Itt vannak a Perseidák | Este érdemes felnézni az égre

perseidák

Perseidák | Este érdemes felnézni az égre


A Perseidák meteorraj maximuma idén augusztus 12-én 16 órára esik, de már vasárnap estétől érdemes az eget kémlelni. A legtöbb, óránként 75-100 hullócsillagot hajnalban lehet majd megpillantani a hét elején.

A meteorzápor megfigyeléséhez érdemes fényszennyezéstől távoli helyet keresni, ahol az égbolt jól belátható. A Hold idén az első negyedben jár, így fényszennyezése csak mérsékelten zavarja majd a megfigyelést, a szerencsésebbek pedig még néhány szép, fényesen izzó tűzgömböt is láthatnak.

A csillaghullás július végén kezdődött, a jelenség maximuma után napról napra kisebb gyakorisággal látszanak még hullócsillagok egészen augusztus végéig.

A Perseidák meteorraj

meteoroidjai a 109P/Swift-Tuttle üstökösből származnak, amely átlagosan 133 évenként kerüli meg a Napot. Az üstökösből “kipöfékelt” porszemcsék annak pályája mentén eloszlanak, és az égitestéhez hasonló sebességgel tovább keringenek a Nap körül. Amikor a Föld keresztezi az üstökös pályáját, a porszemcsék ütköznek a légkörével, és nagy sebességük miatt ionizálják a gázmolekulákat. Ez látványos felfénylést, ioncsatornát képez, ami a földről is látható.

A Perseidák megfigyelésére a Svábhegyi Csillagvizsgáló dupla észlelőestét szervez Hullócsillagok éjszakája címmel. Bővebb információk az intézmény blogbejegyzésében találhatók.

Forrás: MTI, kép: A hosszú expozíciós idővel készült képen hullócsillagok húznak csíkot az égen a Medves-fennsík felett Salgótarján közelében 2024. augusztus 11-én hajnalban, forrás: MTI/Komka Péter

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   

még több cenweb

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

4 hozzászólás

  1. Ma éjjel lepkészünk, elvileg hullócsillagzápor közepette 🙂 meglátjuk…

    1. Úgy legyen Cen’!
      Szerencsés csillagzatot, nálad biztosan kevés a fényszennyezés. (Remélem!)
      Lepkészésnek októberben vége, vagy rosszul emlékszem?
      Lepkészés csillaghulláskor…🦋🦋🌛🌟

  2. Ezt Cen’ írta hozzászólásban 2016. augusztus 12-én “Meteorles” c. fb posztjához:

    “Opció az is, hogy csak kifekszik az ember, hanyatt a roppant tág és lassan forgó csillagos égbolt alá, és csak ámul és bámul, akár a gyerek, hogy micsoda egy Univerzum fonódik körénk, és kívánságok helyett pl. azt kérdezi: mégis – látva ezt az eget, a felfénylő füstcsíkokat, a titokzatos Tejút innen pornak tűnő milliárdnyi csillagát, s a horizont sötétjébe süllyedő Holdat – mégis, mennyi a valószínűsége annak, hogy itt lehessek, láthassam ezt, tudjak róla, tudjak magamról, másokról, bármiről ezen a világon? – akár vágyakról is.” ❤

    1. Mennyire semmik vagyunk, de mégis megvan itt a helyünk. Még!
      Köszi Edit, hogy hoztad!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük