Ilyen volt a kisberki élőhely rekonstrukció előkészítése
Lerobbanásom miatt sajnos nem tudtam tartani a hőn óhajtott tempót (ma is lábadozom még), bár megírtam, hogy 2025 tavaszához hasonlóan kalandos tavasz aligha volt még a birtokon, s újra meg újra igyekeztem a betegágyból is haladni e páratlanul emlékezetes tavasz históriájának elmesélésével, ám legutóbb is „csak” odáig jutottam, hogy felmagasztaltam azokat, akik tényleges, egzisztenciális támogatásukkal tették lehetővé mindazt, ami most történik, s teszik lehetővé, hogy minderről a Cenweben írhatok.
Mint most már sokan tudjátok, 2025 március elsejével vizes élőhellyé váltunk,
s úgy hangzik ez, mintha ez csak egyfajta minősítés kérdése volna, mintha ezt a jelzőt pályázaton nyertük volna, mintha egy testület nyilvánított volna minket vizes élőhellyé március elsejei hatállyal. De a határvonal valóban ennyire éles. Február utolsó napján, pénteken még nem volt állóvizünk, s bár két patakunk is van, amelyek összhossza csaknem eléri az egy kilométert, és a Kisberekben 23 forrásunk is, az állandó vízmennyiség nálunk oly kevés, hogy abból a patakmederben gyakran csak némi iszapra, a Kisberekeben meg egy kiadós dagonyára futotta.
Akik figyelték 2024-es éjjeli kutatásainkat, melynek során nemcsak lepkefajok százait találtuk meg, hanem vízirovarok jelentős rajzásait is detektáltuk, tudhatják, hogy a kérészek, szitakötők, búvárpoloskák tömeges jelenléte is a birtokkal szomszédos víztesteknek, a szomszédos tónak és a 120 méterre található záportározónak köszönhető.
Március elsejétől azonban a birtok saját állandó vízkészlete
a több ezerszeresére növekedett csupán egy nap alatt, mivel március elsején öt gázlót hoztunk létre a Nagypatakon, amelyek öt szakaszon mindössze 7-8 óra alatt annyi vizet fogtak meg a patakmederben, ami már alkalmas akár egy halpopuláció eltartására is, estére pedig az első tómeder legmélyebb része is szinte teljesen megtelt vízzel, és így létrejött az első állóvizünk, az első tavunk.
Mindezt azonban megelőzte két előkészítő munka. Mindkettő a Nagypatak partjának járhatóságát célozta, mivel a gázlók-duzzasztások elkészítése, és a Kisberek tavainak kiásása is nehézkes, ha a patakpart nem járható.
A Nagypatak felső szakaszát már két éve rendbe raktuk,
több hullámban is, s immár két éve, hogy a korábban járhatatlan patakpartot a Kisberekig (ez a teljes patakpart körülbelül 80 százaléka) egy sétány kíséri. Nagy előny volt ez számunkra 2024 tavaszán a Jászmaróti odúkolónia telepítése során is. A Kisberekben azonban számos fűzfa dőlt keresztbe a parton, melyeket kíméltünk, ameddig csak lehetett. Ismét hangsúlyozom, hogy a birtok kezelése, visszavadítása során a fakivágás gyakorlatilag tabu, és még a holtfához is csak ezerszer megindokolt esetben nyúlunk.
A Kisberekből két ponton is szivárog a víz a patakmederbe, mindkét pont olyan, ahol a fák miatt nem fértünk hozzá géppel, hogy a levezető árkokat eltüntessük. Ám körülbelül 10 évig játszottam azt, hogy mindig újabb és újabb haladékot adtam a bereknek, és a berek fáinak, minthogy ebben az esetben nemcsak holtfák, hanem élő fűzfák eltávolításáról is szó volt.
Végül az idén három dolog adott lökést arra, hogy végre nagy levegőt vegyünk, és lépjünk.
- Először: Az utolsó nagy fűz is kidőlt, így lábon álló fa már nem volt útban.
- Másodszor: Miután 2024-ben Magyarország legritkább kétéltűinek jelenlétét mutattuk ki nálunk, látva, hogy 2025-ben szárazon állnak a szaporodóhelyek, úgy éreztük, hogy a ritkaságok felfedezése azt a felelősséget is a nyakunkba rakta, hogy nekünk muszáj sürgősséggel tenni valamit e ritka fajok sikeres szaporodásának érdekében.
- Harmadszor: Erre a tavaszra kaptunk annyi támogatást tőletek, hogy bevethessünk a munkálatoknál egy markológépet.
Már február közepén szerettünk volna beleállni a munkákba, hiszen a legkorábban éledő kétéltűek akár február végén is megindulhatnak, de rendkívül nehéz embereket és gépeket kapni, ezért végül február utolsó napja lett a „nagy kezdet”. Ezen a napon egy régi jós cimborámmal nekiláttunk a Kisberket nyugatról határoló Nagypatak partját kitakarítani.
Ezt a patakpartot később át kell majd alakítani a teljes hosszon,
ezért is volt fontos, hogy elsőként végezzünk a tisztítással. Kedves ismerősöm kezelte a láncfűrészt, én pedig igyekeztem a lehető legtöbb gallyat és rönköt kivinni a Kisberek szélébe. A gallyakat az északi oldalra halmoztam fel (nem tudom még, mi lesz a sorsa, de addig is remek búvóhely), a rönkök többségéből pedig az amúgy is nedves patakparton tekintélyes méretű rönkösöket építettem. A Kisberek és környéke a birtok gombákban leginkább gazdag része (a birtok teljes területén több mint 150 bazidiumos gombafajt találtunk eddig), ezek a rönkösök idővel tovább növelik a Kisberekben tenyésző gombák mennyiségét, és vélhetően a fajgazdagságát is. Annál is inkább, mert a tavak létrehozása, a lefolyások megszüntetése, az elmocsarasítás tovább növeli a Kisberekben a páratartalmat, így azt a gombák számára még inkább kedvező élőhellyé teszi.
Mara is velünk volt a munkák nagy részében, igyekezett dokumentálni az átalakulásokat, hiszen már az első pillanattól tudtuk: olyasmibe fogtunk bele, ami radikális fordulópont a birtok életében – sőt, talán a mi életünkben is.
Voltak kétségeim
azt illetően, hogy sikerül-e délután három és hat óra között a teljes szakaszt megtisztítani, de sikerült. Bár a levágott faanyag egy részét nem tudtam kihordani estére. Épp csak akkora darabokra vágtunk mindent, hogy mozgathatók legyenek. Sokszor 100-150 kiló körüli rönköket kellett valahogyan kiterelni a területről. Meg is izzadtam rendesen (talán ott fáztam meg?). Akadtak olyan rönkök is, amelyeket egy nappal később csak a marakolóval tudtunk kihúzatni a területről.
Sietnünk kellett,
mert a markoló másnap, március elsején érkezett 7.30-ra, és bár határozott elképzeléseim vannak arról, hogy mi a végcél, hogyan kell kinéznie a Kisbereknek legvégül, de az odáig vezető út nem volt tökéletesen világos. Azért sem, mert nem tudom, hogyan dolgozik egy ilyen gép, milyen tempóval haladhatunk, hol jön fel víz, mennyi víz jön fel, és a többi, tehát menet közben is improvizálni kell, alakítani-kalapálni a terveken. Épp ezért, bár tudtam, hogy nem a patakparton kezdünk majd a markolóval, sőt, még csak nem is a Kisberekben, hanem a Nagypataknál, mégis úgy voltam vele, legyen meg a tisztítás a patakparton is, mert nem tudhatom, merre kell majd mozogni a markolóval, és akkor nehogy az legyen az akadálya, hogy a Kisberekben a patakpart járhatatlan.
Ezért hát feszített tempóban, de végeztünk február 28-án szürkületre, és a levágott anyag 70 százalékát is kihordtam. Igaz, hogy minden porcikám fájt, alig tudtam járni, mintha vasúti kalapáccsal verték volna össze minden ízületemet, de a lábujjaktól a vállamig, ám végül nyugodtan, azaz nyugodtabban várhattam a másnapot, a gépet, amikor is valóban olyan léptékű átalakításokba kezdünk, ami nagyságrendekkel növeli meg ritka fajok túlélési esélyeit, és nagyságrendekkel növeli meg a birtokon élő fajok számát, holott az már ma sem kevés (1013)
Folyt. köv.
Fotók és videók: Mara
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több „Kert és vadon”
Azta! Egyáltalán nem „csak” kaptál valami vírust, alaposan megvolt a gyengítő körülmény is.
Hát nem, emlékszem is Mara olykor kicsit komor tekintetére, néha-néha láttam, munka közben, hogy nem igazán felhőtlen az öröme a kamera mögött – mert hát a szív miatt sem ildomos mázsás farönköket cipelni, de mit tehettem? Haladni kellett. 🙂 Haladtunk is. És ha minden jól megy, ennek még nagy hasznát vesszük a következő 15-20 napban is, aztán pedig igen nagy hasznát veszik a kétéltűek és milliárd élőlény még a következő száz évben. 🙂
Ez heroikus küzdelem volt a javából, Cen’!
Teljen sok örömöd az új „vadonban”, de előbb gyógyulj meg, kérlek! 🐸🦎🪲🐝🌼🐜🐟🌿
Köszönöm, gyógyulgatok – de én mindent elkövetek azért, hogy ez ne az én boldogságom legyen, hanem örülhessünk együtt annak, hogy most (is) olyasmit csinálhattunk együtt, ami unikális. És miután lesz új regény, meg madaras könyv, alig várom, hogy a birtok történetét is megírhassam egyszer.
Úgy legyen! 🙂
Szerintem van rá esély, hogy facipelés közben fáztál meg. Ha az embernek melege van és izzadt, észre sem veszi, hogy megcsapta egy erősebb fuvallat, és annyi már elég is. (Tapasztalat!)
Utána pedig már azon is múlik a kilábalás a betegségből, hogy kinek milyen erős az immunrendszere.
Kétség kívül szakadt rólam a víz | Más: Igyekszem mihamarabb megmutatni a forrásokat is. A következő részben a Nagypatak munkálatait mutatom, aztán a tavak kiásását.
Köszi! Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen nálad egy forrás. No meg arra is, hogy milyen lett a Nagypatak vize a beavatkozások után.
Hatalmas munka, óriási fizikai terhelés, még annak is aki úgymond minden nap ezt csinálja. Elismerésem.
Köszönöm, Lívia, jól esik. 🙂