Szombaton több helyen vihar várható

vihar Szerbiában illusztráció

Szombaton több helyen vihar várható


A meteorológiai előrejelzések szerint szombaton több helyen intenzív zivatarok, felhőszakadás és jégeső várható. A nap első felében jellemzően a Dunántúl nyugati, északnyugati részén. A délutáni, késő délutáni óráktól az ország nagy részén kialakulhatnak felhőszakadások, amelyeket nagyméretű jég is kísérhet – hívta fel a figyelmet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).

Fontos, hogy mindenki figyelje az időjárási előrejelzéseket, riasztásokat, és tegye meg a szükséges biztonsági intézkedéseket. A viharos szél érkezése előtt célszerű zárt helyre vinni azokat a tárgyakat – kerti bútorokat, cserepes növényeket, szerszámokat, kerti sátrakat – amelyeket a szél felkaphat, valamint áramtalanítani azokat a helyiségeket, amelyet a víz elérhet.

A közlekedőknek is fokozott óvatossággal kell eljárniuk, autóval és gyalogosan is veszélyes a magasan álló vízen áthaladni. A villámárvizek komoly veszélyt jelentenek, embereket és tárgyakat sodorhatnak el.

Ha van rá mód, a kocsival fáktól, reklámtábláktól, épületektől távolabb parkoljunk. Ha autóval közlekedünk, amikor lecsap a vihar, a legjobb valahol megállni. Ha erre nincs lehetőség, legalább lassítsunk.

Villámláskor ne a fák alatt keressünk menedéket, hanem lehetőség szerint menjünk egy közeli épületbe. Ha villámlik, az otthonunkban lévő elektromos eszközök csatlakozóit húzzuk ki a konnektorból, a villámcsapás ugyanis tönkreteheti azokat.

A várható meteorológiai riasztásokról és a tűzoltói beavatkozást igénylő esetekről a katasztrófavédelem VÉSZ-alkalmazásán lehet tájékozódni. Ha bárki bajba jutott embert vagy állatot lát, azonnal hívja a 112-es segélyhívószámot.


Forrás: MTI | Borítókép / illusztrációk: Pixabay

Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Cenweb webshop bögre felirat

Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   


még több időjárás

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük