RÖrvös légykapó a rezervátumunk 153. madárfaja!
Ahol víz van, ott minden (is) van, mondhatnánk, és ez csaknem szó szerint igaz. A vizes élőhely-rehabilitációtól elsősorban a vízi élőlények és fajok megsokasodását várjuk, de természetesen a vízhez szorosan nem kötődő fajokra is kedvezően hat, ha valahol megjelenik a víz, esetleg a korábbinál jóval jelentősebb mennyiségben. Mint nálunk 2025 március eleje óta, amióta rezervátumunk alsó részét a völgyben folyamatosan alakítjuk vissza mocsárrá és láprétté. A nagy víztömeg természetes velejárója, hogy sokkal több a rovar, és erre olyan fajok is jól reagálhatnak, amelyeknek semmi közük a szó szoros értelmében vett vízimadarakhoz.
Olyan fajokra gondolunk, mint amilyen például a széncinege (Parus major). A költési időszak bőségesebb táplálékforrása könnyen eredményezhet népesebb fészekaljakat, így már pár éven belül egy vizes élőhely körzetében népesebb cinegepopuláció alakulhat ki, mint amilyen korábban. Holott a széncinege alapvetően erdei madár. Erről a szekunder hatásról különálló posztban szó lesz még részletesebben is.
A másik apróság, amit a 153. madárfajról szóló hír elé érdemes odatennünk, hogy a „rendes” fajlistán kívül további három madaras listánk van, amelyekről ebben a cikkben részletesen írtunk.
Az egyik ilyen lista a „nagy hiányzók” listája.
Ezen a listán 11 madárfaj szerepelt (most már csak 10), s mindegyik olyan gyakori faj, amelynek már rég meg kellett volna kerülni a birtokon. 25 év alatt mindenképp. Ilyen nagy hiányzó egy tipikusan erdei madárfaj, a viszonylag gyakori örvös légykapó (Ficedula albicollis). Ugyanezen a listán ott van például a függőcinege (Remiz pendulinus) is, de az legalább vízpartokhoz erősen kötődő fajként érthetően hiányzik, ám az örvös légykapó erdei madár lévén érthetetlen módon marad távol a területtől. A Nagypatakot végig idős égerláperdő határolja, ott is látni kellett volna már ezer éve.
Ugyanakkora közeli rokonát, a jóval ritkább kormos légykapót (Ficedula hypoleucos) már 2000-ben bizonyítottuk. Sőt, fogtunk egy szép hímet a Nagypatak partján, a mostani Sakál-gázló vonalában madárgyűrűzésen. Ennél is durvább, hogy a ritka kormos légykapó fészkelése sem kizárható a környéken (irodalmi adat is van róla), s az szépen illeszkedne sok más hegyvidéki-északi faj jelenlétéhez (a kormos légykapó zömmel Magyarországtól északra fészkel, egészen a sarkvidéki erdőkig).
Az örvös légykapó is leginkább a hegyvidéki erdőkben gyakori, dombvidéken valamelyest ritkább. Ennek ellenére negatív anomáliának tekinthető, hogy 25 éven át nem sikerült találkoznunk vele még vonuláson se!
2025. május 18-án hajnalban megtört a jég végre,
bár első találkozásunk ezzel a rendkívül szép fajjal, nem kényeztetett el minket szebbnél szebb pillanatokkal. 6:58-kor felszállt egy énekesmadár a Dalmatina-gázlótól a parti rekettyefűz ágai közé. Mivel a madár mozgása azonnal feltűnt, hiszen elütött a gyakori nádiposzáták és poszáták mozgásától, rögtön lőttem róla egy távoli fotót.
A madár sajnos háttal ült, és azt sem várta meg, hogy közelebb jussak, mert szinte rögtön feljebb reppent a közeli égererdő fáira, s kisvártatva még feljebb, aztán egészen fel a lombokba, ahol eltűnt. Ez sajnos elég jellemző az örvös légykapóra. Ideje javát inkább a lombkorona magasában tölti, ahol nem könnyű megfigyelni. Főként nehéz amiatt, mert a költés ideje alatt az éneklést is visszafogja, így tehát hangról sem találhatjuk meg. A rossz minőségű fotón azonban jól látható, hogy végre egy tojó örvös légykapót láttam, aki mintha fürödni vagy inni szállt volna le rövid időre a gázlóhoz.
A megfigyelés óta azon a szakaszon többször is láttam légykapó-gyanús jószágot mozogni az égerláp-erdő lombkoronájában, de biztos megfigyelése azóta nem esett.
Az is elgondolkodtató,
hogy a megfigyelés időpontja már nem az örvös légykapó vonulási ideje, ez már sokkal inkább a költési idő. Nem kizárható egy megkésett vonuló sem, de akár költő is lehet. Annál is inkább, mert az örvös légykapó épp olyan jól foglal magának mesterséges B-odút, mint a cinegék, márpedig a megfigyelés közvetlen közelében több B-odúnk is van. És ha épp a mi odúinknak köszönhetően van ott az örvös légykapó? Ennek csak időhiányában nem jártunk még utána, de a következő napokban is sokat figyeljük azt a környéket, és ha csak egy kicsi időnk is lesz, a légykapó célzott keresésére is sort kerítünk, esetleg az odúk ellenőrzésére az égeresben.
Az örvös légykapó rendesen április közepén érkezik
(ritkán már márciusban). A fészkelési idő április második felétől július végéig tart. A költés után még jó ideig láthatjuk, de szeptember végére elvonulnak az utolsók is. Az örvös légykapó hosszútávú vonuló, Afrikába az Egyenlítő alatti területekre megy télre. A legtávolabbi magyarországi megkerülése is abból a régióból származik. Egy nálunk jelölt légykapó 5682 kilométer átrepülése után Zaire területén került meg (forrás).
Csodálatos eredmény lenne az örvös légykapót rendszeres fészkelővé tenni – de erre csekély az esélyünk.
Borítókép / illusztrációk: Pixabay
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több „Kert és vadon”
Akit tegnap láttam nagyon hasonlít erre a madárra, de jóval nagyobb testű volt és a faroktoll hosszabb és keskenyebb.
A szarkát ismered, Lívia?
Csodaszép vendèg😊
Hú, ez nagyon izgalmas!
Én biztosan elüldögélnék pár órát azoknak a B-odúknak a közelében. (Persze, ha lenne rá időm. 🙂 )
Miért csekély az esély rá, hogy rendszeres fészkelő legyen nálatok?
De szeretnék én is egy fészkelő párt ide a kertbe, de itt csak a szürke légykapók gyakoriak.