Retro diavetítés és LEGO-űrvonat is lesz az űrhajózás világnapján
Április 12-én, az űrhajózás világnapján retro diavetítés, LEGO-űrvonatok és -űrhajók, távcsöves napfoltfigyelés, naprendszer tematikájú workshop, valamint az űrhajósok életéről, az űrkutatás magyar műszereiről és a csillagászat kialakulásáról szóló előadások várják az érdeklődőket a Közlekedési Múzeum XI. kerületi Műszaki Tanulmánytárában.
A Magyarok az űrben című családi napon a ritkábban bemutatott műtárgyak is kiemelt figyelmet kapnak, valamint három előadással is várják a látogatókat. Az ember az űrhajós mögött című előadáson egy tartalék űrhajós életét és karrierjét ismerhetik meg, míg a Magyarok és magyar műszerek az űrben című előadáson arra kaphatnak választ, hogy milyen szerepe van Pillének és Pulinak az űrkutatásban. A harmadik, Határ a csillagos ég című előadás az emberiség egyik legősibb tudományágát, a csillagászatot mutatja be.
A múzeumpedagógusok a kisebbeket egy naprendszerrel foglalkozó workshoppal várják, a retró diavetítésen pedig az is kiderül, hogyan képzeltek el 1963-ban egy 22. századi holdbéli települést, emellett megnézhetjük, milyen egy LEGO-űrhajós készlet.
További információ a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum honlapján és közösségi oldalán található.
Forrás: MTI | A borítókép illusztráció: Unsplash
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️

Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több program









































