Nyírfajd | Így írt róla Alfred Brehm
köszönet az elődöknek
Alfred Brehm Az állatok világa (1863-69) című munkája nemzedékek tudását és életét határozta meg. Minden idők egyik legnagyobb szabású zoológiai összefoglaló munkája volt. E mű fejezeteivel a méltatlanul “elfeledett” szerzők munkája előtt tisztelgünk.
Időnként a hajdani szöveget kommentárral is ellátjuk, és ajánljuk a fajjal vagy témával kapcsolatos egyéb cikkeinket.
Néha azt hihetnénk, hogy ezekben a forrásokban már alig találni aktualitást, de ha nagyobbra nyitjuk érdeklődésünk látószögét, rögtön érzékeljük: ezek a munkák ma is ontják az érdekes megfigyeléseket, és minden nappal egyre tanulságosabbak azok a kontrasztok is, melyek a hajdani és mai szemléletek között feszülnek.
Alfred Brehm: A nyírfajd (Lyrurus tetrix L.)
1863-69 | magyarul 1901-1907
A nyírfajd vagy „kis kakas” aránylag karcsú termetű;
erős csőre közepes hosszúságú. Nemcsak a csűdje, de a lábujjakat összekötő hártyája is tollas. Lábának külső és belső ujja egyforma hosszú. Tompán elkerekített, rövid, domború szárnyának a harmadik evezője a leghosszabb. A 18 tollból áló fark a tyúknál kivágott, a kakasnál lantalakú, amennyiben a középső hat toll kifelé mind hosszabb, s a szélsők sarlóalakúak. Az alsó farkfedők vége túlér a kormánytollakon. A kakas fekete, feje, nyaka s hátának alsó része pompás acélkék csillogású. Összecsukott szárnyain – azáltal, hogy a másodrendű evezők és a nagy fedők fehérek – fehér harántcsík keletkezik. Alsó farkfedői tiszta fehérek. Az evezőtollak kívül feketebarnák, szürkén elmosódottak s tövük fehér; farktollai feketék. Szeme barna, csőre fekete, lábujjai szürkésbarnák. Rózsája s a szem körüli csupasz bőre élénkvörös. A tojó tollazatának a színe a rozsdasárga és rozsdabarna színeknek a keveréke, azonkívül fekete harántszalagok és tollak is vannak rajta. Részleges vagy teljes albinói többször fordulnak elő, mint más vadonélő tyúk-féléknél.
A nyírfajd Európa legtöbb részén honos,
továbbá Észak- és Közép-Ázsiában, nyugatra Skóciáig s Anglia északi részéig keletre a Kolyma-folyamig s északkeletre Szibériáig. Délen a keleti Pirenaeusok, Észak-Olaszország, a Kaukázus északi nyulványai, majd Tianschan és Peking képezik az elterjedési határait. A Kaukázusban az 1840. évben felfedezett s 1875-ben önálló fajnak elsimert kaukázusi nyírfajd (Lyrurus mlokosiewiczi Tacz.) rokona helyettesíti. Kedvelt fája a nyír, ezt minden fánál többre becsüli; a fenyveserdő az ő szemében csak szükségtanya. Sehol sem fordul elő oly tömegesen, mint a kiterjedt nyíresekben, e fának már kisebb csoportjai is lekötik őket. De a nyíres is csak akkor felel meg neki, ha abban bőven van sűrű aljnövényzet, áfonya, hanga, szeder vagy málna. Kiválóan kedveli a lápos helyek vízinövények lepte mellékét is.
Közép-Európában a nyírfajd állandó madár,
ha mindjárt nem is a szó szoros értelmében; a magas hegységeken és északon azonban igen szabályszerűen vándorol is.
Közép-Európában a dürgés kezdete a nyírfa rügyezésével esik egybe, tehát kezdődhet már március második felében, s eltart áprilisban, májusban. De ez az idő, mint azt Ludwignak pontos megfigyelései tanúsítják, az időjárás szerint pár hétre is eltolódhat. Nálunk néha Chernel István írta le legszakavatottabban a nyírfajd dürgését.
A nyírfajdot sok mindenféle ragadozó, de legkivált maga az ember, előszeretettel vadássza. Vadászata nálunk leginkább dürgése idejére esik, régebben a fiatalokat késő ősszel hajtásközben is lőtték.
A magas hegységekben, valamint Északon, akárcsak a siketfajdot, mindig vadásszák. A dürgéskor való vadászata azonban a legvonzóbb, már csak azért is, mert ebben az időben, ha nem is járt szerencsével a vadász, a csodálatos dürgési játék végigélvezésével kellőleg kárpótolva van. A tyúk lövése mindenkor tilos. Tirolban és a bajor Alpesekben már csak azért is nagyon nyomában vannak a nyírfajdkakasnak, mert farktollai a legények kedvelt kalapdísze.
A nyírfajd – kiskakas –Magyarország egyes vidékein
rendszeresen előforduló elég gyakori madár, mely a síkságot kerüli s a közép- és magasabb hegyvidéken honos; 1000 méter magasságon túl is fölhatol. Dr. Nagy Jenő szerint régebben az Alföld északkeleti csücskében nevezetesen a Nyírségen is előfordult. Ez az érdekes kérdés még nincs tisztázva. Előfordulása nagyon sajátságos, amennyiben Horvátországból teljesen hiányzik s Erdélyben csak a Gyergyóság nevű részében fordul elő gyéren.
Egyébként a következő megyékben látták:
Arad, Borsod (Bükk), Heves (Mátra), Pest (Gödöllő), Sopron, Vas, Győr, Árva, Hont, Nógrád, Zólyom, Turóc, Trencsén, Liptó, Szepes, Gömör, Abaúj-Torna, Sáros, Zemplén, Ung, Ugocsa, Máramaros. A Nemzeti Múzeumban a következő helyekről szedett tojásai vannak: 1896 június Vizesrét (Gömör), 1902 május 26 Vychodna (Liptó m.), 1883 Kakashegy (Gömör m.).
Állandó madár, de nem oly nagy mértékben, mint a nagykakas, mert ősszel és télen át csapatokba is szokott verődni, amelyek nagyobb területet is bekóborolnak. Gazdaságilag közömbösnek minősíthető, bár mint becses vadászati tárgy nemzetgazdaságilag föltétlenül értékes. Az új vadászati törvény szerint a jérce lövése mindig tilos, míg a kakas április 1. és május 31. között vadászható.
Fotók: Pixabay és Wikipédia commons
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több madár
