Dögkeselyű | Nézd, mit írt róla Alfred Brehm!
köszönet az elődöknek
Alfred Brehm Az állatok világa (1863-69) című munkája nemzedékek tudását és életét határozta meg. Minden idők egyik legnagyobb szabású zoológiai összefoglaló munkája volt. E mű fejezeteivel a méltatlanul “elfeledett” szerzők munkája előtt tisztelgünk.
Időnként a hajdani szöveget kommentárral is ellátjuk, és ajánljuk a fajjal vagy témával kapcsolatos egyéb cikkeinket.
Néha azt hihetnénk, hogy ezekben a forrásokban már alig találni aktualitást, de ha nagyobbra nyitjuk érdeklődésünk látószögét, rögtön érzékeljük: ezek a munkák ma is ontják az érdekes megfigyeléseket, és minden nappal egyre tanulságosabbak azok a kontrasztok is, melyek a hajdani és mai szemléletek között feszülnek.
Alfred Brehm: A dögkeselyű (Neophron percnopterus Linn.)
1863-69 | magyarul 1901-1907
A dögkeselyű (Neophron percnopterus Linn.)
A keselyű családjának összes tagja közt egy sincsen, amely oly nagy hírre tett volna szert, mint a dögkeselyű, amelyet ősrégi idők óta ismernek és leírtak. A régi egyiptomiak és zsidók mint a szülői szeretet példaképét ünnepelték.
Családjának minden ismert fajától hollószerű alakjával, továbbá hosszú, elég hegyes szárnyai, hosszú, lépcsőzetes farka és tollazatának minősége révén különbözik. A csőr igen hosszúra nyúlt. A dús tollazat nagy és hosszú tollakból áll, amelyek a tarkón és hátsó nyakon még inkább meghosszabbodnak, de egyúttal el is keskenyednek és kihegyesednek. Az arc és fej csupasz. Uralkodó színe piszkosfehér, amely a nyak- és felső melltájékon többé-kevésbé sötétsárgába játszik, a háton és hason pedig tisztább színű; az elsőrendű evezők feketék, a válltollak szürkések. A szem vörösbarna, vagy világos ércsárga, a csőr a hegyén szarukék, egyébként, mint a fej csupasz részei és a begy foltja, élénk narancssárga, a torokbőr kissé világosabb, a lábak lilapirosak. Repülése némileg a gólyákéra emlékeztet, de a saskeselyűre is, csakhogy sokkal lassabban repül, mint ez. Egy ugrással elhagyja a földet, azután gyorsan, szárnymozgás nélkül száll tova. Ha szép idő van, mindjobban felemelkedik, néha, becslés szerint, 1000–1200 m magas légrétegekbe.
A dögkeselyű éppen nem válogatós.
Mindent megeszik, ami ehető. Rendesen azt tartják, bár helytelenül, hogy dög a főtápláléka; de a dögkeselyű sokkal igénytelenebb. Természetesen minden dögön megjelenik és megkísérli, amennyiben gyenge erői megengedik, hogy belőle falatozzék. A mellett egész Afrikában, sőt már Spanyolországban is, az emberi ürülék szolgáltatja legfőbb táplálékát.
A dögkeselyű – holló- vagy törökkeselyű, fehér dögkeselyű, egyiptomi keselyű – Magyarország területén mindig igen ritka madár volt, amely csakis a Kazán-szorosban fordult elő évről-évre. Ritka fészkelő volt ezenkívül a fogarasi havasokban, ahol Czynk figyelt meg egy párt és a Retyezáton, ahol az 1840-es években költött egy ízben. A Kazán-szoros vidékéről és Mehádia környékéről elég sok adatunk van. 1847-ben Baldamus talált egy fészket, 1877 július elején Hodek négy fészkelő párt állapított meg, s még 1913-ban is biztosan fészkelt itt Szemere László és Szlávy Tibor megállapítása szerint. Azóta újabb hír nincs róla.
A dögkeselyű vonuló madár
s nem kóborol oly messzire, mint rokonai, így a tulajdonképpeni fészkelőterületen kívül alig fordul elő másutt. Néhány lelőhely ismeretes Erdélyből és az Alduna vidékéről, így különösen a delibláti homoksivatagról, ahol Chernel I. és Almásy Gy. lőtték azt a két példányt, amely a Madártani Intézetbe került. Az Intézet harmadik példányát Szemere László gyűjtötte 1913-ban a Kazán-szorosban.
Tojását egyetlen nyilvános gyűjteményünk sem tudta megszerezni.
Gazdasági jelentősége nincsen, mint természeti ritkaság védendő, bár alig hihető, hogy valaha is elvetődik egy példány Csonka-Magyarországba.
A sapkás dögkeselyű (Neophron monachus Temm.)
[Régi neve: N. pileatus.]
A dögkeselyűhöz Közép- és Nyugat-Afrikában e közeli rokona csatlakozik. Jellegei: kissé rövidebb csőre, szélesebb szárnyai, rövidebb csapott végű farka, a hátsó nyak és tarkó gyapjas tollazata, a csupasz részek csekélyebb kiterjedése, mivel csak fejteteje, pofái és előnyaka csupaszok. Tollazatának uralkodó színe egynemű sötét földbarna; a hátsó fej és nyak lágy, bársonyos tollai szürkésbarnák, a begyet fedő rövid tollak piszkosfehérek, a belső combokon világosabb fehérek, a kézevezők barnafeketék, a kormánytollak feketebarnák. Szeme barna, a csőr szarukék, hegyén sötétebb, a viaszhártya élénk violaszínű, a csupasz fej kékesvörös, torkán kissé világosabb, a láb világos ólomszürke.
Közép- és Dél-Afrikában a sapkás dögkeselyűt úgyszólván mindenütt megtaláljuk, ellenben Észak-Afrikában éppoly kevéssé, mint Ázsiában és Európában. Életmódjában majdnem tökéletesen mása a dögkeselyűnek.
Borítókép / illusztrációk: Pixabay
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több madár
Mindig lenyűgöz némelyik madár milyen intelligens- a tojástörő dögkeselyű az csúcs. Milyen erős csőre van, mégis követ használ-tudja, hogy azzal eredményesebb . Mekkora film volt a hetvenes években ” A Keselyű három napja”:-)))
Meg a Dögkeselyű Cserhalmival 🙂