Kiírták a pályázatot, itt épülhetnek új szélturbinák Magyarországon
Új mérföldkőhöz érkezett a sokat vitatott szélerőműfejlesztés, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) közzétette a szélerőművek létesítésére vonatkozó pályázatot. Összesen kilenc hálózati csatlakozási pontra lehet pályázni hat járásban, négy megyében.
A helyszínek Ács, Kisbér, Komárom (Komárom-Esztergom), Dunaújváros, Iváncsa, Székesfehérvár (Fejér) Ócsa (Pest), Szombathelyen (Vas) pedig három csatlakozási pont is rendelkezésre áll. A beruházást barnamezős területen kell megvalósítani.
Szélerőmű ott épülhet, ahol az adott járás területén vagy területének egy részén 150 méteres
magasságban az éves szélenergia-sűrűsége legalább 400 W/m2 vagy azzal egyenértékű átlagos szélsebességi érték (kb. 25 km/óra).
A pályázaton való részvétel díja 3 millió forint, a nyerteseknek emellett évi hozzájárulást kell fizetniük a szélerőmű elhelyezésével érintett önkormányzatnak.
Az első új erőművek akár már szeptember 30-án csatlakozhatnak, míg a legkésőbbi időpont 2032. szeptember 30. A jelentkezési határidő október 30., az eredményeket legkésőbb december 13-ig teszi közzé a MEKH a honlapján, ahol a részletes pályázati kiírás is elérhető.
Légy oly kedves, oszd meg ezt a cikket! Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá! | ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️ | Forrás: MEKH | Borítókép: Pexels

Kedves olvasó,
lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még többet a szélenergiáról









































Sopronban sokkal többet fúj a szél mint itt Szhelyen. No persze ez csupán egy szubjektív vélemény. A mérések ezek szerint mást mutatnak.