatásért elérsz minden támogatói tartalmat, a heti videókat és írásokat is. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő neked, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a hello@centauriweb.hu vagy a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is megköszönve, és remélve, hogy szövetségesek leszünk.