Megint van egy különleges egerészölyv a hollóetetőn | videó!
2026. január elsején láttuk először azt a feltűnően világos, fiatal egerészölyvet, aki azóta is gyakran uralja a hollóetetőt (2026. január negyedikén is). „Zsenge kora” ellenére. Az év első napján – amint azt megírtuk már – rekorddal kezdtük ezt az izgalmas, reményeink szerint 2025-nél is kalandosabb és színesebb évet: 8-10 ölyv látogatta az etetőnket, és öt holló (minimum). Ennyi ragadozót sosem sikerült összetülkölni korábban nálunk (hollóból volt nagyságrendekkel több is, de ölyvekből még sosem járt nálunk ennyi). Ebben az ölyvdömpingben tűnt fel az említett madár is.
Így már legalább négy olyan ölyvünk van, akit megkülönböztethetünk a többiektől.
- „Vitéz” | Őt a november végi lehűlés és havazás másnapján kaptuk. Könnyű felismerni mozaikos tollazatáról. A legtarkább ölyvünk, és egyben a legvörösebb is. Legkönnyebben arról ismerszik meg, hogy a szárnyában van egy világosabb, vöröses, négy fedőtollból álló „panel”. Vitéz feltehetően egy fiatal hím.
- „Darkside” | Ő karácsony táján bukkant fel, ő a legsötétebb ölyvünk. Elől, a mellkason és hason szinte egyöntetű sötétbarna, csak egy világos „örv” látható. Termetes, egészséges, hibátlan példány, valószínűleg tojó. 2026.01.04-én is itt volt még.
- „Ural” | A legnagyobb termetű, valószínűleg tojó ölyvünk, aki január elsején bukkant fel. Tollazata hidegebb árnyalatú, „szürke”, ugyanakkor a faroktollai erősen vörhenyesek. Gatyája és az egész tollazat jóval dúsabb, mint a többieké. A viselkedése is elüt kissé, gyanakvó, figyelő, „zordon”, másokkal – tekintélyes termete és ereje ellenére – viszonylag békés.
- „Bonelli” | Ő is 2026. január elsején érkezett, azóta minden nap látjuk, sok időt tölt a hollóetetőn. Ő annyira más, mint a többiek, hogy még Vitéznél is jóval könnyebb felismerni.
Bonellit akár egy laikus is rögtön megkülönböztetheti a többi ölyvtől,
főként a feltűnő, szinte teljesen fehér mell és has miatt. Ám a madár egész habitusa eltér a többiekétől, közelről pedig roppant feltűnő, hogy mennyire világos az írisze (világossárga). A fiatal egerészölyvek írisze mindig világosabb az öregekhez képest, de ennyire csak ritkán. Ez a madár fiatal, nemcsak az írisze, hanem a mintázata alapján is (a mell csíkozott – már ahol nem fehér). Szokatlanul „keskeny” és karcsú. Szerintünk nem sovány, hanem alkatában más („sportos”). A fej is „áramvonalasabb”. Az egész madárnak van egy kicsit héjás, sasos jellege egy átlagos ölyvhöz képest.
Mindez a színezettel együtt erősen emlékeztethet Európa egyik legritkább és legvehemensebb ragadozójára, a héjasasra, amely leginkább Spanyolhonban él. A héjasas angol neve Bonelli’s eagle (néha magyarul is mondják Bonelli sasnak), ezért ezt a különleges ölyvünket a héjasas után neveztük el Bonellinek.
Franco Andrea Bonelli (1784. november 10. – 1830. november 18.) egy titokzatos életű olasz ornitológus és rovarkutató volt, aki többek között részt vett a Torinói Egyetem gyűjteményének létrehozásában is. Az életéről keveset tudunk. Ő írta le elsőként a héjasast (Bonelli-sast) és a Bonelli-füzikét is.
Honnan jött Bonelli?
A fehér szín legtöbbször északi eredetre utal. Az északi madarak viszont tudtunkkal általában nagyobb termetűek (lásd „Ural”). Északi eredetre utal az is, hogy Bonelli egy jelentős lehűlés után érkezett hozzánk. De mivel Közép-Európa ölyvei is jelentős változatosságot mutatnak, az sem kizárható, hogy csak a „szomszédos erdőből” jött. Bár ezt tartjuk kevésbé valószínűnek
Ami érdekessé teszi még ezt a madarat – túl a „sportos” alkaton és feltűnő színezeten – az a viselkedése. Termetre messze nem ő a legnagyobb. A dominanciája a kora alapján sem indokolt. Feltűnően agresszív. Pontosabban vehemens, de nem esztelen. Évekkel ezelőtt írtunk már arról, hogy egy 2009-es kutatás szerint az ölyvek között a világosabb színezetű hímek agresszívabbak, mivel minél északabbra megyünk, annál több a fehér ölyv; s minél északabbra megyünk, annál nagyobb a verseny az élelemért; így tehát észak felé egyre nagyobb szükség van az agresszivitásra, ha egy ölyv életben akar maradni. Ebben van logika, könnyen lehet, hogy valóban így van (a tanulmányt itt találjátok).
Mégis gyakran megdöbbentő, milyen hatékonyan uralja Bonelli a hollóetetőt.
Ugyanakkor azt is látjuk, hogy nem keresi a „bajt” mindenáron. Gyakori, hogy amikor jól lakott, nem áll odébb, tartja az etetőhelyet, de odaenged másokat is. Kissé odébbhúzódik, felül egy fatörzsre, és csak figyel, míg más ölyvek nyugodtan ehetnek. Ez rendkívül rokonszenves magatartás. Ha viszont újra megéhezik, nincs pardon, és mindenkinek „tipli van”. Ha Bonelli egyedül akar maradni, nincs kecmec.
Eddig nem láttunk olyat egyszer sem, hogy akár egy nálánál idősebb vagy nagyobb termetű ölyvvel szemben alul maradt volna. Feltűnő, hogy más ölyvekhez mérten odáig sem jutnak el a konfliktusok, hogy Bonelli test-test elleni közdelembe keveredjen. Már az első napon is mindenki szétrebbent, amikor Bonelli érkezett.
Mintha nem is ugyanaz a faj volna.
Felmerült bennünk az is, hogy a fizimiskája talán nemcsak minket emlékeztet héjára vagy héjasasra (mindkettő veszélyes lehet az ölyvekre, mindkettő képes zsákmányolni felnőtt ölyveket is), s ezért jobban tartanak tőle. Ugyanakkor észre kell venni azt is, hogy Bonelli vehemenciája sem átlagos. Sok ölyvünk somfordálós, Bonelli viszont frontális és erőszakosan egyértelmű minden esetben. Nehéz megítélni, mi nyom többet a latba, a héjasasos outfit vagy a félelmet és bizonytalanságot nem ismerő fellépés. Talán az egyik, talán a másik, vagy mindkettő kombinációja.
Bonelli pár nap alatt látványos szereplője lett a rezervátum életének, és a mi életünknek is. Reméljük sokáig láthatjuk őt, és sok helyzetben figyelhetjük még a viselkedését.
A Webrezervátum, vagyis a kamerarendszer létrehozása,
ez esetben pedig a holló- és ragadozóetető folyamatos üzemelése arra is lehetőséget nyújt, hogy egyedenként gyűjtsünk adatokat és végezzünk megfigyeléseket; ugyanazokról az egyedekről akár hosszú éveken át is. Ezek a ragadozók ugyanis gyakran mereven tartják a telelőhelyeiket, és hosszú életű madarak lévén akár évtizedekig is megjelenhetnek ugyanabban az időpontban ugyanazon a területen.
Sok ilyen télről télre visszatérő ölyvet ismertem én is, főként a Kis-Balaton körzetében. Így tehát – ha sikerül fenntartanunk a rezervátumot és a kutatásainkat – előbb-utóbb lesznek olyan ölyveink (amint szarvasaink is), akiket hosszú-hosszú éveken át figyelhetünk.
Ez a metódus, a folyamatos megfigyelés
sok olyasmit mutat meg számunkra, amit terepi madarászás során sohasem tudnánk meg. Tehát nemcsak faunisztikai adatokat kapunk, nemcsak az ölyvek vonulására, mozgalmaira vonatkozóan nyerhetünk adatsorokat, hanem többek között feltérképezhetjük az egyedi stratégiákat, az eltérő természetek egymáshoz viszonyulását, a napi ritmust, az alkalmazkodóképességet és „ezernyi” érdekes jelenséget közvetlen közelről.
Talán Bonelli lesz az első olyan madarunk, akit éveken át tanulmányozhatunk majd, s végül olyan mélységekig ismerhetjük majd ki, mint a legjobb barátainkat.
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket! Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá! | ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️ | Illusztrációk: Centauri
Kedves olvasó,
lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több „Kert és vadon”
Bonelli különleges madár, miért hiszem azt, hogy a fajmeghatàrozàs nem lefutott ügy…🤔😊
Gondolom azért lett „Bonelli”, mert a héjasas másik neve: bonelli sas. Ugye?
Igen, pontosan 🙂