Stockholmi beszéd: Krasznahorkai reménytelenségről, angyalokról, méltóságról és lázadásról beszélt
A lázadásról, az emberi méltóságról, az angyalokról és a reményről beszélt Krasznahorkai László vasárnap Stockholmban. Az irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett magyar író, aki szerdán veszi át elismerését, a Svéd Királyi Tudományos Akadémia ünnepi ülésén magyarul mondott ünnepi beszédet.
A régi angyalok már nincsenek meg,
csak az újak, akik szárnyaikat vesztve, egyszerű utcai ruhában járkálnak köztünk. Nem lehetünk biztosak abban, hogy odaföntről érkeztek, nem úgy tűnik, mintha egyáltalán lenne odafönt, mintha az is átadta volna a helyét az „örök valaholnak„. Az új angyaloknak üzenetük sincs, szemükben kérlelés van, hogy adjunk nekik mi át egy üzenetet. De nekünk sajnos semmink nincsen – miféle találkozás ez? – mondta több mint 30 perces beszédében Krasznahorkai László.
Előadását azzal a gondolatmenettel keretezte, hogy dolgozószobájában járkál, amely egy lejtőre épült faházban van, és ott elmélkedik. Mint felidézte, a régi angyalok az angyali üdvözletről készült középkori és reneszánsz festményeken üzenetet hoztak arról, hogy a megszületendő megszületik.
„De az angyalok egyéb küldetésük során is fénybe burkolt vagy fülbe súgott szóval kézbesítették, amit a feljebbvaló üzen a kiválasztottnak. A régi angyalok maguk az üzenet, mely mindig a megfellebbezhetetlentől érkezik, ő indítja le az angyalait hozzánk, kik a porban küzdünk, bolyongunk az előreláthatatlanul bekövetkezendőkre ítélve.”
Krasznahorkai szerint az odaföntet felváltó „örök valaholban” már csupán Elon Muskok őrült szerkezetei szerkesztik a teret és az időt, miközben az író gondolatai az új angyalokról másféle léptéket és sebességet kívánnak meg attól, aki róluk gondolkodik.
Az író szerint az embernek az általa uralt világban hatalma van, felrepült a levegőbe, olyan fegyvereket talált fel, amellyel fel lehet robbantani a Földet, ugyanakkor művészetet is teremtett. „Végül történelmi lépték szerint, egészen hirtelen, elkezdtél nem hinni semmiben, már csak rövid távú memóriád maradt, így elhagytad a tudás, a szép és az erkölcsi jó nemes és közös birtokát. És készülsz kiköltözni egy lápvidékre, ahol süllyed a láp, mozog, de szép volt: utad az evolúcióban lélegzetelállító. Csak sajnos megismételhetetlen.”
Az író beszédében hosszan mesélt
egy, a kilencvenes évek elején megesett történetről, amikor ez egyik S-Bahn állomás alsó szintjén várt a beérkező vonatra. Ott látta azt, hogy néhány méterre tőle egy hajléktalan (ahogy ő fogalmazott: clochard) az állomás egy sárga vonallal elzárt területén vizelni készül, amit a szemben lévő peronon álló rendőr azonnal meg akart állítani. A rettegő hajléktalan ezt észlelve lassan a menekülés lehetőségeit mérte fel, a rendőrnek a feljárón át kerülve kellett megtennie a két peron közötti tíz méter széles sávot.
„A rendőr szemszögéből nézve a dolgot, ő a törvényt, a mindenki által jóváhagyott, és ezért kötelező jót képviselte, szemben a mindenki által elítélt, és az ésszerűre nemet mondó szabályszegővel, más szóval, a rosszal. A köteles jót képviselte, de az adott pillanatban tehetetlenül, bennem pedig, ahogy megalázottan az embertelen versenyt figyeltem, kés élessé vált a figyelmem, ott állította meg a pillanatot, ahol észrevették egymást. És ez így maradt máig.”
Krasznahorkai László hozzátette:
az ő szemében a kettejük közötti tíz méter áthidalhatatlan, örök és legyőzhetetlen, hiába fogja el a rendőr ezt a clochard-t. „Az én figyelmem azt érzékeli csak, hogy a jó soha nem éri el a csápoló gonoszt, mert a jó és a gonosz között nincsen semmiféle remény. Az a lázadás, amire én gondolok, az egészre vonatkozik. Minden lázadás az egészre vonatkozik.”
A Svéd Királyi Tudományos Akadémián tartott ünnepségen Mats Malm, az intézmény titkára köszöntötte az irodalmi Nobel-díjast; ünnepségen Kurtág György Játékok, valamint Johann Sebestian Bach Francia szvitek című művéből hangzottak el részletek zongorán. Az eseményen részletet olvastak fel Krasznahorkai Seiobo járt odalent című művéből.
A Svéd Akadémia október 9-én jelentette be Stockholmban, hogy a 71 éves Krasznahorkai Lászlónak ítélte oda az irodalmi Nobel-díjat. Látnoki erejű életművéért, amely az apokaliptikus terror közepette megerősíti a művészet erejét. Krasznahorkai László fontosabb művei:
- Sátántangó (1985);
- Az ellenállás melankóliája (1989);
- Háború és háború (1999);
- Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó (2003);
- Seiobo járt odalent (2008);
- Báró Wenckheim hazatér (2016);
- Aprómunka egy palotáért – Bejárás mások őrületébe (2018),
- Herscht 07769 (2021).
A 2002-ben Nobellel elismert Kertész Imre után ő a második magyar nyelven publikáló író, aki megkapta a legrangosabb nemzetközi irodalmi elismerést.
Krasznahorkai László stockholmi beszéde hétfőn könyv alakban is megjelenik a Magvető Kiadó gondozásában.
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket! Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá! | ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️ | Forrás: MTI | Illusztrációk: Stockholm, 2025. december 7. A 2025-ös irodalmi Nobel-díjat elnyerő Krasznahorkai László író előadást tart a stockholmi Svéd Akadémián 2025. december 7-én. MTI/EPA/TT Hírügynökség/Claudio Bresciani
Kedves olvasó,
lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több irodalom
Meghallgattam.
Amit az emberi méltóságról, az emberről – az embernek mond, az nagyon ütős, és sajnos nagyon igaz. ☹
Előrendeltem Rakonczay Gábor könyvét, amiben az Atlanti-óceán átkenuzását meséli el. Ma érkezett meg. 🙂
Beleolvastam, és az elején van egy gondolat, ami nálam most ide kívánkozik:
„A világ egy nyers hely, brutális törvények uralják, és mindenkinek egységnyi ideje van arra, hogy hozzáadjon az egészhez. Az utat, amin végig kell mennünk, értelemmel kell feltöltenünk, és ennek az értelemnek a világ hasznára kell válnia. Egyszerűen illeszkednie kell a nagy egészhez, hogy sose kelljen szégyenkeznünk amiatt, hogy volt egy életünk a földön.”
(Mintha már Cen’-től is hallottam volna valami hasonlót…🤔)
Nekem is ma jött meg a Rakonczay könyv:-)) Alig várom, hogy olvassam.
A Krasznahorkai beszéd egy részét hallottam. Azt hiszem majd nekiszaladok a teljesnek.
Úgy látom, az irodalmi élet berkeiben ebben a „pillanatban” a teljes-totális ájulat az egyetlen lehetséges viszonyulás, igaz is, én is rühellem az ünneprontókat, és vannak pillanatok, amikor az ünneplésnek van itt az ideje, s nem másnak – de azért egyszer talán, ha az ünnepi magaslatokból alászáll ismét az irodalmi és a közélet, akkor talán írok majd én is arról, mit gondolok Krasznahorkai angyalairól és reménytelenségéről. Meg a Nobel-díj korszerűségéről. Annyi talán elfér még így is, hogy nekem a díj – és általában a díjátadók – körítése egyre fáradtabbnak, egy atavisztikusabbnak, konzervatívnak, múltba révedőnek, nosztalgikusnak és modorosnak hat. Mintha elfáradt volna, és mintha nem volna képes megküzdeni mindazzal, amiről részben Krasznahorkai is beszél . Vajon a reménytelenség nem a könnyebbik út? A fáradt és már sokszor élettelennek tűnő „elegancia” vajon nem azt takarja, hogy a Nobel sem akar, nem tud, nem képes választ találni a kihívásokra. De azért látni a világban olyan embereket ma is, akik képesek a válaszokra… nem a reménytelenség farvizein evickélnek, hanem a keresés és kutatás viharai közt.
Zseniális! És ahogy a mai fiatalok mondanák, „nagyon ott van”! Na ez sem volt irodalomhoz illő megfogalmazás, de sosem éltem olyan gondolatmenettel, ami részemről erőltetett lenne.
„Vajon a reménytelenség nem a könnyebbik út? A fáradt és már sokszor élettelennek tűnő „elegancia” vajon nem azt takarja, hogy a Nobel sem akar, nem tud, nem képes választ találni a kihívásokra. De azért látni a világban olyan embereket ma is, akik képesek a válaszokra… nem a reménytelenség farvizein evickélnek, hanem a keresés és kutatás viharai közt.” – nincs mit hozzátenni.
Kedves Cen én belebuktam ebbe a videóba, egyszerűen nincs türelmem végighallgatni. Nobel díj ide vagy oda.