A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói az emberi agyra jellemző, de az állatokban nem előforduló jelenségeket, illetve sejttípusokat keresnek, amelyek talán szerepet játszhatnak az Alzheimer-kór kialakulásában. A kutatás vezetője Tamás Gábor, az SZTE Élettani, Szervezettani és Idegtudományi Tanszékének vezetője. Ezeket a kísérleteket az különbözteti meg a hasonló amerikai, kínai és más európai vizsgálatoktól, hogy az emberi agykérgi folyamatok funkcióira fókuszál, és nem a mennyiségi kérdésekre, például, hogy hányféle idegsejttípus létezik. A professzor és munkatársai azt vizsgálják, hogyan működik az emberi agykéreg, és ez mennyiben más, mint az állatoknál.
Az egyetemi tanár szerint az agykutatás helyzete hasonló, mint a fizikáé nagyjából száz évvel ezelőtt: adottak azok a technikai eszközök és elméleti megfontolások, amelyekkel az igazán komoly kérdéseket megoldhatják a kutatók. Ilyen például, hogy miben más az emberi agy, mint a többi élőlényé, vagy, hogy szükséges-e emberi agy ahhoz, hogy az intelligencia kialakuljon, illetve megőrződjön.
Az emberi agykéreg szerkezete
rendkívül összetett. Az előzetes eredmények alapján pedig asejttípusokra lebontott összetétele – más szervekkel ellentétben – nagyon különbözik a kísérletekben klasszikusan használt állatokétól. Míg például az emberi szív, máj vagy vese kutatása alapozható állatokon végzett vizsgálatokra, addig az emberi agyé nem. Különösen a magasabb rendű emberi agyfunkciókhoz köthető betegségek tanulmányozása lehetetlen bármilyen más fajon. Problémás Alzheimer-kórt vizsgálni akkor, ha a betegség, mint agytevékenység, olyan sejtekhez, azok hálózataihoz köthető, ami más fajban nem olyan formában fordul elő, mint az emberben. Minél mélyebbre ásnak a kutatók az emberi agy ilyen speciális tulajdonságaiba, annál inkább modell híján maradnak.
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket! Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá! | ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️ | Forrás: MTI | Illusztrációk: Pixabay

Kedves olvasó,
lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több agykutatás










































Lívia, te már ezt régóta mondod..
Szóval én csupán egy mezei laboros vagyok – az én véleményem nem mérhető a kutatásban dolgozó tudósokéhoz:-))) azért köszönöm Mara, hogy valamiért eszedbe jutottak a korábbi kommentjeim .
A demencia kutatás az egyik legérdekesebb terület.
A kezdő pillanat még emberben sem tiszta- a „mintha kissé feledékenyebb lenne”-statusz idején még senki nem megy sehova… még a családnak belefér mondjuk az érintett korába stb.
Azt hiszem előbb utóbb mégiscsak helyet és teret kapnak az agyi funkcionális hibrid képalkotó vizsgálatok (PET/MR) itthon is a kutatásban- a legjobb alany ehhez az ember. Milyen jó lenne egy referencia kép akkor amikor még azt hisszük egészségesen működik az agyunk (is). Szóval a kisegér feledékenysége nem biztos, hogy az Alzheimer jele:-))))
Amúgy a végére értem „Az ég minden kékje” (Mélissa da Costa) könyvnek- elképesztő a leírás a visszaútról egy egészen kicsi korig a memória leépülésében és arról hogyan éli meg az érintett és a mit gondol az eseményekről a környezete. Szóval ha sokzsepis és szép történetet szeretne bárki a francia Pireneusokban utazó fiatal Alzheimeres srácról (napjainkban) és a kísérőjéről akkor jó szívvel ajánlom.
(Gondolom a Daniel Keyes Virágot Algernonnak könyv 1966 ismert, az egér és az ember esete egy kísérletben)
Katartikus élmény volt olvasni és filmen látni, Charly, egyébként a könyv hangos könyvben fenn van:
Daniel Keyes: Virágot Algernonnak
A film: https://videa.hu/videok/film-animacio/charly-viragot-algernonnak-drama-6h0vEKBYMfxSL5zC
Bár itt gyenge elméjűségről van szó, nem az időskori elbutulás valamelyik válfajáról.
Igen láttam a filmet is, régen. Volt egy másik fekete-fehér film az Alzheimerről, egy hölgyről szólt aki elkóborolt. ” A szeretetre még emlékezem”- ez volt az egyik legmegrázóbb mondata. Vagy ott van egy amerikai romantikus film, az sem mostani a „Szerelmünk lapjai”, Vagy Julianne Moore filmje „Megmaradt Alicenek”- amiben az agykutató nő megéli a saját demenciáját. Vagy nemrégiben „Az Apa”-Anthony Hopkins, Olivia Colman főszereplésével- láttam megrázó ez is. Szóval egy nagyon aktuális probléma az biztos, beelőzte a statisztikában az onkológiát – világtendencia. A kutatásoknak örülni kell- bárcsak lenne valami „csodapirula”:-)) de az úgy tűnik még sokáig várat magára.