Végre: két gázlón már megindult a víz és tele a Cselle-öböl!
Tegnap megérkezett Benjamin, a legújabb ciklon, amitől jelentős esőt reméltünk. Este (10.23.) valóban eleredt és viszonylag intenzíven esett hajnali kettőig. Reggel már ragyogó napsütésre ébredtünk. A vadkamerák is azt mutatták, hogy jelentős mennyiségű víz zúdult le. Az egyik kameránkat sajnos fel is döntötte egy szélroham, és másnapra teljesen beázott. Jó lett volna, ha nem áll el ennyire hamar, elkelt volna akár egy 3-4 napos eső, mert itt változatlanul jelentős a csapadékdeficit, amint arról tegnap délután írtunk már. Mégis bizakodók voltunk, mert az utóbbi hetekben kicsit visszatöltődött a víz, főként a legnagyobb vizünknél, a Felső-víznél.
Ez a legfelső duzzasztott patakszakaszunk. Ha az nem tud megtelítődni, akkor a lejjebb lévő szakaszok erősen apadnak, a gázlókon nem folyik víz, a Cselle-öböl kiszárad, a Nagyberek nádasai és az öntésterület is. Ez meg is történt 2025. június negyedikén kora délután, amikor megállt a patakmederben a vizünk.
Szóval, mivel apró lépésekben valamicskét már javult a helyzet az utóbbi hetekben, arra számítottunk, hogy ezúttal már egy kisebb esőnek is mérhető hatása lesz. Nagy égszakadás és tartós eső most is elkerült, mégis délelőttre a Felső-víz annyit emelkedett, hogy végre befolyt az Árasztó-csatornába, feltöltötte a Cselle-öblöt, ami most végre megint kéklik! Az Árasztó-csatorna teljes hosszában megtelt, sőt a végén a „rizsföldnek” becézett füves területre is kilépett. Így tehát megint van elöntött területünk, még ha az csak néhány négyzetméter is. Ez a rezervátum történetének negyedik árasztása.
Reméljük, az első tartós árasztás.
Az Árasztó-gázlónál a vízszint így sem érte el a nyúlgát (a homokzsákok) tetejét, csupán a szivárgás miatt indult meg lefelé a víz. Délelőtt 10:30 körül az eggyel lejjebb lévő gázlón (Dalmatina-gázló) már csak pár centi hiányzott, hogy ott is meginduljon a víz. Délután 14:30-kor, amikor már Marával együtt mentünk terepszemlére, vékonyan bár, de már a Dalmatina-gázlón is csordogált a víz. Ekkor tehát megkezdődött a második legnagyobb vizünk, a Nagyfűz-víz feltöltése is (ez volt márciusban a ritka békáink szaporodásának fő helyszíne).
Ha ezt esetleg képes lesz a mostani csapadék feltölteni, akkor a két alsó víz, a Sakál-víz és a Hód-víz feltöltése már gyorsabb lehet. De miután az utánpótlás egyelőre még mindig szerény, nincs nagy áradás, úgy gondolom, hogy az történik majd, ami egyszer már 2025. július hetedikén megesett: egy ilyen egynapos eső után a Nagyfűz-vizet már nem tudja feltölteni, és idővel a két felső gázlón is megáll a víz.
Nem teljes tehát a siker, de továbbra is bizakodók vagyunk.
A Nagyberekben már itt-ott a nádasban is megjelent a víz, és délután még a Nagyberekbe áramlott lassan. Ha szerencsénk lesz, akkor a következő két napban újabb esőket is kapunk (ezért hisszük, hogy a negyedik árasztásunk esetleg tartós is lehet). Továbbra is az a helyzet, hogy kellene legalább két napos intenzív eső ahhoz, hogy az eddigi legnagyobb árasztásunk szintjét ismét megüssük. S ennél is több eső, hogy végre túllépjünk az eddigi rekordokon, és végre jelentős mennyiségben láthassunk vizet a Nagyberek után a Nagysás-réten is.
Most annyival jobb – sokkal jobb – a helyzet,
mint nyáron, hogy az a víz, ami kiment a Nagyberekbe, és ami a nyári hőségben – utánpótlás híján – hamar elpárolgott (a csatornánk, a Cselle-öböl, és a „rizsföld” hamar kiszáradt), most párolgás nélkül várhatóan sokkal jobban tartja majd magát. Ez a vizes élőhelyeink első őszi szezonja, most látjuk először, hogyan reagálnak a vizeink az őszi csapadékra. Arra számítunk, hogy mostantól könnyű tárolni, „felhalmozni” a vizet, és ha jön még pár eső, először alakulhat ki tartós vízborítás a rétjeinken és a nádasaink alatt. Mondani se kell, mennyire várjuk már ezt.
A következő napokban, ahol kell újabb torlaszokat készítünk kis homokzsákokkal (ezeket már beszereztük júliusban), hogy a vízszintet maximálhassuk. Természetesen a vízszint jelentős emelkedése azt is jelenti, hogy újabb madárfajok jelenhetnek meg, és ami legalább ennyire fontos, vagy még fontosabb: mindez már előkészíti a terepet a tavaszi kétéltű-násznak. Mindössze négy hónap múlva, februárban már érkezhetnek az első gyepi békák, s addigra át kell járjon mindent a víz, hogy a 2026-os szaporulatunk is biztonságban nőhessen fel, és legyen elég vizünk az esetleges ebihalmentésekre is.
Végső soron a víz újbóli megjelenése nem mást jelent, minthogy öt hónap kényszerszünet után folytathatjuk a vizes élőhellyé alakulásunkat, a vizes élőhely-rehabilitációt.
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket! Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá! | ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️ | Illusztrációk: Centauri
Kedves olvasó,
lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több „Kert és Vadon”
Annyira, de annyira szurkoltam este, hogy kapjatok egy rendes esőt, mert a következő napokra, csak nagyon hangyányit prognosztizálnak. Itt 14 mm jött össze, nem sok, de talán itt is lesz egy kevéske gomba.
Na igen, és a gombák! Itt is meglódul majd a gombaszedés! – és persze jövök még egy gombás beszámolóval is. Mi még reméljük, hogy újabb esőt is kapunk. Most már a kisebb esők is hatásosabbak 🙂
De ari vagy! Köszi a drukkot! <3 Most mi drukkolunk nektek, hátha lesz még eső..
Kíváncsi leszek, hogy mit csinálnaj majd most az „Ötök” a Sakál-tókánál! Lesz nagy dagonya? 🙂
(Én örültem volna, ha van a cikkben egy térkép.)
Rakok 🙂
Köszi! 🙂
Edit, minden kívánságod így teljesüljön! 🙂 🙂
🙂
Szeretem a vizes beszámolókat- mindig az jut eszembe, hogy amikor gyerekek voltunk és még éltek a nagyszüleink, nagy nyári esők idején is mi vittük nekik a falu alatti kaszálón és a patakon át a friss kenyeret a boltból. Kb. 2 km.-re laktak tőlünk az erdőhöz közel. A patak mindig kiöntött és a réten a gyalogút is tocsogott, mi pedig mezítláb mentünk a bokáig érő vizes fűben Kógyárba a Mamához. Szó se róla Anyukánk nem féltett minket, hogy beleesünk a megáradt patakba amin nem volt rendes híd, csak egy börű. Szóval a vizes élőhely maga a csoda. Azt már nem tudom, a fűzes, ahonnan a Nagyapám a vesszőt szedte a kosárhoz honnan kapta a vizet, de ott is mindig nedves volt a föld.