Ismét útra kelnek Magyarországon a Google Street View autói

Magyarországra Google-autók

Ismét útra kelnek Magyarországon a Google Street View autói


Március 19-én ismét útnak indulnak a Google Street View autói Magyarországon, hogy új, 360 fokos panorámaképekkel frissítsék a Google Maps magyarországi adatbázisát. Az Utcakép járművei több mint 50 településen készítenek felvételeket speciális kamerarendszerrel. A frissítések célja, hogy a térkép minél pontosabban tükrözze a folyamatosan változó környezetet.

A Google térképét világszerte több mint kétmilliárdan használják havonta, és mintegy 250 millió vállalkozásról és helyről tartalmaz információkat. A Street View több mint 100 országban érhető el, adatbázisa pedig mintegy 280 milliárd képből áll.

Magyarországon a szolgáltatás 2013 óta működik,

és azóta több alkalommal frissítették az adatokat, legutóbb 2025-ben. Idén a főváros mellett többek között Debrecenben, Kecskeméten, Pécsen, Veszprémben, Siófokon, Zalaegerszegen, Nagykanizsán és Keszthelyen is találkozhatunk az autókkal.

Az Utcakép adatbázisa részben felhasználók által feltöltött tartalmakból, részben a Google saját gyűjtéséből épül fel. Segítségével virtuálisan fedezhetjük fel a világ különböző pontjait, városokat, turisztikai helyszíneket és természeti látnivalókat. Ikonikus és nehezen megközelíthető helyszínek is bejárhatók online, mint az Amazonas-medence, az Antarktisz, a Machu Picchu, a Grand Canyon, Velence, az Eiffel-torony, a Burdzs Kalifa vagy a Nemzetközi Űrállomás. Több magyar város sétálóutcáit és autóval nem megközelíthető helyszíneit is megnézhetjük otthonról, köztük a Balaton partját vagy az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark környezetét.

A felvételek készítésekor és közzétételekor figyelnek az adatvédelemre is, a rendszer automatikusan elhomályosítja az arcokat és a rendszámokat, de lehet kérni további részletek – például ingatlanok vagy járművek – elhomályosítását is a „Hiba bejelentése” funkción keresztül.



Cenweb webshop bögre felirat

Kedves olvasó,

lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   


még több utazás

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

1 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük