Új vadkamera állt munkába: Vadmalac!

Nem állunk meg a Webrezervátum fejlesztésében sem, hiszen még mindig távol járunk attól, hogy a rezervátum teljes területét, de legalábbis a legfontosabb élőhelyeket és pontokat megfigyelhessük. Hétfőig három kameránk dolgozott, melyeket talán már meg is szokhattatok. Az első kameránk, Fantombika – aki szeptember elsejével állt szolgálatba először a Kétszem-tisztáson, majd később átvette Jégmadár munkáját a Sakál-tókánál – az utóbbi hetekben folytatta vándorlásait. Október 23. után, amikor is az eső miatt feldőlt és beázott, rövid ideig itt volt a dolgozószobában karbantartáson, aztán ingázott a sármányetető és az új madárbalkon között, míg végül levittük, hogy vele induljon el a hollóetető.
Ez idő alatt Jégmadár – már jó ideje a Gímtisztáson, a nagyvadak nagyszínpadán – a Fekete Kan és a vadmalacok után számos szép felvételt lőtt a vadvilágról. Ugyanide került és végül itt horgonyzott le legújabb kameránk, Vörösbegy, aki október elsején érkezett. Talán az ő pályafutása indult a legemlékezetesebben.
Az első napon
délelőtt a sármányetetőn vette fel élete első videóját, és szurkoltunk, hogy elsőként sármányokról készítsen felvételt, mert eléggé el nem ítélhető babonasággal úgy gondoltam: az jó jel volna. Még aznap este átment a Kisberekbe a Pelso-tó partjára, hogy elsőként a kamerák közül a vizes élőhelyeink egyikét tanulmányozzuk, s lőn csoda: azonnal, az első éjszakán új madár faj előfordulását bizonyította (guvat). Két nappal később megint új, viszonylag ritka madárfajt talált, egy kis sárszalonkát!
Amikor pedig néhány nappal később átköltöztettük a torkolatba, ott pediglen erdei szalonkát sikerült felvennie (ez az első felvételünk erről a titokzatos életvitelű madárfajról).
Miután mindenki beállt, „beragadt” egy helyre,
Jégmadár és Vörösbegy a Gímtisztásra, Fantombika pedig a hollóetetőre, nem maradt kamera se a sármányetetőre, se az új madárbalkonra, de arra sem, hogy folytassuk a vizes élőhelyeink megfigyelését, holott az is rendkívül fontos volna. Ezért kicsit fellélegeztünk, amikor sikerült féláron megszerezni ugyanazt a kameratípust, mint amilyen Fantombika és a Vörösbegy (360 fokban forgatható 4K kamera).
Az új (negyedik) kamera a Vadmalac nevet kapta Mara jóvoltából, aki a vaddisznók fanatikus rajongója lett – ez tükröződik a névadásban, ami továbbra is Mara előjoga, minthogy a kamerák installálását ő végzi (én meg minden mást).
Vadmalac 2025. november 16-án délután állt szolgálatba
egy olyan helyen, ahol korábban még nem végeztünk vadkamerás felmérést – bár nem messze a torkolattól, ahol Vörösbegy az erdei szalonkát felvette. A Felső-víz felső harmadára állítottuk rá Vadmalacot, majd két nappal később, november 18-án délután átvittük a Nagyberekbe a Kisbivalyos árasztott mezőjét figyelni – és erre alapos indokunk volt, de hogy mi is volt az voltaképp, már egy másik mese.
A dolgok jelenlegi állása szerint Vadmalac lesz az, aki a vizes élőhelyeink között vándorol, Fantombika a madaras-helyek között (sármányetető, madárbalkon, hollóetető), Vörösbegy és Jégmadár pedig állandó szolgálatot teljesít a Gímtisztáson. Köszönünk nektek minden eddigi támogatást, és arra kérünk minden kedves olvasót, ha tudja, támogassa a kameraprogramunkat itt.
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket! Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá! | ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️ | Illusztrációk: Centauri

Kedves olvasó,
lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több „Kert és vadon”










































Lehet, hogy már felkészül valahol egy Dagiborz nevű kamera? 😉🙂
Úgy látom, valaki kameranevet szeretne adni! 🙂 🙂 🙂
🙂🙂🙂
Csak próbálok lobbizni a borzoknak, de a névadás lehetősége maradjon csak a Maráé. Nála a legjobb helyen van.
Ez a Dagiborz, nagyon jó, akkor én ennek fogom nevezni a következő kamerát. 🙂
Imádlak! 🥰🥰
Teljesen elvesztem a nevek és a helyek sokaságában- Edit matekos agya bírja csak ezt lekövetni:-))) TonnaDonna a kövér disznók miatt nem lesz? Vagy az összes disznó kan? Mindenkit így hívtunk az uszodában, amikor a vízszint megemelkedett egy egy testesebb hölgytől, amikor beugrott úszni. Csupa fiúnevű kamera van-vagy a Vörösbegy és a Jégmadár az lehet lány is, vagy semleges nemű? Képzeljétek, állítólag a névnaptárba is beleszóltak rendszer szinten milyen neve lehet a gyereknek:-)))lehet csak bullshit.